Public Art művek elkészítésére és óriásplakát helyek nem reklám célú használatára írt ki pályázatot Ferencváros Önkormányzata.
Döme „Suzi” Zsuzsanna kultúráért felelős alpolgármester kezdeményezésére két, a kortárs művészeket a kerületbe invitáló pályázatot írt ki a kerületi önkormányzat, hogy a mai magyar és nemzetközi művészet a lehető legérthetőbb és akár hétköznapi módon megjelenjen a kerület utcáin.
A ’Public Art’ pályázatra olyan műveket vár a kerület szakmai zsűrije, amelyek a társadalmi nyilvánosság tereihez és azok problémáihoz kötődnek, azokról szólnak. Az alkotások szabadon választott, kötetlen műfajú, interaktív, az adott közösséget vagy a társadalom egészét érintő kérdéseket tematizáló művek lehetnek. A pályázat nem titkolt célja hogy a ’Public Art’ művek a kortárs művészet eszközeinek segítségével kíséreljenek meg közérdeklődésre igényt formáló kérdéseket felvetni, a nem művészet-orientált közönségréteget a művek által teremtett szituációk révén elgondolkodtatni, és ha lehet, közelebb hozni a művészethez. Döme Zsuzsanna szerint fontos, hogy ezek a művek segítsenek a különböző emberek és közösségek közötti párbeszéd ösztönzésére, véleményformálására és együttgondolkodására.
A pályázatnak műfaji vagy technikai megkötése nincs. A ’Public Art’ mű lehet: akció, performance, installáció, szobrászati tárgy, murális alkotás, integrált design, fényfelirat, kivetítés- vagy bármi más. Ha a mű részvételi alapú, a pályázók maguk választhatják ki és kérhetik fel a közösséget, akikkel a munkájukat meg kívánják valósítani.
A Ferencvárosi Önkormányzat adminisztratív segítséggel is segíti a nyertes művek megvalósítását: Amennyiben közterület-használatra van szükség a művek megvalósításához, úgy a pályázati kiírásban megjelölt helyeken az ehhez nélkülözhetetlen engedélyek beszerzését a pályázat kiírója térítésmentesen biztosítja. A művek megvalósulásához és működéséhez szükséges költségeket a pályázatkiíró által az alkotóknak fizetett felhasználási díj biztosítja.
A Public Art egyáltalán nem új kezdeményezés Magyarországon. 2009-ben még országszerte több helyszínen jelentek meg izgalmas köztéri alkotások, de sajnos sok mással együtt, a kulturális szcéna ezen műfaja is hátrányos helyzetbe került. Ilyen vagy ehhez hasonló pályázat nem volt az elmúlt 10 évben hazánkban. „Fontosnak tartom, hogy a művészet a lehető legtöbb emberhez elérjen, erre pedig az utca az egyik legalkalmasabb helyszín. A közterületeken ingyen bárki megtekintheti, sőt részesévé is válhatnak az egyes műveknek.”- mondja az alpolgármester, aki maga is számos köztéri Public Art projektben vett már részt korábban.
A műveket az alábbi helyszíneken mutatja be az önkormányzat 2021. április 1. és 2021. május 31. között.
Az alábbi helyszíneket – az önkormányzattal egyeztetve – szakmai zsűri jelölte ki.
József Atilla – lakótelep – Dési Huber és Ifjúmunkás utca sarka
József Attila – lakótelep – Nagyjátszó
Az elbírálásnál elsőbbséget élveznek a kisközösségek társadalmi nyilvánosságának tereiben megvalósuló új típusú ’Public Art’ munkák és azok a pályamunkák, amelyek már a tervezés-előkészítés folyamán a helyi közösségek bevonására építenek. A Pályázati keretösszeg: nettó 13.500.000,- Ft
A pályázható összeg megvalósuló művenként maximálisan 1.350.000.-Ft, amely összeg sem az áfá-t, sem az esetleges munkáltatói közterheket nem tartalmazza, azokat a pályázatkiíró a megítélt összegen felül fizeti. Az esetleges munkavállalói közterhek azonban a felhasználási díjból kerülnek levonásra.
A pályázatokat tartalmilag-esztétikailag, valamint a technikai, anyagi és biztonsági kivitelezhetőség szempontjából a szakmai zsűri vizsgálja meg és a megvalósításra alkalmas pályaműveket kiválasztja.
A pályázat beadási határideje: 2020. október 30. 12.00 óra.
Ferencváros másik pályázata egy nem reklám célú, non profit óriásplakát pályázat. Ide olyan alkotásokat vár a kerület vezetése, amely az alábbi témák valamelyikéről szól:
- Trianon 100,
- Társadalmi célú hirdetés,
- Művészet és Ferencváros.
A pályázat nyerteseinek munkáit a szakmai zsűri javaslatára tett szakbizottsági döntés alapján az Önkormányzat legyártatja és Ferencváros területén található óriásplakátokon, city lightokon lesznek kiállítva 2020. december 1-től. A pályázat keretösszege 3.000.000,- Ft.
Az óriásplakát pályázat beadási határideje: 2020. szeptember 30. 12.00 óra.
További információ a pályázatokról az alábbi linkeken olvasható:
Pályázati felhívás óriásplakátok kreatív hasznosítására Ferencvárosban