Új sorozatunkban kerületünk egyházi vezetői osztják meg gondolataikat.

 

Nemrég kaptam egy idézetet. Olyan, mintha tegnap írták volna.

 

“A háború egyébként 1944. április harmadikán, délután három óra tizenkét perckor kezdődött, amikor Hermina néni lement a boltba élesztőért, a kapuban a masszőrnővel találkozott és az így szólt, vegyen kékítőt, mert nem lesz. Hermina néni húsz üveg kékítőt, tíz doboz sárga és tíz doboz fekete cipőpasztát, mert hátha az se lesz, aztán lámpabelet és köménymagot, lúgkövet és klozettkefét vett. Másnap az egyik boltban is, a másikban is húsz kiló lisztet, negyvennégy kiló cukrot, hat láda marmeládot, két oldal szalonnát, tíz kiló zsírt és margarint, felmosóruhákat, harminc csomag pótkávét, kilenc kiló mosószappant, tizenhat darab mosdószappant, egy kiló rizsport, két piszkavasat vett, mert hátha az se lesz…” (Hamvas Béla – Karnevál, 1948)

 

Nem sokat változtunk. Amikor kényelmes életünk alapjai megremegnek, vagy csak kisebb kényelmetlenség ér, önkéntelenül is az ösztönös önzés az első reakció.

 

Ilyen önző volt a világ a világháborúban, ilyen önző a Római birodalomban, és ez megmaradt a mi életünkben is. Talán nem tudatos első reakciója az embernek, hogy bebiztosítsa magát. Hogy kialakítsa a kapaszkodópontokat. Hogy észszerű döntéseket hozzon: lisztet, cukrot, kékítőt és piszkavasat vásároljon szükség esetére.

 

Van egy halk kérdésem: mit tenne Jézus? Fontos kérdés.

 

Fordult egyet a világ. Sokan vesztik el állásukat, sok család megélhetése kérdésessé válik. Sokan nem tudják megoldani a bevásárlást, sok gyerek nem ért a számítógéphez… Rengeteg kihívással találkozunk. És talán, ami a legnehezebb, sok ember válik nagyon magányossá ezekben a napokban.

 

Ha nem is tudjuk feltalálni az ellenszert, ha nem is tudjuk a vállunkra venni az emberiség boldogulását és megoldani az összes szociális problémát…. Ne adjuk fel!

 

Tegyük meg azt, amit mi tudunk tenni. Egy telefonhívás. Megkérdezni: hogy bírod? Tanácsokat nem adva hallgatni végig a panaszkodást, együtt örülni a kicsi örömöknek.

 

És imádkozni egymásért.

Kálmán József, Szent Kereszt Plébánia