“HULLÁMHEGYEK – HULLÁMVÖLGYEK Gyerekkori veszteségek, felnőttkori erőforrások” VÁNDORKIÁLLÍTÁS – SZAKMAI PROGRAMOK –GYEREKFOGLALKOZÁSOK

Egy nagyon különleges eseményre szeretnénk felhívni a figyelmüket!

 

A “HULLÁMHEGYEK – HULLÁMVÖLGYEK Gyerekkori veszteségek, felnőttkori erőforrások” elnevezésű vándorkiállítás a Napfogyatkozás Egyesület szervezésében eddig már 5 városban került megrendezésre: Sopronban, Debrecenben, Pécsett, Miskolcon, Szegeden.

Ráadásként Budapesten a Ferencvárosi Önkormányzat támogatásával az FMK ad helyet ennek a nagyon fontos témának 2024. április 16-29. között.

 

Kiállítás a gyermekek és fiatalok alkotásaiból veszteségeikről, gyászukról és feldolgozás megéléseiről szól. A gyerekek alkotásai bevezetnek minket azokba a rétegekbe, amelyekben láthatóvá válik, hogy a veszteségek feldolgozása kollektív tapasztalat, amelynek részesei a gyerekek, a szülők, a szakemberek és a szélesebb társadalmi környezet.

 

A kiállítással párhuzamosan szakmai események, gyermekfoglalkozások is színesítik a programot, amelynek részleteit megtalálják a mellékelt (még bővülő) programtervben és az alábbi facebook esemény leírásában. A kiállítás megtekintése és a kísérő programokon történő részvétel INGYENES.

2024. Április 16. Kedd

HULLÁMHEGYEK – HULLÁMVÖLGYEK kiállítás és programsorozat megnyitója
Kiállítás a gyermekek és fiatalok alkotásaiból veszteségeikről, gyászukról és feldolgozás
megéléseiről a Napfogyatkozás Egyesület szervezésében. A gyerekek alkotásai bevezetnek
minket azokba a rétegekbe, amelyekben láthatóvá válik, hogy a veszteségek feldolgozása
kollektív tapasztalat, amelynek részesei a gyerekek, a szülők, a szakemberek és a szélesebb
társadalmi környezet. A kiállítás megtekintése INGYENES.

16.00 – Kiállítás megnyitója és közös megtekintése
Helyszín: Ferencvárosi Művelődési Központ, Budapest, Haller u. 27.
Közreműködik:
Kánya Kinga és Szabó Márta, a programsorozatot megvalósító Napfogyatkozás Egyesület
elnökségi tagjai
Gitáron játszik: Kató Linda, gitárművész

A kiállítás megnyitója közösségi esemény, melyre várunk szeretettel minden alkotó fiatalt,
családtagot, érintett felnőtteket és gyerekeket, szakembereket és érdeklődőket.
A kiállítás 2024. április 16 és április 29. között a helyszín nyitvatartási idejében folyamatosan
megtekinthető.

KÍSÉRŐPROGRAMOK 2024. ÁPRILIS 16. ÉS ÁPRILIS 29. KÖZÖTT

A programok díjmentesek, de előjelentkezés szükséges
Interaktív tárlatvezetés iskolai csoportoknak

Várjuk felső tagozatos és középiskolás osztályok, csoportok, szakkörök jelentkezését, hogy a
kiállított alkotások segítségével, interaktív feladatokon keresztül közelebb hozzuk számukra a
veszteségekben megélt érzéseket, és együtt keressünk erőforrásokat a továbblépéshez.

A tárlatvezetés 45 perces és a csoportot kísérő tanár felügyelete mellett történik.

Választható időpontok:

Április 18. csütörtök – 8:00-12:00
Április 26. péntek – 8:00-12:00
Április 29. hétfő – 8:00-12:00

Foglalkozásvezető: Szabó Márta gyászkísérő, pedagógus
Helyszín: Ferencvárosi Művelődési Központ, Budapest, Haller u. 27.
A program díjmentes, de regisztrációhoz kötött.
Jelentkezés: https://docs.google.com/…/1FAIpQLScEMPUvr8pe9H…/viewform

Időpont: 2024. április 18. 15:00-17:00
Hogyan támogassuk veszteségekben a gyermeket? – Interaktív műhelymunka pedagógusoknak és iskolai, óvodai szociális segítőknek

A gyerek – szakember – szülő egy háromlábú székként tartja egymást a gyászolás során, az
együttműködés nem hierarchikus, hanem támogató módjainak kialakítása, segítése a cél. A műhely
során beszélgetünk a gyermekek veszteségeinek sajátosságairól, segítségnyújtás formáiról,
lehetőségeiről és eszközeiről.
A műhelyt vezeti: Szabó Márta gyászkísérő, pedagógus
Helyszín: Ferencvárosi Művelődési Központ, Budapest, Haller u. 27.
A program díjmentes, de regisztrációhoz kötött.
Jelentkezés: https://docs.google.com/…/1FAIpQLSfKETTP5tjY5q…/viewform

Időpont: 2024. április 25. 13:30-15:30
Hiány-érzet – interaktív műhely fórumszínházas technikákkal

Egy közösségi műhelyre várunk, ahol fórumszínházas eszközökkel fogunk játszani és együtt
keressük az életünkben jelenlévő és hiányzó dolgokat.
Ideálisan: 16-18 éves korosztálynak szól a műhely.
A műhelyt vezeti: Kovács Annamari, közösségfejlesztő, a H52 ifjúsági iroda munkatársa
Helyszín: Ferencvárosi Művelődési Központ, Budapest, Haller u. 27.
A program díjmentes, de regisztrációhoz kötött.
Jelentkezés: https://docs.google.com/…/1FAIpQLSeoAyDpCEQd02…/viewform

Időpont: 2024. április 25. 15:00-17:00
A gyermekek hétköznapi veszteségei – Interaktív műhelymunka gyermekekkel foglalkozó szakembereknek, szülőknek, pedagógusoknak

Nem vettek be a kosárcsapatba, elment a kedvenc tanárom, új környékre költöztünk, nem sikerült
jól a felvételi, elpusztult a kutyám, ételallergiám lett. A gyerekek sokféle veszteséget élnek meg a
hétkoznapokban. A műhelysorán beszélgetünk arról, hogy körülöttük lévő felnőttek, legyenek
szülők, edzők, pedagógusok, szakemberek miként tudják úgy támogatni a gyermekeket, hogy a
változásokkal, nehéz élethelyzetekkel való megküzdésük erőforrás lehessen a gyerekek számára.
A műhelyt vezeti: Szabó Márta gyászkísérő, pedagógus
Helyszín: Ferencvárosi Művelődési Központ, Budapest, Haller u. 27.
A program díjmentes, de regisztrációhoz kötött.
Jelentkezés: https://docs.google.com/…/1FAIpQLSfKETTP5tjY5q…/viewform

Időpont: 2024. április 29. 17:00-18:30
Gyerekek hátrányban – kerekasztal-beszélgetés a szociálisan hátrányos helyzetű gyerekek

veszteségfeldolgozásának sajátosságairól
Helyszín: Ferencvárosi Művelődési Központ, Budapest, Haller u. 27.
Jelentkezés: https://docs.google.com/…/1FAIpQLSeDK7rDC35-0O…/viewform

Időpont: 2024. április 29. 19:00
Záróesemény
Zongorán játszik és megzenésített verseket ad elő: Darvas Kristóf, Melis Fanni versét feldolgozta Ábrahám Levente és Vidiczki Zsombor, a Hűvös zenekar zenészei
Helyszín: Ferencvárosi Művelődési Központ, Budapest, Haller u. 27.

A díjmentes programokra is előjelentkezés szükséges a megadott online jelentkezési lapokon.
Jelentkezéssel és programokkal kapcsolatban további információ:
a program helyi szervezői, Napfogyatkozás Egyesület
E-mail cím: napfogyatkozas@gyaszportal.hu

 

Top