Pályázati felhívás műtő időszakos bérleti jogára

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

– műtő időszakos bérleti jogára

A Ferencvárosi Egészségügyi Szolgálat

nyilvános egyfordulós pályázatot hirdet

 

az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. törvény, a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény és a Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata Képviselő-testületének a Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról és a vagyongazdálkodás szabályairól szóló 21/2012. (VI.12.) önkormányzati rendelete (továbbiakban: „Vagyonrendelet”) vonatkozó előírásai alapján a Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzatának kizárólagos tulajdonát képező, a Ferencvárosi Egészségügyi Szolgálat (továbbiakban: „Kiíró” vagy „Bérbeadó”) kizárólagos vagyonkezelésében álló, a Budapest Főváros Kormányhivatal Földhivatali Főosztálya által Budapest, belterület 37832/2 helyrajzi számon nyilvántartott természetben a  1095 Budapest IX. kerület Mester utca 45. címen található 1355 m2 területű „Kivett udvar és orvosi rendelő és gazdasági épület” megnevezésű ingatlan (továbbiakban: „Rendelőépület”) 3. emeletén található, az egynapos sebészeti és a kúraszerűen végezhető ellátások szakmai feltételiről szóló 16/2002. (XII.12.) ESzCsM rendelet „Az egynapos sebészet keretében végezhető műtéti beavatkozások tárgyi feltételei” című mellékletében felsorolt eszközökkel felszerelt Műtőblokk helységeit (továbbiakban együttesen: „Műtő”) bérleti szerződés útján történő határozott idejű hasznosítására a jelen pályázati felhívásban, és a részeként csatolt bérleti szerződésben rögzített feltételekkel.

 

A hasznosítás időtartama: a szerződés megkötésétől számított 1 év.

 

A használat időszakos: a hasznosítás időtartamába eső valamennyi

  • Hétfői rendelési nap: minden naptári hétfő napon 07:00-től a következő naptári keddi nap 07:00-ig tartó rendelési idő;
  • Szerdai rendelési nap: minden naptári szerda napon 08:00-től a következő naptári csütörtöki nap 07:00-ig tartó rendelési idő;
  • Csütörtöki rendelési nap: minden naptári csütörtök napon 08:00-től a következő naptári pénteki nap 07:00-ig tartó rendelési idő;
  • Pénteki rendelési nap: minden naptári péntek napon 08:00-től a következő naptári szombati nap 08:00-ig tartó rendelési idő;
  • Szombat-vasárnapi egységes rendelési duplanap: minden naptári szombat napon 08:00-től a következő naptári hétfői nap 07:00-ig tartó rendelési idő;

(külön-külön: „Rendelési Nap”; együttesen a továbbiakban: „Rendelési Napok”).

 

Pályázat részei: A jelen Pályázat a Rendelési Napok szerinti részekre bontott, melyekre külön-külön részajánlat tehető.

A Kiíró fenntartja jogát, hogy a hasznosítási időszakra eső több, különböző Rendelési Napot érintő pályázatot, ajánlatot Rendelési Naponként különálló részenként, mint önálló részajánlatokat (továbbiakban külön-külön „Rész”; együttesen a továbbiakban: „Részek”) bírálja el és adott esetben a többi Résszel vagy azokat mellőzve kössön bérleti szerződéseket – értsd.: külön-külön kerül, elbírálásra és kerül bérleti szerződés megkötésre a hasznosítás időtartamába eső hétfői Rendelési Napokra és/vagy szerdai Rendelési Napokra és/vagy a csütörtöki Rendelési Napokra és/vagy pénteki Rendelési Napokra és/vagy szombati-vasárnapi Rendelési Napokra

Több Részre kiterjedő pályázat, ajánlat a pályázó eltérő és határozott nyilatkozata – melyben rögzíti, hogy pályázata, ajánlata kizárólag egységesen bírálható el – hiányában Részekre bontva kerül figyelembevételre, elbírálásra. Amennyiben pályázó nyilatkozata alapján a pályázat kizárólag egységesen bírálható el, és annak bármely Rendelési Napra adott része nem nyertes, az az egész pályázat, ajánlat bírálatára azonos joghatást eredményez.

 

 

  1. A bérleményként hasznosításra meghirdetett helyiségcsoport, a Műtő adatai

 

Elhelyezkedés: Budapest IX. kerület, Mester u. 45. 3. emelet

 

Helyrajzi száma: Budapest, belterület 37832/2

 

Hasznosításra szánt terület: 33,3 m2 alapterületű műtőhelyiség és a hozzá tartozó 18,2 m2 orvosi vizsgáló, valamint egy 21,12 m2 m2 4 ágyas, és egy 22,2 m2 2 ágyas kórterem, 23,37 m2 –mellékhelyiségek/ kiszolgálóhelyiségek, ideértve különösen a személyzeti öltözőt és WC-t, a sterilizálót, a konyhát, a páciens WC-t– mindösszesen 118,19 m2 alapterületű helyiségcsoport; továbbiakban: „Műtő”).

 

Egyéb információk:

A Műtőben a pályázati eljárás eredményes lezárásáig és az ezzel összefüggő bérleti jogviszony(ok) hatályba lépésének napjáig – közegészségügyi egynapos sebészeti szakellátás üzemel.

 

A bérlet keretében-, a Műtőben kizárólag az egészségügyi szakellátás társadalombiztosítási finanszírozásának egyes kérdéseiről szóló 9/1993. (IV. 2.) NM rendelet (a továbbiakban: „NM rendelet”) 9. számú mellékletének F. és G. oszlopaiban megjelölt egynapos beavatkozások (továbbiakban: egynapos sebészet) végezhető, a hatályos jogszabályi és szakmai előírásoknak megfelelően a jelen pályázati felhívás részeként csatolt bérleti szerződésben, valamint a pályázati eljárásban meghatározott feltételek figyelembe vételével.

 

A bérlet egységes tárgya a Műtő és a 16/2002. (XII.12.) ESzCsM rendelet „Az egynapos sebészet keretében végezhető műtéti beavatkozások tárgyi feltételei” című mellékletében felsorolt eszközök, mint dologösszesség. További felszerelést, eszközt, berendezést, valamint a beavatkozásokhoz személyzetet a Kiíró nem biztosít, a Kiíró munkatársai nem vonhatók be a Műtő bérleti üzemeltetésébe, és a Kiírót még vis maior esetén sem lehet ezen tárgykörben kötelezni, felhívni. Nyertes ajánlattevő maga köteles gondoskodni a Műtő használatához és a beavatkozásokhoz közvetlenül és/vagy közvetetten szükséges személyzetről.

 

Továbbá a Műtő használatának különösen lényeges feltétele, hogy a Műtőt a nyertes ajánlattevő minden Rendelési Nap végén tisztán, hulladékmentesen, egynapos sebészeti tevékenység kockázatmentes ellátására alkalmas állapotban köteles átadni a Kiírónak. Utóbbiak körében a nyertes ajánlattevő feladata az is, hogy mind a Műtőt, mind az ott található orvosi-, gyógyászati eszközöket, felszereléseket az irányadó jogszabályi előírások és standardoknak megfelelően fertőtlenítse. Ugyanakkor a Kiíró vállalja, hogy a Rendelési Napokra megfelelő mennyiségű tiszta ágyneműt biztosít, illetve a Rendelési Napok végén mosatásra, fertőtlenítésre a használt ágyneműket átveszi, a veszélyes hulladékkal együtt.

 

A Kiíró felhívja az ajánlattevők figyelmét, hogy Részenként eltérő nyertes ajánlattevők esetében a nyertes ajánlattevők társbérlőként jogosultak külön-külön a bérleti szerződést kötni az egyes Részek vonatkozásában. Utóbbiak körében a bérleti szerződést a nyertes ajánlattevő a Műtő társbérlők általi használatára tekintettel köti; továbbá különösen lényeges kötelezettségeként köteles vállalni, hogy a Műtőt úgy használja, hogy az a többi társbérlő működését, Műtő-használatát ne zavarhassa meg; és erre betegeit is – a szükséges tájékoztatás megadása mellett – felhívja.  Utóbbiak körében a Kiíró fokozott elvárása, hogy a Bérlő a Műtőt az érintett Rendelési Nap végén tisztán, kitakarítva, olyan állapotban adja át a Kiírónak, hogy más nyertes ajánlattevő Műtő-használatát az ne korlátozhassa, ne akadályozhassa.

 

Nyertes ajánlattevő a bérleti szerződés aláírásának napjáig az első hónapra elszámolható bérleti díjjal azonos összeget óvadék jogcímén (továbbiakban: „Kaució”) köteles a Kiíró bankszámlájára egy összegben megfizetni, majd a bérleti szerződés megkötésekor az átutalást igazoló bizonylatot Kiírónak átadni.

 

 

  1. A pályázati kiírás adatai

 

  1. A pályázat kiírója:                                     Ferencvárosi Egészségügyi Szolgálat

1095 Budapest, Mester u. 45.

  1. A pályázat lebonyolítója: Ferencvárosi Egészségügyi Szolgálat

1095 Budapest, Mester u. 45.

  1. A pályázat jellege: Nyilvános pályázat (egyfordulós)
  2. A pályázat célja: jelen pályázati felhívásban körülírt helyiségcsoport, azaz a Műtő NM Rendelet szerinti egynapos sebészeti tevékenység céljára, 1 év határozott időre történő időszakos hasznosítása
  3. A legalacsonyabb bérleti díj: legalább 300.000, – Ft, azaz Háromszázezer forint Rendelési Naponként, a Szombati-Vasárnapi Rendelési Nap esetében legalább 600.000, – Ft, azaz Hatszázezer forint, amely a Kiíró alanyi áfamentességére tekintettel általános forgalmi adót nem tartalmazó bruttó összeg. A bérleti díj elszámolása havi jellegű, azzal a lényeges kikötéssel, hogy a tárgyhónap kihasználtságától-, tényleges rendelési tevékenységétől függetlenül szeptember-május hónapokban a Bérlő ajánlatában – a Bérbeadó által a Pályázat bírálata során elfogadott mértékig – lekötött Rendelési Napok 100%-a, míg június-augusztus hónapokban a tárgyhónap kihasználtságától-, tényleges rendelési tevékenység szerinti mértékben, de legalább a Bérlő ajánlatában – a Bérbeadó által a Pályázat bírálata során elfogadott mértékig – lekötött Rendelési Napok 75%-a kerül figyelembevételre.

 

Bérlő köteles a bérleti szerződés aláírásának napjáig az első hónapra vonatkozó bérleti díj összegét Bérbeadó bankszámlájára megfizetni, majd a szerződés megkötésekor az átutalást igazoló bizonylatot Bérbeadónak átadni.

 

 

  1. A pályázati dokumentáció elérése: A Ferencvárosi Egészségügyi Szolgálat honlapjáról

(www.feszrendelo.hu) valamint Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzatának honlapjáról (www.ferencvaros.hu), valamint a Magyar Orvosi Kamara honlapjáról (https://mok.hu/) tölthető le 2025. október 27. napjától.

 

  1. A pályázatok leadásának helye: Ferencvárosi Egészségügyi Szolgálat Igazgatóság

1095 Budapest, Mester utca 45. IV. emelet, Titkárság

 

  1. A pályázatok leadásának határideje és módja: 2025. november 26. napja 11:00 óráig, kizárólag személyesen (törvényes képviselő vagy legalább teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt meghatalmazását eredetben átadó meghatalmazott személy útján)

 

  1. A pályázattal kapcsolatban további

információ kérhető:                                          Ferencvárosi Egészségügyi Szolgálat

                                                                                   Igazgatóság

Tel.: +36 30 833 3491

 

 

  1. A pályázattal érintett helyiségegyüttes megtekinthető: előzetes egyeztetés alapján, 2025. november 17-től október 25-ig.

Tel.: +36 30 833 3491

 

  1. A pályázatok bontásának időpontja 2025. november 26. 11.00 óra

 

  1. A pályázatok bontásának helye: Ferencvárosi Egészségügyi Szolgálat

1095 Budapest, Mester utca 45. IV. emelet. Az ajánlattevők a pályázatok bontásán jelen lehetnek.

  1. A pályázat elbírálásának határideje: Az ajánlattételi határidő leteltétől számított 15 nap, amely egy alkalommal 15 nappal meghosszabbítható.
  2. Eredményhirdetés ideje: Az elbírálást követő 5 munkanapon belül írásban.
  3. A pályázat nyelve: magyar
  4. A pályázó ajánlati kötöttségének ideje: 90 nap

 

III. A pályázati felhívás közzététele

 

A Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata honlapján (www.ferencvaros.hu), valamint hirdető tábláin (Bp. Főv. IX. kerület Ferencvárosi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala Budapest, IX.  Bakáts tér 14., és Toronyház utca 3./b.;), a Ferencvárosi Egészségügyi Szolgálat honlapján (www.feszrendelo.hu) és facebook oldalán.

A Kiíró jogosult a pályázati felhívását az ajánlattételi határidő lejárta előtt visszavonni, de erről a pályázati felhívás közlésével megegyező módon az ajánlattételi határidő lejárta előtt köteles hirdetményt megjelentetni.

 

  1. Pályázati feltételek

 

  1. Pályázatot nyújthat be:
  • egyéni vállalkozó,
  • vagy a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 3. § (1) bekezdés 1) pontja szerint átláthatónak minősülő szervezet, amely az ingatlan hasznosítására vonatkozó szerződésben vállalja, hogy a szerződésben előírt beszámolási, nyilvántartási, adatszolgáltatási kötelezettségeket teljesíti, a hasznosítás tárgyát képező ingatlant a szerződési előírásoknak és a tulajdonosi rendelkezéseknek, valamint a meghatározott hasznosítási célnak megfelelően használja, illetve a hasznosításban – a hasznosítóval közvetlen vagy közvetett módon jogviszonyban álló harmadik félként – kizárólag természetes személyek vagy átlátható szervezetek közreműködnek.

 

Kiíró külön is felhívja a figyelmet arra, hogy érvényes pályázat, ajánlat esetén utólag is kizárható azon pályázó, akivel vagy amellyel szemben szerződéskötést kizáró akadály, vagy annak megalapozott gyanúja merül fel. Utóbbiak körében kiemelt jelentőséggel bír, hogy a Kiíró önkormányzati költségvetési intézményként az államháztartás önkormányzati alrendszerének részeseként látja el az Önkormányzat egészségügyi alap- és szakellátási-, illetve ezekhez közvetlenül kapcsolódó közfeladatait. Ezen feladatellátás szigorú jogszabályi keretfeltételek között valósul meg, melyek során kiemelt jelentőséggel bírnak különösen, de nem kizárólagosan az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (továbbiakban: „Áht.”) és az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet (továbbiakban: „Ávr.”) rendelkezései, és a kapcsolódó joggyakorlat.

Utóbbiak közé tartozik az Áht. 37. § (1) bekezdése is, amely alapján kötelezettségvállalás nem sértheti a gazdálkodásra vonatkozó szabályokat. Utóbbi szabályokat nem csupán az Áht. és az Ávr tartalmazza, hanem a kialakult és változatlanul érvényes bírói joggyakorlat is, melyekben azonos alapelvi elvárás, hogy mind a kiadások, mind a bevételek kétséget kizáróan tervezhetők és célhoz rendelhetők legyenek. Ezen elvárások teljesülési előfeltétele, hogy az államháztartás alrendszeri terhére csak köztartozás mentes, csőd- és felszámolási eljárás, végrehajtási eljárás alá nem eső jogalannyal vállalható kötelezettségvállalás – mely feltételek kétséget kizáró teljesülése hiányában az érintett pályázó ajánlatának tartalmától függetlenül kizárandó (!)–.

 

  1. A pályázaton történő részvétel feltételei:

A pontosan és hiánytalanul kitöltött ajánlat és mellékleteinek határidőben történő beadása. A mellékleteket kizárólag a pályázati dokumentációban található, eredeti formátumban lehet az ajánlathoz csatolni, annak bármilyen formai vagy tartalmi módosítása az ajánlat érvénytelenségét okozza!

A pályázatnak az alábbiakat kell tartalmaznia:

  • jelentkezési lap (egyéni vállalkozó részére: 1. számú melléklet, társaságok részére: 2. számú melléklet)
  • ajánlati összesítő, mely tartalmazza ajánlattevő ajánlatát (3. számú melléklet)
  • pályázó nyilatkozata arról, hogy nem indult ellene felszámolási-, csődeljárás, nem áll végelszámolás alatt; nincs ellene végrehajtási eljárás (4. számú melléklet)
  • nyilatkozatot arról, hogy a pályázati feltételeket és a mellékelt bérleti szerződésben foglalt feltételeket elfogadja, valamint arról, hogy a szerződésben előírt beszámolási, nyilvántartási, adatszolgáltatási kötelezettségeket teljesíti, a Bérleményt a szerződési előírásoknak és a tulajdonosi rendelkezéseknek megfelelően használja, illetve a bérleti jogviszonyban – a bérlővel közvetlen vagy közvetett módon jogviszonyban álló harmadik félként – kizárólag természetes személyek vagy átlátható szervezetek vesznek részt; (5. számú melléklet)
  • pályázó nyilatkozata arról, hogy a Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzatával, valamint a pályázat kiírójával szemben nincs semmilyen lejárt tartozása, jogvitája; (6. számú melléklet)
  • nyilatkozatot a pályázó képviselőjének alábbi elérhetőségeiről: név, levelezési cím, telefon, fax, e-mail, valamint a bankszámla számáról (7. számú melléklet)
  • egyéni vállalkozót kivéve nyilatkozatot arról, hogy a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 3. § (1) bekezdés 1. pontja szerint átláthatónak minősülő szervezetnek tekintendő; (8. számú melléklet)
  • aláírási címpéldányt vagy ügyvéd által ellenjegyzett aláírás mintát;
  • egyéni vállalkozói igazolvánnyal rendelkező természetes személynél: a 2008. év előtt létesített egyéni vállalkozás esetén az Okmányiroda által kiállított igazolást, vagy a 2008. év után létesített egyéni vállalkozás esetén a Belügyminisztérium Nyilvántartások Vezetéséért Felelős Helyettes Államtitkárság által kiállított hatósági bizonyítványt.
  • a Nemzeti Adó- és Vámhivatal által kibocsátott eredeti, vagy közjegyző által hitelesített igazolás arról, hogy a pályázó nem rendelkezik az adóhatóságnál nyilvántartott adótartozással. Ez alól mentesül az, akit a NAV a köztartozásmentes adózók adatbázisában nyilvántart.
  • Ajánlattevő nyilatkozatát arra vonatkozóan, hogy a bérleti szerződés megkötéséig a szükséges engedélyeket megszerzi, amelyek az egynapos sebészeti tevékenység folytatására jogosítják.
  • Ajánlattevő nyilatkozatát arra vonatkozóan, hogy az Ajánlattevő rendelkezik vagy rendelkezni fog – különösen a harmadik félnek okozott károkkal szemben – a hasznosítás teljes időtartamára vonatkozó teljes körű, saját névre szóló, szakmai és általános felelősségbiztosítási szerződéssel, amely legalább 30.000.000, -Ft (harmincmillió) értékű, és legalább 5.000.000, -Ft (ötmillió) káreseményenkénti kárkifizetési limit összegre vonatkozik. Ajánlattevő köteles a biztosítási kötvény másolatát a Kiírónak legkésőbb a bérleit szerződés aláírásakor átadni. A biztosításnak az 2026. december 31. napjáig kell érvényesnek lennie.
  • Ajánlattevő nyilatkozatát arra vonatkozóan, hogy rendelkezik- vagy legkésőbb a bérleti szerződés megkötéséig rendelkezni fog olyan harminc (30) percen belül elérhető egészségügyi intézménnyel kötött szerződéssel, amely a hasznosítás teljes időtartamára, azaz a hasznosítási időszak végéig biztosítja az aktív fekvőbeteg-ellátási hátteret a Műtőben ellátott betegei számára,
  • A pályázat további tartalmi előírásai pontban felsoroltaknak megfelelő dokumentumokat.

 

 

  1. A pályázat további tartalmi előírásai:

Pályázónak (Ajánlattevő) a pályázatában, ajánlatában vállalnia és be kell mutatnia az alábbiakat:

  • Egynapos sebészeti magánszakrendélés működtetésére irányuló jogosultság igazolása,
  • A Pályázatban bemutatja az egynapos sebészet tervezett személyi állományát, a közreműködők-, személyes közreműködők önéletrajzának, beosztásának és végzettségeinek igazolásával;

 

  1. Az ajánlat formai, tartalmi követelményei

Az iratokat lezárt, sértetlen borítékban, magyar nyelven 1 példányban kell személyesen (nem postai úton) benyújtani. A borítékra kizárólag a pályázat tárgyát kell ráírni, az alábbiak szerint:

műtő időszakos bérleti jogára

Ajánlattevő a pályázat személyes benyújtáskor, a leadással egyidejűleg a boríték lezárt részét aláírja. Az átvevő átadó jelenlétében ráírja a borítékra a leadás pontos időpontját (nap, óra, perc). Átadó átvételi elismervényt kap a pályázat leadásáról. Kiíró lezáratlan vagy sérült borítékot nem vesz át. Kiíró minden, az ajánlattételi határidőn túl benyújtott ajánlatot érvénytelennek nyilvánít. Ajánlattevő a jelentkezési lapot, az összesítőt, valamint a mellékleteket, olvashatóan, pontosan kitöltve és aláírva köteles benyújtani.

 

 

V. A pályázatok bontása

 

A pályázati ajánlatokat tartalmazó zárt borítékok felbontását a Kiíró végzi. Az ajánlatok felbontásán, a lebonyolító képviselőjén kívül az ajánlattevők, illetve meghatalmazottjaik lehetnek jelen. A képviseleti jogosultságot megfelelően (személyi azonosító okmány, meghatalmazás) igazolni kell. Az ajánlattevők a bontás időpontjáról külön értesítést nem kapnak. Az ajánlatok felbontásán jelen lévők jelenlétük igazolására jelenléti ívet írnak alá. Az ajánlatok felbontásakor a Kiíró ismerteti az ajánlattevők nevét, lakóhelyét (székhelyét) és a megajánlott bérleti díj/ak összegét Részenként. Az ajánlattevő ezen adatok ismertetését nem tilthatja meg. A bontási eljáráson a Kiíró az ajánlatokat nem bírálja.

A Kiíró  az ajánlatok felbontásáról jegyzőkönyvet készít, amelyet az ajánlattevőknek erre vonatkozó igény esetén átad, illetve megküld.

 

  1. A pályázat érvénytelenségeinek esetei

 

  1. A Kiíró érvénytelennek nyilvánítja az ajánlatot, ha:
  • az ajánlattevő a pályázat tárgyát képező Műtő vonatkozásában nem ajánlja meg a minimális bérleti díjat,
  • ha azt a kiírásban meghatározott, illetve szabályszerűen meghosszabbított ajánlattételi határidő után nyújtották be,
  • ha azt olyan ajánlattevő nyújtotta be, aki az Önkormányzattal, illetve a kiíróval szembeni, korábbi fizetési kötelezettségét /helyi adó, bérleti díj stb./ nem teljesítette,
  • a kiírásban szereplő adatokat, iratokat, mellékleteket nem, vagy nem az előírásnak megfelelően csatolta, ideértve, ha az ajánlattevő nem a pályázati dokumentációhoz csatolt mellékleteket töltötte ki és írta alá,
  • az ajánlat nem felel meg a kiírásban meghatározott feltételeknek vagy az ajánlattevő nem tett a kiírásban foglaltaknak megfelelő ajánlatot,
  • az ajánlattevő valótlan adatot közölt,
  • az ajánlattevő a hiánypótlási felhívásban foglaltaknak nem, vagy nem teljeskörűen tett eleget,
  • ha az ajánlattevővel szemben az államháztartási-ágazati jogszabályi rendelkezések alapján szerződéskötési akadály merült fel, így különösen, ha csőd- és felszámolási eljárás, végrehajtási eljárás alatt áll, illetve ha alapos – objektív körülményekből bárki számára belátható – kétség merül fel arra vonatkozóan, hogy pályázóval megkötni szándékolt bérleti szerződés megfelel-e a Kiíróra érvényes gazdálkodásra vonatkozó szabályoknak,

 

Az eljárás további szakaszában nem vehet részt az, aki érvénytelen pályázati ajánlatot tett.

 

VII. A pályázatok elbírálása, az elbírálás szempontjai

 

  1. A Kiíró a pályázat elbírálása során – határidő tűzésével – hiánypótlására hívja fel az ajánlattevőt az ajánlattal kapcsolatos hiányosságok pótlására. A hiány pótlása nem eredményezheti az ajánlat módosítását. Nincs helye hiánypótlási felhívás kibocsátásának és az ajánlattevő ajánlata érvénytelennek minősül, ha nem jelöli meg az általa megajánlott bérleti díjat.
  2. A Kiíró a pályázatok elbírálására Bíráló Bizottságot hoz létre, melynek tagjai:
    • Kiíró gazdasági igazgatója,
    • Kiíró orvosigazgatója,
    • Kiíró ápolási igazgatója,
    • Kiíró jogásza.
  3. A Bíráló Bizottság a pályázati felhívásban meghatározott értékelési szempontok alapján bírálja el és rangsorolja az érvényes ajánlatokat.
  4. A Bíráló Bizottság az ajánlatok értékeléséről jegyzőkönyvet készít, amely tartalmazza:
  • a beérkezett ajánlatok rövid értékelését,
  • az ajánlat megfelel-e az ajánlati dokumentációban szereplő feltételeknek,
  • érvénytelen pályázat esetén az érvénytelenség indokát,
  • a pályázati eljárás rövid ismertetését, a beérkezett ajánlatok számát,
  • eredménytelen pályázati eljárás esetén ennek indokát,
  • a legelőnyösebb ajánlatra vonatkozó javaslatát,
  • a pályázati eljárás eredményének összefoglaló értékelését, Részenként az első két helyre javasolt ajánlattevő megjelölését,
  • egyéb, a bírálat szempontjából fontosnak tartott körülményeket, tényeket.

Az értékelési jegyzőkönyvet a kiíró aláírásával hitelesíti.

Az értékelési jegyzőkönyvhöz csatolni kell a pályázati felhívást, valamint a pályázatok bontásáról készült jegyzőkönyv és a benyújtott ajánlatok 1-1 eredeti példányát.

 

A nyertes ajánlattevővel a kiíró (Bérbeadó) a döntés meghozataláról szóló értesítés kézhez vételétől számított 15 napon belül bérleti szerződést köt. A nyertes ajánlattevő visszalépése esetén a kiíró (Bérbeadó) szerződést köthet a második helyezett ajánlattevővel is, de új pályázat kiírásáról is dönthet

  1. Az értékelés szempontjai:
    • Az ajánlat – ajánlati kötöttséggel érintett Részek, Rendelési Napok számára tekintettel – teljes pályázatra vetített arányának és a kapcsolódó árképzés értékelése.

Pontkiosztás módszere: max. 25 pont

Értékelő bizottság minden egyes pályázat esetében 25 pontos skálán értékeli a beadott anyagokat az alábbi szempontok szerint:

  • minél több Részre tett érvényes ajánlat – max. 5 pont

A pontkiosztás az alábbiak szerint történik: az ajánlatra annyi pont adható, ahány Részre kiterjedően került sor ajánlattételre – azaz a Rendelési Naponként mennyi önálló részajánlat került benyújtásra – (egy részajánlat egy pontot ér).

  • kedvezőbb bérleti díjat tartalmazó ajánlat – max. 20 pont

A pontkiosztás az alábbiak szerint történik: A minimum ajánlati ár megajánlása esetén 0 pont jár. Minimum ajánlati árnál magasabb ajánlati ár esetén, minden +50.000,- Ft ajánlati ártöbblet egy plusz 5 (öt) pontot jelent.

  • A tervezett egynapos sebészeti tevékenység jellegére, kezelési módszerére, előforduló szövődményeire tekintettel, összevetve a pályázó ajánlatában vállalt biztosítékokkal.

Pontkiosztás módszere: max 10 pont

Értékelő bizottság minden egyes pályázat esetében 10 pontos skálán értékeli a beadott anyagokat az alábbi szempontok szerint:

  • tervezett műtéti programban várható szövődmények elhárításához szükséges kórházi háttér elérhetőségi ideje– 5 pont

A pontkiosztás az alábbiak szerint történik: A 16/2002. (XII.12.) ESZCSM rendelet értelmében ((3.§ (2) eb./ pont)) aktív fekvőbeteg háttér hiányában szerződést kell kötni olyan intézménnyel, amely a beavatkozás szakmai besorolása szerinti aktív fekvőbeteg ellátási hátteret biztosítani képes és a Műtőtől személygépkocsival (mentővel) – átlagos forgalmat figyelembe véve – 30 percen belül elérhető. Utóbbi feltételeknek megfelelő háttérintézménnyel kötött megállapodás esetén 0 pont jár. 29-15 percen belül elérhető háttérintézmény esetén további 2 pont kerül megadásra. 15 perc alatt elérhető háttérintézmény esetén további +3 pont kerül megadásra

  • kedvezőbb felelősségbiztosítási feltételek– max. 5 pont

A pontkiosztás az alábbiak szerint történik: a minimum feletételek szerint felelősségbiztosítási kötvény bemutatása esetén 0 pont kerül megadásra. Ennél káreseményenként magasabb kárkifizetési limit összeget biztosító felelősségbiztosítás esetén, minden plusz egymillió forintos limitnövekmény további +1 pont megadását eredményezi.

Az egyes pályázatok, ajánlatok Részenként kerülnek értékelésre, egybevetésre az 5.1-5.2 szempontokra kapott pontszámok összeadásával.

 

A Kiíró Részenként az összességében legkedvezőbb ajánlattevőt hirdeti ki nyertesnek és vele köt szerződést az adott Rész/ek vonatkozásában.

 

Az értékelést követő eredményről ajánlatkérő írásban tájékoztatja az ajánlattevőket.

 

VIII. Összeférhetetlenség

 

A pályázati eljárás során nem vehet részt olyan személy a pályázatok elbírálásában, aki maga is ajánlattevő,  vagy

  • annak közeli hozzátartozója (Ptk. 8:1. § (1) bekezdés 1. pont),
  • az ajánlattevőnek munkaviszony alapján felettese vagy alkalmazottja,
  • az ajánlattevőnek más szerződéses jogviszony keretében foglalkoztatója vagy foglalkoztatottja,
  • ha bármely oknál fogva nem várható el tőle az ügy elfogulatlan megítélése.

 

 

  1. A pályázati eljárás eredménytelenségének esetei

 

Eredménytelen a pályázati eljárás, ha a pályázat elbírálásakor az összeférhetetlenségi szabályokat megsértették, vagy akkor is, ha valamelyik ajánlattevő az eljárás tisztaságát vagy a többi ajánlattevő  érdekeit súlyosan sértő cselekményt követ el.

A Kiíró részben vagy egészben eredménytelennek nyilvánítja az eljárást, ha

  • nem érkezett ajánlat,
  • kizárólag érvénytelen ajánlatok érkeztek
  • az egyik ajánlattevő sem tett a pályázati felhívásban foglaltaknak megfelelő ajánlatot

 

A Kiíró fenntartja azon jogát, hogy a pályázatot vagy annak bármely Részét a pályázat bármely szakaszában indokolás nélkül visszavonja, vagy eredménytelennek nyilvánítsa; illetve a legkedvezőbb ajánlatok közötti pontegyenlőség esetén, az érintett ajánlattevőket a Kiíró minimum 15-, legfeljebb 30 napos teljesítési póthatáridővel felhívja, hogy ajánlatukat a Kiíró tekintetében kedvezőbb eltérés vállalása mellett nyújtsák be ismételten azzal a lényeges kikötéssel, hogy Kiíróra kedvezőbb vállalással nem érintett ajánlati feltételek nem változtathatók meg. Az utóbbiak szerint határidőben beérkező ajánlatok bontására a VII. fejezetben foglaltak megfelelően alkalmazandók. A Kiíróra kedvezőbb eltérésnek minősül az ajánlat bármely változtatása, amely legalább +1 pontot eredményez az ajánlattevő korábbi ajánlatához képest az értékelési szempontok alapján. A Kiíróra kedvezőbb eltérést nem tartalmazó-, ismételt benyújtott ajánlat érvénytelennek minősül.  

Eredménytelen eljárás esetén a Kiíró dönt a hasznosítandó Műtőt érintő további eljárásról.

 

  1. Egyéb rendelkezések

 

A nyertes pályázó a bérleti szerződés megkötését követő öt (5) napon belül köteles közjegyző előtt végrehajtható okiratban egyoldalú kötelezettségvállaló nyilatkozatot tenni a bérleti díj megfizetésére valamint a Műtő határozott idő lejáratát követő, saját ingóságainak mértékéig történő kiürítésére. A nyilatkozat megtétele a bérleti szerződés hatályba lépésének feltétele.

Jelen Pályázati felhívás elválaszthatatlan részét képezik a benne nevesített és hozzá csatolt mellékletek.

Kelt.: Budapest, 2025. október 27.

 

Mellékletek:

  1. Egynapos sebészeti műtők mellékletek

  2.  2. számú melléklet: Bérleti szerződés tervezet

Top