Pályázati felhívás háziorvosi praxis betöltésére

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

Háziorvosi praxis betöltésére


Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzatának Egészségügyi, Szociális, Sport, Ifjúsági és Civil Bizottsága pályázatot hirdet a Budapest Főváros Önkormányzata Képviselő-testületének az egészségügyi alapellátás körzetek meghatározásáról szóló 13/2017. (IV.25.) önkormányzati rendelete 1. számú mellékletében meghatározott 27. számú, területi ellátási kötelezettséggel működő háziorvosi körzetben, vállalkozási formában, 5 év határozott időtartamra szóló feladatellátási szerződés keretében, heti 40 órában, felnőtt háziorvosi feladatok ellátására.

 

Az ellátandó terület Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros közigazgatási határán belül a 27. számú felnőtt háziorvosi körzet. (Az utcajegyzék megtekinthető: http://feszrendelo.hu/wp-content/uploads/2021/08/felnott_haziorvosi_korzet.pdf)

 

Háziorvosi rendelő címe: 1098 Budapest, Dési Hubert u. 20.

 

Pályázati feltételek:

  • A pályázó megfelel az önálló orvosi tevékenységről szóló 2000. évi II. törvényben, valamint a törvény végrehajtásáról szóló 313/2011. (XII.23.) Korm. rendeletben, továbbá az egészségügyi alapellátásról szóló 2015. évi CXXIII. törvényben foglaltaknak, a háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi tevékenységről szóló 4/2000. (II. 25.) EüM rendelet és az egészségügyi szolgáltatások nyújtásához szükséges szakmai minimumfeltételekről szóló 60/2003. (X. 20.) ESzCsM rendelet előírásainak,
  • – büntetlen előélet,
  • – magyar állampolgárság, vagy külön jogszabály szerint a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező, illetve letelepedett státusz,
  • – Magyar Orvosi Kamarai Tagság

 

Pályázathoz csatolni kell:

  • részletes szakmai életrajz,
  • motivációs levél,
  • iskolai végzettséget igazoló dokumentumok másolata,
  • szakirányú képzettséget tanúsító okirat másolata,
  • egészségügyi alkalmasságot igazoló okirat másolata,
  • három hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány,
  • Magyar Orvosi Kamarai tagság igazolása,
  • a működő vállalkozás meglétét igazoló dokumentum másolata (társas vállalkozás esetén alapító okirat/alapszabály és a cégbírósági bejegyzést igazoló okirat másolata vagy egyéni vállalkozás esetén a nyilvántartásba vételről szóló dokumentum)
  • a pályázó nyilatkozata arról, hogy a pályázat bizottsági véleményezése, valamint képviselőtestületi tárgyalása során a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. tv. 46. § (2) bekezdés c) pontja alapján a nyilvános tárgyalásba beleegyezik-e (amennyiben valamennyi pályázó nem egyezik bele a nyilvános tárgyalásba, abban az esetben a pályázatok zárt ülésen kerülnek véleményezésre és elbírálásra),
  • a pályázó nyilatkozata arról, hogy a pályázati anyagban foglalt személyes adatainak a pályázati eljárással összefüggő kezeléséhez hozzájárul,
  • a pályázó nyilatkozata arról, hogy a pályázati eljárásban részt vevő személyek a pályázati anyagot megismerhetik, és abba betekinthetnek.

 

A pályázathoz kapcsolódó egyéb információk:

  • A meghirdetett háziorvosi körzet praxisjoga térítésmentesen kerül átadásra a nyertes pályázó részére. A praxisjog a tevékenység végzésére személyében kötelezett orvost illeti meg.
  • Ellátandó 14 év feletti lakosságszám (utcajegyzék szerint): 2.077 fő.
  • Központi háziorvosi ügyelet van, az ügyeletben való részvétel nem kötelező.

 

A feladatellátási szerződés időtartama:

  • A nyertes pályázóval az Önkormányzat határozott időre, 5 év időtartamra köt feladatellátási szerződést.

 

A pályázat benyújtásának határideje:

  • október 31. napja. A postán benyújtott pályázatoknak is ezen időpontig be kell érkezniük. A határidő után érkezett pályázatokat az elbírálás során nem tudjuk figyelembe venni.

 

A pályázat benyújtásának módja:

Postai úton vagy személyesen, Budapest Főváros IX. Kerület Ferencvárosi Polgármesteri Hivatal Humánszolgáltatási Irodára (cím: 1096 Budapest, Lenhossék u. 24-28.).

Személyesen hétfő, kedd, szerda, csütörtöki napokon 8:00 óra és 15:00 óra között,

pénteken 8:00 óra és 12:00 óra között.

 

A pályázatokat 1 példányban sértetlen, zárt borítékban szükséges benyújtani, illetve postára adni. A borítékon kérjük feltüntetni: „27. sz. háziorvosi praxis”.

 

A pályázatok elbírálása:

A pályázatok elbírálásáról Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzatának Egészségügyi, Szociális, Sport, Ifjúsági és Civil Bizottsága legkésőbb a pályázati határidő lejártát követő rendes bizottsági ülésen dönt. Az ülés időpontjáról a pályázókat elektronikus úton értesítjük.

 

A pályázattal kapcsolatos további felvilágosítás:

A pályázattal kapcsolatban felvilágosítás Hajdu Erika egészségügyi referenstől kérhető a humanszolg@ferencvaros.hu e-mail címen.

 

A pályázati kiírás közzétételének helye:

 

 

Top