PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
Ferencváros Önkormányzata a KOEN 127/2023. (X. 11.) számú határozata alapján országos, nyílt, anonim pályázatot ír ki Bernovits Vilma emlékmű megtervezésére és elkészítésére.
Az alkotás helye: Gizella sétány (a helyszínrajz jelen pályázat első számú melléklete)
Elvárás, hogy az alkotás illeszkedjen a megjelölt helyszín környezetébe.
Az emlékmű programja:
Ferencváros területén folyamatban lévő városmegújítás egyik alappillére a közterületek megújítása. A Nehru part felújítását követően jelentősen megnőtt a Duna-part látogatottsága, a belváros irányából.
Ferencváros Önkormányzata méltóképpen kíván megemlékezni a kerület egyik legnagyobb embermentőjéről, a Bokréta utcai Szociális Testvérek Társasága mártír hitoktatójáról, az 1901-ben született Bernovits Vilmáról, aki a budapesti gettó felállítása után, 1944 júniusától Salkaházi Sárával együtt rendszeresen vitt élelmiszert, ruhaneműt és igazoló okmányokat a rászorulóknak. 1944. december 27-én egy nyilaskeresztes karhatalmi egység két katolikus vallású, élete árán embertársait oltalmazó hölgyet, Bernovits Vilmát, és Salkaházi Sárát, valamint 4 üldözöttet elhurcolt és a Szabadság híd pesti hídfőjénél a Dunába lőtték őket. Az Önkormányzat meg kíván emlékezni azoknak a nőknek a bátorságáról, akik a hatalommal szembe mertek szállni.
Hasonló városi szituációban és történelmi tematikában vált a pesti rakpart egyik kultikus helyszínévé a Cipők a Duna-parton budapesti holokauszt-emlékmű. A turisztikailag növekvő népszerűségű ferencvárosi Duna-part felzárkóztatása a belvárosi színvonalhoz, a gyalogos kapcsolat megerősítése a városi séták vérkeringésbe alapvető cél.
A nyílt képzőművészeti pályázat célja a Duna-part egyedi karakterének erősítése az épített környezet gazdagítása a tervezett kortárs képzőművészeti alkotással.
A mű anyaga: az állandóság igényének és a köztéri funkciónak megfelelő bármely időjárástűrő és további külön gondozást nem igénylő anyag.
Pályázók köre:
Jelentkezhetnek különböző alkotóművészeti ágak képviselői, építőművészek; egyéni pályázók, illetve alkotócsoportok.
Pályázati feltételek:
A pályázat nyelve magyar.
A pályaterveket az Pályázatkiíró által felkért szakértői bizottság értékeli a Pályázatkiíró képviselőinek jelenlétében.
A szakértői bizottság tagjai:
Mélyi József
Turai Hedvig
Somogyi Hajnalka
Illyés Antal
Horváth Csaba Árpád
Benyújtandó:
- az alkotás digitális látványterve, legalább 4 nézetből készült képekkel;
- a pályázati kiíráshoz csatolt helyszínrajz alapján készített, bírálható léptékű (legalább 1:100) vázlatterv a mű környezetbe illesztéséről és a környezet rendezéséről;
- az emlékmű 1:5 léptékű modellje, makettje (a 3,5 métert meghaladó kész mű méret esetén az 1:10 léptékű modell is elegendő) és az esetleges posztamens rajzterve;
- műleírás (amelynek tartalmaznia kell az alkotás programját, pontos méretét, anyagát, kiviteli technikáját, elhelyezését, technikai megoldás esetén működésének és karbantartásának leírását – max. 2 oldal);
- részletes költségbecslés, amely magában foglalja a mű megvalósításának, elhelyezésének, illetve technikai megoldás esetén működtetésének tervezett költségeit; valamint a szerzői díjat.
- a megvalósítás ütemezése.
A fenti dokumentumokat digitális formában kell feltölteni, majd jelige felhasználásával, az ezzel kapcsolatos linket az ignath.kitti@ferencvaros.hu e-mail címre szükséges továbbítani.
- a pályázattal kapcsolatos információ adására jogosult személy:
Név: Ignáth Kitti alpolgármesteri főmunkatárs
E-mail cím: ignath.kitti@ferencvaros.hu
Egy alkotó több pályaművel is jelentkezhet.
A pályázó a pályázat benyújtásával kijelenti, hogy nyertes pályázat esetén a tervezésre kötendő szerződéshez magyarországi lakhellyel és adószámmal rendelkezik, illetve vállalja, hogy az emlékmű terveit határidőre elkészíti.
A határidőn túl benyújtott, hiányos, a kiírásnak nem megfelelő pályamunkákat a pályáztató kizárja, illetve a szakértői bizottság azokat nem értékeli.
A pályázat jeligés. A borítékra a feladóhoz csak a választott jeligéjét írja rá, amely egyezik a tárhelyen használt jeligével. A pályázó nevét, lakcímét, e-mail-címét és telefonszámát, rövid szakmai önéletrajzát és referenciaanyagát postai úton kell a Pályázatkiíró számára elküldeni.
Az első három helyezett pályamű díjazása:
- díj nettó 1.000.000,- Ft
- díj nettó 500.000,- Ft
- díj nettó 300.000,- Ft
A díj összege a megbízást elnyerő alkotó esetében a meghirdetett keretösszeg részét alkotja.
A pályázat beadási határideje: 2023. december 20. 16.00. óra
A Pályázatkiíró postacíme: 1092 Budapest, Bakáts tér 14.
A pályázat szakmai bírálatának időpontja: legkésőbb 2024. január 10. napjáig
A pályázat Ferencváros Önkormányzata Képviselő-testületének bírálata: Ferencváros Önkormányzata Képviselő-testületének a szakmai bírálatot követő rendes ülése
A megvalósítással kapcsolatos döntés: a Fővárosi Közgyűlésnek a szükséges szakvélemények beszerzését követő ülése
A kész mű elkészítésének és elhelyezésének határideje előreláthatólag: a szerződéskötést követő 3 hónapon belül
A pályázóknak figyelembe kell venniük, hogy a mű tervezésének és kivitelezésének a maximális keretösszege bruttó 24.000.000,- forint, amely magában foglalja az alapozás költségeit, de nem tartalmazza a környezet rendezésének költségét.
A díjazások kiosztására
I. helyezés esetében a felkért szakértői bizottság szakvéleménye alapján Ferencváros Önkormányzata Képviselő-testületének javaslatát követően a Fővárosi Önkormányzat döntését követően kerül sor.
II. és III. helyezés esetében a felkért szakértői bizottság szakvéleménye alapján, a Kulturális, Oktatási, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság javaslatát követőn Ferencváros Önkormányzata Képviselő-testületének döntése után kerül sor.
A pályatervek a pályázók tulajdonában maradnak, a megrendelő tulajdonába csak a kész, helyszínen elhelyezett mű kerül át.
A mű megvalósítására, a szerző megbízására vonatkozó végleges döntést a Fővárosi Közgyűlés hozza meg a szakvélemény figyelembevételével, amelyről az alkotókat, valamint a szakértői bizottság tagjait írásban értesítik. A nyertes pályázó a szakértői bizottság véleményének függvényében makettet is köteles bemutatni a bizottságnak és a megrendelő képviselőjének, amely tervbemutatási kötelezettség a felhasználási szerződésbe is bekerül majd. Eredményes pályáztatás esetén a Pályázatkiíró minden részletre kiterjedő megállapodást köt a pályázat nyertesével vagy nyerteseivel az alkotás elkészítéséről, helyszíni megvalósításáról.
A művek elhelyezéséhez szükséges engedélyeket a megrendelő köteles beszerezni.
A Pályázatkiíró a szerzői jogokról szóló 1999. évi LXXVI. törvény [Szjt.] szerint jár el, fenntartja magának a jogot, hogy a pályázatot eredménytelennek minősítse, és ne hirdessen győztest.
Helyszín: