Pályázat nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérleti-, vagy tulajdonjogának megszerzésére

 PÁLYÁZATI  FELHÍVÁS

Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzatának Polgármestere

Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata
Képviselő-testületének 466/2021. (IX.09.) sz. határozata alapján –

nyilvános pályázatot hirdet

az önkormányzat kizárólagos tulajdonát képező
– jelen pályázati felhívás mellékletében megjelölt –
nem lakás céljára szolgáló helyiségek

bérleti-, vagy tulajdonjogának megszerzésére

A meghirdetett nem lakás céljára szolgáló helyiségekre vonatkozó

kötelezettségek, illetve feltételek

 

  1. Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata (a továbbiakban még: Önkormányzat, Kiíró, Bérbeadó, Eladó) a nem lakás céljára szolgáló helyiségeket jelenlegi, a pályázók (későbbiekben nyertesség esetén: Bérlő/Tulajdonos) által megismert műszaki állapotukban adja bérbe vagy tulajdonba.

A nem lakás céljára szolgáló helyiségek helyreállítását – beleértve a szabványos mérőhelyek kialakítását és mérőórák felszerelését – Bérlő/Tulajdonos köteles saját költségén elvégezni, az ezzel járó költségeket Bérbeadó/Eladó nem téríti meg.

Bérbeadás esetén a helyiségben történő bármely műszaki engedélyeztetéshez kötött változtatást, átalakítást Bérlő a Bérbeadó jóváhagyásával – saját költségén – végezhet.

Az ingatlan Bérbeadó által engedélyezett felújítása, átalakítása esetén az adott társasház hozzájárulását, illetve a szükséges engedélyeket Bérlő köteles beszerezni, erre vonatkozóan az Önkormányzat felelősséget nem vállal, Bérlő kártérítési igénnyel nem léphet fel.

 

  1. Az Önkormányzat, mint Bérbeadó/Eladó tájékoztatja a pályázót, hogy a pályázat tárgyát képező ingatlanok – hasonlóan a korábban épült ferencvárosi ingatlanok többségéhez – átlagéletkora 100-110 év. A tulajdonos Önkormányzat lehetőséget biztosít a pályázóknak arra, hogy a helyiségek, illetve a társasházak műszaki állapotát megismerjék. A Kiíró felhívja a pályázók figyelmét, hogy az ingatlanok, illetve a társasház műszaki állapotának megismerése, felmérése a pályázó feladata, ezért a későbbiekben a tulajdonos Önkormányzattal szemben szavatossági igénnyel nem élhetnek.

 

  1. A külön szolgáltatást biztosító mérőórákra (villanyóra, gázóra, vízóra) a közüzemi szolgáltatókkal külön szerződést kell kötnie a nyertes pályázónak, az ezzel járó átírási költségeket az Önkormányzat nem téríti meg.

 

  1. A havi bérleti díj a víz-, csatorna-, valamint a szemétszállítási díjat nem tartalmazza. A nyertes pályázó köteles a víz-, csatorna használatra, valamint a szemétszállításra a szolgáltatóval közvetlenül – a bérleti szerződés megkötését követő 30 napon belül – szerződést kötni. A szerződés megkötésének időpontjáig a bérbe adott helyiségek esetében a Bérlő a Bérbeadónak Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata Képviselő-testületének a lakások és helyiségek bérletére és elidegenítésére vonatkozó szabályokról szóló 30/2020. (X.13.) önkormányzati rendeletének
    7. sz. melléklete szerinti átalánydíjat köteles fizetni.

 

 

 I. ÁLTALÁNOS TÁJÉKOZTATÁS

 

  1. A nem lakás céljára szolgáló helyiség TULAJDONJOGÁNAK megszerzése esetén

Pályázatot nyújthat be:

  • magyar állampolgár,
  • külföldi állampolgár (ha pályázati nyertesség esetén a 251/2014. (X. 02.) sz. Korm. rendeletben előírt hozzájárulást az értesítéstől számított
    45 napon belül megszerzi),
  • a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 3. § (1) bekezdés
    pontja szerint átláthatónak minősülő szervezet

 

Tájékoztatjuk a jelentkezőket, hogy

  • A pályázati eljáráson tulajdonjogot szerzett vevő az adás-vételi szerződés alapján az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény 18-19. §-a szerinti illetékfizetésre, valamint a Ferencvárosi Önkormányzat Képviselő-testületének a helyi építmény- és telekadóról szóló 40/2011. (XII.12.) sz. rendeletében meghatározott helyi adó (építmény) fizetésére kötelezett.
  • A nem lakás céljára szolgáló helyiségek használatának, hasznosítási módjának megváltoztatása kapcsán a társasházakról szóló 2003. évi CXXXIII. törvény (különösen a 17-19. §-ai) rendelkezései az irányadók.
  • Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény 86. §-a és a 88. § (1) bekezdése alapján az ÁFA fizetési kötelezettség tekintetében az általános szabályok szerint jár el, vagyis a két évnél régebbi ingatlanok (nem lakás céljára szolgáló helyiségek) értékesítésénél nem választotta az adófizetési kötelezettséget, azaz ÁFA mentes.
  • A nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 14. § (2) bekezdése alapján a pályázat tárgyát képező helyiségre az államot, az államot követően az egyes állami tulajdonban lévő vagyontárgyak önkormányzatok tulajdonába adásáról szóló 1991. évi XXXIII. törvény 39. § (2) bekezdése alapján a Fővárosi Önkormányzatot elővásárlási jog illeti meg, így az adásvételi szerződés hatálya függ az elővásárlásra jogosultak nyilatkozatától. Az elővásárlásra jogosult nyilatkozatát a Kiíró szerzi be a szerződő felek által kétoldalúan aláírt szerződés alapján. Amennyiben bármelyik fél él az elővásárlási jogával, úgy a nyertes pályázónak a pályázati letét, illetve a befizetett vételár visszajár.

 

 

                                                                                  

2. A nem lakás céljára szolgáló helyiség BÉRLETI JOGÁNAK megszerzése esetén

 

Pályázatot nyújthat be:

  • egyéni vállalkozói nyilvántartásban nem szereplő magánszemély: kizárólag tárolási tevékenység esetén
  • egyéni vállalkozói nyilvántartásban szereplő természetes személy,
  • a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 3. § (1) bekezdés
    pontja szerint átláthatónak minősülő szervezet

 

aki/amely a határozatlan időre szóló bérleti szerződésben vállalja, hogy

  • a törvényben előírt beszámolási, nyilvántartási, adatszolgáltatási kötelezettségeket teljesíti.
  • a helyiséget a bérleti szerződés előírásainak és a Bérbeadói rendelkezéseknek, valamint a meghatározott hasznosítási célnak megfelelően használja.
  • a Bérbeadó által engedélyezett albérlet, üzemeltetési szerződés esetén a helyiséget kizárólag természetes személynek, vagy átlátható szervezetnek adja albérletbe vagy üzemeletetésbe.
  • a bérleti díj minden év május 1-jén 4%-kal emelkedik.
  • 100%-ban önkormányzati tulajdonú épületben lévő helyiségek esetében (13-17. és 24. sorszám alatt) az épület felújítása, bontása vagy eladása esetén a Bérbeadó 90 napos határidővel, kártalanítás vagy cserehelyiség biztosítása nélkül felmondhat.

 

A bérleti szerződést határozatlan időre kell megkötni.

A pályázat érvénytelen, amennyiben a helyiségben végezni kívánt tevékenység a pályázathoz benyújtott cégkivonatban, illetve egyéni vállalkozásról kiállított igazolásban a pályázó által végezhető tevékenységek között nincs feltüntetve.

A pályázat érvénytelen, amennyiben a pályázó a helyiség „szexuális áruk üzlete”, „játékterem”, „szálláshely és egyéb lakáshasználatnak minősülő lakás, hostel stb.” céljára történő felhasználására irányuló ajánlatot nyújt be.

 

Bérlő

  1. a helyiségre bérlőtársi jogviszonyt nem létesíthet, a helyiség albérletbe, üzemeltetésbe adásához Bérbeadó hozzájárulását kell kérnie,
  2. a bérleti jogviszonyt indokolás nélkül, a hónap 15. napjáig a következő hónap végére szólóan felmondhatja, és a helyiség Bérbeadó részére történő átadását követően az általa befizetett megszerzési díj – fennálló tartozással csökkentett – összegét részére Bérbeadó visszafizeti.

 

Az alábbi feltételek megsértése esetén bérbeadó a bérleti szerződést felmondhatja:

  1. Bérlő a bérleti szerződést megkötését követő 30 napon belül megköti a szerződést közvetlenül a közüzemi szolgáltatóval (különösen a víz-, csatorna és szemétszállításra), és azt bemutatja a Bérbeadónak, továbbá a bérleti szerződésben meghatározott átalánydíjat megfizeti,
  2. Bérlő a helyiségben folytatott tevékenységét engedély nélkül nem változtatja meg,
  3. Bérlő a helyiségét engedély nélkül albérletbe, üzemeltetésbe nem adja,
  4. Bérlő a helyiség településképi bejelentési eljárás hatálya alá tartozó átalakítását csak a Bérbeadó hozzájárulásával végzi el,
  5. Bérlő tevékenysége következtében a szomszédos lakásokban a zajterhelés, por, bűz és káros anyag kibocsátás a jogszabályokban előírt értéket nem lépi túl,
  6. Bérlő, az albérlő vagy üzemeltető a bérleti szerződést követően beállott körülmény folytán továbbra is átlátható szervezetnek minősül,
  7. Bérlő a bérleti és közműdíjakat az azok megfizetésére megállapított időpontig megfizeti,
  8. Bérlő a szerződésben vállalt vagy jogszabályban előírt egyéb kötelezettségét teljesíti,
  9. Bérlő vagy a helyiségben tartózkodó személyek a lakókkal szemben Budapest Főváros IX kerület Ferencváros Önkormányzata Képviselő-testületének a közösségi együttélés alapvető szabályairól és ezek elmulasztásának jogkövetkezményeiről szóló rendeletével ellentétes magatartást nem tanúsítanak,
  10. Bérlő vagy a helyiségben tartózkodó személyek a bérleményt, a közös használatra szolgáló helyiséget, illetőleg területet nem rongálják, a rendeltetésükkel ellentétesen nem használják.

 

A bérleti jogviszony megszűnése esetén, ha Bérlő a helyiséget tisztán, rendeltetésszerű állapotban Bérbeadónak visszaadja, az általa befizetett megszerzési díj – fennálló tartozással csökkentett – összegét részére Bérbeadó visszafizeti.

 

Tájékoztatjuk a jelentkezőket, hogy

  1. a pályázati hirdetményen feltüntetett helyiségek megszerzési díját és bérleti díját ÁFA fizetési kötelezettség terheli,
  2. a nem lakás céljára szolgáló helyiségek használatának, hasznosítási módjának megváltoztatása kapcsán a társasházakról szóló 2003. évi CXXXIII. törvény (különösen a 17-19.§-ai) rendelkezései az irányadók.

 

 

 II. PÁLYÁZATI FELTÉTELEK, TARTALMI ELEMEK

A pályázatnak tartalmaznia kell:

  1. a pályázati jelentkezési lapot (a Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálati Csoportjánál a Budapest, IX. Bakáts tér 14. sz. alatt szerezhető be vagy a ferencvaros.hu honlap aktuális pályázati kiírásból letölthető);

 

  1. a pályázati letét befizetését igazoló bizonylatot, mely igazolja, hogy;

 

  • a pályázó a letét összegét a pályázati határidőn belül, legkésőbb
    október 4-én 17.30 óráig postai csekken befizette (postai csekk beszerezhető az Ügyfélszolgálati csoportnál, valamint a Vagyonkezelési Irodán),

vagy

  • a pályázó a letét összegét Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata K&H Bank Zrt-nél vezetett 10401196-00029001-00000006 számú számlájára befizette, és az a pályázati határidő lejártáig (azaz október 4-én 17.30 óráig) az önkormányzat számlájára beérkezett.

 

  1. egyéni vállalkozó esetében az egyéni vállalkozók nyilvántartásában kezelt adatok igazolására szolgáló eredeti hatósági bizonyítványt,

  

  1. cégbíróságnál bejegyzett gazdasági társaságnál 30 napnál nem régebbi, közjegyző által hitelesített cégkivonatot, hiteles aláírási címpéldányt;

 

  1. közhasznú szervezet esetében hitelesített alapító okiratot, társasági szerződést, 30 napnál nem régebbi hiteles igazolást a bírósági nyilvántartásba vételről, valamint hiteles aláírási címpéldányt;

 

  1. pályázói nyilatkozatot, hogy Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzatával szemben nincs lejárt díj- és adótartozása;

 

  1. pályázói nyilatkozatot, hogy nem indult ellene felszámolási eljárás, nem áll végelszámolás vagy csődeljárás hatálya alatt;

 

  1. az alábbi nyilatkozatokat:

amennyiben a pályázó belföldi vagy külföldi jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező gazdálkodó szervezet, úgy az 1. számú melléklet szerinti nyilatkozatot cégszerűen aláírva

– amennyiben a pályázó civil szervezet vagy vízitársulat, úgy a 2. számú melléklet szerinti nyilatkozatot cégszerűen aláírva.

 

Amennyiben ugyanazon pályázó több helyiség bérleti- illetve tulajdonjogára nyújt be pályázatot, úgy – a jelentkezési lap és a pályázati letét befizetését igazoló bizonylat kivételével – a 3-8. pontokban előírt hiteles iratokat elegendő egy jelentkezési laphoz csatolni és a többi jelentkezési lapon megjelölni, hogy azokat mely helyiség jelentkezési lapjához csatolta.

 

A pályázati ajánlatokat zárt borítékban

 2021. október 4-én 17.30 óráig kell személyesen benyújtani

a Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálati Csoportjánál

(Budapest, IX. Bakáts tér 14.)

 

A ZÁRT BORÍTÉKRA A

„HELYISÉGPÁLYÁZAT”

JELIGÉT RÁ KELL ÍRNI

A pályázati ajánlatokat tartalmazó zárt borítékok bontására

 2021. október 5-én 9 órakor kerül sor

a Polgármesteri Hivatal Vagyonkezelési Irodájának

Budapest, IX. Ráday u. 26. szám alatti hivatalos helyiségében

 

Az ajánlatok felbontásánál a Kiírón, illetve az azt képviselő személyeken kívül jelen lehetnek a pályázók, valamint az általuk írásban meghatalmazott személyek, és a ferencvárosi önkormányzati képviselők.

 

 

 

III. VERSENYTÁRGYALÁS

 

A pályázati versenytárgyalásra

 2021. október 5-én 11 órától kerül sor a helyiségek meghirdetésének sorrendjében a Polgármesteri Hivatal Vagyonkezelési Irodájának

Budapest, IX. Ráday u. 26. sz. alatti hivatalos helyiségében

A versenyeztetési eljárás résztvevője lehet, aki

  1. a pályázati feltételeket a megpályázott helyiségre vonatkozó versenytárgyalás megkezdéséig maradéktalanul teljesítette,
  2. a pályázati jelentkezését az előírt határidőben és módon benyújtotta, és az érvényes,
  3. a pályázati versenytárgyaláson az általa pályázott helyiség tárgyalásának megkezdéséig megjelenik.

 

A pályázót meghatalmazottja (jogi képviselője) is képviselheti. A meghatalmazást teljes bizonyító erejű magánokiratba kell foglalni, illetőleg jogi képviselő esetében a jogszabályban előírt alakban kell benyújtani. A meghatalmazást legkésőbb a versenytárgyalás megkezdéséig be kell nyújtani.

 

A pályázati versenytárgyalás során

  1. a helyiség tulajdonjoga vagy bérleti joga ajánlattétel, vagy több pályázó esetén licitálás keretei között szerezhető meg, a kikiáltási ár a pályázat mellékletében helyiségenként meghatározott megszerzési díj/vételár. Az ajánlattétel, vagy licitálás során a pályázók a megszerzési díjra vagy vételárra tesznek ajánlatot. A minimum licitmérték megszerzési díj esetében 50.000,- Ft, vételár esetében 100.000,- Ft.
  2. amennyiben a pályázaton vételi ajánlat és bérbevételi ajánlat is érkezik, a pályázati nyertes a vételi ajánlatot benyújtó(k) közül az, aki a versenytárgyaláson ajánlattétel útján legalább az induló vételár megfizetésére, vagy több pályázó esetén licitálás során a legmagasabb vételárra tesz ajánlatot,
  3. bérbeadás esetén a pályázati nyertes az, aki a versenytárgyaláson ajánlattétel útján legalább az induló nettó megszerzési díj megfizetésére, vagy több pályázó esetén licitálás keretei között a legmagasabb megszerzési díj megfizetésére tesz ajánlatot.

 

A pályázat nyertese a versenytárgyalástól számított 30 napon belül köteles az általa ajánlott vagy a licitálás keretei között vállalt vételárat vagy megszerzési díjat egyösszegben megfizetni, és ezt követően a bérleti vagy adásvételi szerződést megkötni.

 

Amennyiben a pályázati nyertes a megadott határidőben a vételárat vagy megszerzési díjat nem fizeti meg, és a szerződést nem köti meg, úgy a versenytárgyaláson második legmagasabb vételárra/megszerzési díjra ajánlatot tett pályázó (amennyiben ajánlata a nyertesétől legfeljebb 10%-kal marad el) köthet adásvételi/bérleti szerződést.

 

A pályázati letétként befizetett összeget az eredménytelenül pályázóknak a pályázati versenytárgyalást követő 30 napon belül a Kiíró visszautalja, a nyertesnek a vételárba/megszerzési díjba beszámolja.

Amennyiben a pályázati nyertes a megadott határidőben a szerződést nem köti meg, úgy részére a pályázati letét nem kerül visszafizetésre.

 

A Kiíró fenntartja azon jogát, hogy a pályázatot részben vagy egészben indoklás nélkül visszavonja, illetve eredménytelennek nyilvánítsa.

 

 

A HELYISÉGEK MEGTEKINTÉSE, TÁJÉKOZTATÁS

 

A pályázati hirdetményben feltüntetett helyiségek a Polgármesteri Hivatal Vagyonkezelési Irodájának Helyiséggazdálkodási Csoportjával (Budapest, IX.
Ráday u. 26., telefon: 215-1077/526 vagy 529-es mellék) egyeztetett időpontban megtekinthetők.

 

A pályázattal kapcsolatban tájékoztatást nyújt a Polgármesteri Hivatal Vagyonkezelési Irodájának Helyiséggazdálkodási Csoportja (Budapest, IX.
Ráday u. 26., telefon: 215-1077/526 vagy 529-es mellék).

 

Mellékletek

Jelentkezési lap bérleti jogra

Jelentkezési lap tulajdonjogra

Helyiséglista

 1. sz. melléklet

 2. sz. melléklet

Teljes pályázati kiírás

 

Top