2022

Bíró Zsombor Aurél

1998-ban született Budapesten. A Színház- és Filmművészeti Egyetemen kezdte tanulmányait, aztán a Bécsi Filmakadémia forgatókönyvíró szakán diplomázott 2023-ban. Csendes környék, valamint Hogy ne győzzünk című vizsgafilmjeit több magyar filmfesztiválon is díjazták, első színdarabja, a Mit csináljak, hogy jobban érezd magad jelenleg is fut a TÁP Színház műsorán. A film és a dráma mellett prózaírással is foglalkozik, tizenhat éves kora óta rendszeresen publikál magyarországi és határon túli folyóiratokban. 2020-ban Móricz-ösztöndíjas, 2021-ben pedig a Ferencvárosi József Attila irodalmi támogatás nyertese volt. Jelenleg első regényén dolgozik, ami a Visszatérő álmom, hogy apám vállán ébredek munkacímet viseli.

 

Élő Csenge Enikő

1992-ben született Sopronban. Vallástörténészként végzett a KRE BTK-n, jelenleg az ELTE BTK Filozófiatudományi Doktori Iskola hallgatója. Verset, prózát ír. 2016 óta publikál, 2018 óta tanít kreatív írást általános- és középiskolás diákok számára. 2020-ban a Petri György-díj harmadik helyén végzett, 2021-ben Móricz Zsigmond Ösztöndíjban, 2022-ben József Attila Irodalmi Támogatásban részesült. Szabadidejében járja a világot, kutyákat nevel, énekel és táncol. Nem különösebben ragaszkodik egy kötet kiadásához.

 

Hidas Judit

Első prózakötete, a Hotel Havanna (2013) Petri-díj shortlist-es lett. 2013-ban megnyerte a Litera-Libri novellapályázatát. 2014-ben ő képviselte Magyarországot az Európai Elsőkönyvesek Fesztiválján. 2015-ben NKA ösztöndíjat kapott a Seb című regénye megírásához. 2019-ben a Long Nights of Literatures nemzetközi irodalmi fesztivál magyar résztvevője Delhiben. 2022-ben József Attila Irodalmi ösztöndíjat és Firgun-díjat kapott a Nem vagy többé az apám című regényéért.

 

Székely Szabolcs

(1983, Budapest) költő. 2001 óta jelennek meg versei. Pályakezdőként számos kulturális esemény, fesztivál szervezője és moderátora volt, évekig írt rendszeresen színikritikákat, műfordításai jelentek meg portugál nyelvből. 2010-től egy napi tévésorozat storylinereként, story editoraként, dialógírójaként dolgozott, majd 2018-tól jelentek meg újabb versei. Az ELTE hallgatója volt, 2006-ban magyar szakon diplomázott, 2008-ban portugál szakon abszolvált, 2018-ban pedig viselkedéselemző (Pszichológia Ba) végzettséget szerzett a Pécsi Tudományegyetemen. Kötetei: Kilenc másodperc reggelente (Parnasszus Könyvek, 2005), A beszélgetés története (Magvető, 2021).

 

Bakos Gyöngyi

1985-ben született Budapesten. 2018-ban Móricz Zsigmond Irodalmi Alkotói Ösztöndíjat nyert. 2020-ban jelent meg a Nyolcszáz utca gyalog című kötete a Magvető kiadónál.

 

Top