Üllői úti fák – Radvánszki Péter rabbi írása

Új sorozatunkban kerületünk egyházi vezetői osztják meg gondolataikat.

 

Az Üllői úti fák alatt járok a munkahelyemre, a Páva utcai zsinagógába.

A fák szépek, illatosak. Szürke és kietlen lenne az Üllői út nélkülük.

Eszembe jut a híres vers:

“Másoknak is így nyíljatok,

Üllői-úti fák.

Szívják az édes illatot,

a balzsamost, az altatót

az est óráin át.”

De a Szentírást is megihlették a fák.

A Biblia a fákat, az önvédelemre képes emberrel állítja szembe: “Ember-e a mező fája, hogy megostromoljad?!” Vagyis a fa olyan élőlény, amely nem tudja megvédeni önmagát.

(Még ősszel ültettem egy szilvafát. Hihetetlen, hogy májusban  mennyit kell küzdenie egy amatőr kertésznek a levéltetvekkel).

A legtöbb fának szüksége van támaszra, ápolásra, “szeretetre”. Ilyen az ember is, különösen, amikor nem küzdhet vagy nem tud küzdeni.

Nem véletlen, hogy a fa-ember párhuzam a zsidó hagyományba is bekerült. Hároméves korukig a kisfiúk haját nem vágják le, arra utalva, hogy a fák gyümölcse csak három év elteltével szedhető le.

Van azonban sokkal költőibb és szomorúbb párhuzam.

Máig kísért egy haldokló Holokauszt-túlélő elbeszélése, aki tanúja lehetett valami rettenetesnek. Azt mondta: “úgy vágták ki az embereket, ahogyan az erdőt szokás, és úgy dőltek el, mint a fák.”

A Soá után már tudjuk:

a védtelen embereknek sokkal több segítséget kell kapniuk.

Ma már világos, hogy krízishelyzetben sokunk igényel nagyobb segítséget. Most járvány van, és a cikk írásakor már majdnem két hónapja karanténban vagyunk. Az idősek másokra szorulnak bevásárláskor. A szegények még szegényebbek lettek. A kisvállalkozások veszélyben vannak. Rengetegen vesztették el munkájukat. Az iskolások egy része nem jut napi háromszori étkezéshez. Az egészségügyi dolgozók éjt nappallá téve dolgoznak, és sokkal jobban ki vannak szolgáltatva a vírusnak, mint bárki más.

Sorolhatjuk tovább, mennyien kerültek nehezebb helyzetbe.

Olyan szituációban találtuk magunkat, melyben védtelenebbé váltunk. Ilyen szempontból sokkal inkább “fák” lettünk, mint máskor. Nyilvánvalóbbá vált a kiszolgáltatottságunk, az egymásra utaltságunk.

Sok szervezet (ilyen például a IX. kerületi önkormányzat is) rengeteget tesz a járvány hatásai ellen. Nap mint nap látjuk a heroikus küzdelmet, az önzetlenséget, mellyel sokan mások felé fordulnak.

Ugyanakkor nekünk, hétköznapi embereknek is változni kell.

Meg kell értenünk, hogy minden ember hordoz értéket magában, és így joggal tart igényt a segítségünkre. Ahogyan a fa, ha nem is mozog, és nem is tűnik hasznosnak, de mégis tény, hogy oxigénné változtatja a szén-dioxidot.

Olyanok a fák, mint például az idősek, akiket talán alig hallunk, látunk, mégis hordozzák történeteiket, tanácsaikat, bölcsességüket.

Az idősek kerültek a legnagyobb veszélybe a járvány miatt (e cikk írásakor még mindenképpen). Megmaradt bennem annak az olasz orvosnak a beszámolója, aki valahogy így búcsúzott a közelében meghalt öregektől: “Elmegy egy generáció. A történetek, a bölcsességek, az élettapasztalat: mind velük megy.”

Tehát: ne hagyjuk őket egyedül,  a járvány után sem.

Ne hagyjuk azt, hogy “kivágja a fákat” ez a rettenetes helyzet.

Tudjuk, hogy mindenki hordoz értéket magában. Tudjuk, hogy az emberek történeteit, bölcsességüket meg kell őrizni.

Ha lehet, keressük azokat a lehetőségeket, amikor segíthetünk másokon, legyenek fiatalok vagy idősek. Hogy továbbra is érezhessük “az édes illatot, a balzsamost, az altatót”, amit csak tőlük kaphatunk meg.

 

Radvánszki Péter rabbi

Páva utcai zsinagóga

Kálmán József plébános írását ide kattintva olvashatja.