Kifejezetten a tehetséggondozás jegyében alapította meg Ferencváros Önkormányzata a Ferencvárosi „deák” Közalapítványt, amely évi 12,5 millió forinttal támogatja a Ferencvárosban élő tehetséges, de hátrányos helyzetű gyermekeket.
Az alapítvány évente 2 alkalommal, tavasszal és ősszel ír ki pályázatot. A tavaszi pályázatok keretén belül zártkörű pályázaton javasolhatnak a ferencvárosi általános iskolák pedagógusai felsős tanulmányi ösztöndíj és taneszköz támogatás elnyerésére iskolánként 10-12 gyermeket, továbbá az önkormányzat Balatonlellei táborába jelentkezők nyaralásához is hozzájárul a közalapítvány. Tavasszal írja ki nyílt pályázatait is az alapítvány középiskolai tanulmányi, zenei, és sport kategóriában is.
A 2017. évig támogatást kaptak a sikeres nyelvvizsgát megszerző diákok, azonban miután 2018-tól államilag támogatott az első nyelvvizsga megszerzése, így az alapítvány úgy segít, hogy a nyelvvizsga megszerzéséhez végzett tanfolyam díjának egy részéhez járul hozzá utólagos finanszírozással a sikeres nyelvvizsgáról szóló bizonyítvány bemutatása mellett.
Az őszi pályázati időszakban kizárólag nyílt pályázatokon lehet részt venni, hasonlóan a tavaszi időszakhoz, ismét kiírásra kerül a zenei, sport és nyelvvizsgát segítő pályázatok, valamint a kerületben lakó felsőoktatási intézményben tanuló hallgatók pályázhatnak.
Anyagi lehetőségeihez mérten próbál a „deák” Közalapítvány egyéni kérelmeket is támogatni, együttműködési megállapodás megkötése mellett akár iskolák kirándulásait, akár kerületi gyermekek egyéni kéréseit.
A Ferencvárosi „deák” Közalapítvány támogatási összegei:
Ösztöndíj típusa Támogatási összeg
SPORT ösztöndíj 40 000 Ft
NYELVI ösztöndíj 40 000 Ft
ZENEI ösztöndíj 20 000 Ft / hangszervásárlás támogatása 100 000 Ft
KÖZÉPISKOLAI TANULMÁNYI ösztöndíj 60 000 Ft
Boglárlellei táboroztatás 20 000 Ft
Taneszköz támogatás 30 000 Ft
Felsős tanulmányi 30 000 Ft
Egyetemi tanulmányi 63 000 Ft
“deák” Emlékérem 100 000 Ft
Évente egy alkalommal, a tanév végén, minden általános iskola ajánlhat egy olyan végzős tanulót, aki éveken át példaként álltak társaik előtt. Ők a 100000 forintos pénzjutalommal járó „deák” Emlékérmet kapják.
A „deák” Közalapítvány kiemelten foglalkozik a tehetséges roma fiatalokkal is. Év végén hirdeti meg azt a pályázatot, ahol jól tanuló és tehetséges roma gyermekeket tárgyjutalomban részesíti, a pandémia kezdete óta pedig, a nem roma tehetséges, hátrányos helyzetű gyerekek is pályázhatnak laptopra vagy tabletre.
A pályázati kiírásokat a Ferencvárosi Önkormányzat honlapján, a Ferencváros facebook oldalán, a Ferencvárosi „deák” Közalapítvány facebook oldalán és minden lehetséges ferencvárosi közösségi médiában közzétesszük.
KÉRJÜK, HOGY ADÓJA 1%-VAL TÁMOGASSA A FERENCVÁROSI „deák” KÖZALAPÍTVÁNYT. ADÓSZÁM: 18240294-1-43
CSATLAKOZZON FACEBOOK-CSOPORTUNKHOZ!