Közérthetőségi összefoglaló a személyes gondoskodást nyújtó szociális és gyermekjóléti ellátásokról szóló rendelet módosításáról

A rendeletet egyrészt néhány nyelvi pontatlanság, illetve mára elavult technikai kifejezés használata, másrészt és főleg a rohamosan emelkedő élelmiszerárak miatt módosította a testület.

Ez a rendelet határozza meg a kerületi közétkeztetés, tehát a bölcsődei, óvodai, iskolai valamint szociális étkeztetés beszerzésének árát az egyik oldalon, és az ellátottak által fizetendő díjakat a másikon.

Az Önkormányzat jelenleg három cégtől rendeli meg az étkeztetést.

A cégek közbeszerzésen, tehát versenyen nyerték meg a lehetőséget. A velük megkötött szerződések alapján évente egyszer kérhetnek árkorrekciót, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által meghatározott ágazati infláció erejéig.

A KSH 12,8 %-os inflációt állapított meg a közétkeztetést is magában foglaló ágazatban. Az érintett cégek azonban jóval magasabb inflációs hatást érzékelnek és még nagyobbra számítanak a tanév végéig.

Ezért a szerződésben meghatározottnál jóval magasabb, 30-50 % közötti áremelés jóváhagyását kérték az Önkormányzattól is.

A Képviselő-testület elutasította ennek teljesítését, és a szerződések alapján, a hivatalos infláció szerinti emelést szavazta meg.

A Testület egyúttal döntött arról is, hogy az áremelkedést nem hárítja át az ellátottakra, így a ferencvárosi gyermekek és szociális ellátottak változatlan áron juthatnak étkezéshez.

 

CSATLAKOZZON FACEBOOK-CSOPORTUNKHOZ!

Top