Megjelent a Ferencváros újság májusi számában.
Ha nem kapta meg a lapot, kérjük, írjon a terjesztes@ferencvaros.hu mail-címre.
Bod Péter Ákos közgazdász, a Corvinus Egyetem tanára szerint az országnak először a munkahelyeket kell megvédeni, a válság után pedig a fölösleges fogyasztást mérsékelni. A karantén alatt otthonról dolgozó MTA doktor, a Nemzeti Bank egykori elnöke a járvány okozta krízis természetéről, a gazdaság újraindításáról, valamint a válságkezelés jó és rossz irányairól osztotta meg gondolatait.
Kevesebb, vagy több a dolga home office-ban?
Öt tárgyam van az egyetemen, naponta 120 e-mailre válaszolok, éjjel-nappal tanítok. Amikor nem, akkor boltba megyek és futópályára járok a fiaimmal. Mivel a szintén egyetemen dolgozó feleségemmel együtt négyen vagyunk otthon, négy laptop pörög reggeltől estig. De a kertben a madárcsicsergés kárpótol.
Mihez fogható az a gazdasági válság, amit a járvány okozott?
A szakma a 2008-ashoz hasonlítja, de ha belegondolunk, a rendszerváltozás is gazdasági válsággal járt, és eszünkbe juthat ennek kapcsán az olajválság is, amikor az olaj drágulása és hiánya miatt a holland királynő is biciklire váltott. A mostani recesszió azonban mindtől különbözik, hiszen az oka nem gazdasági, hanem egészségügyi. A koronavírus okozta válság egyben a legglobálisabb, amit jól mutat, hogy Vuhanból a járvány 2 hét alatt érte el Elefántcsontpartot. Azért okoz nagy fejtörést, mert nincs rá történelmi minta, amihez visszanyúlhatnánk. Abban viszont hasonló a többihez, hogy növeli a társadalmi egyenlőtlenségeket. A hatalmas vagyonok mindig a háborúk, válságok alatt keletkeznek, miközben egyeseket elgázol a történelem.
Még mindig csak találgatásokat hallunk arról, mikor és hogyan lesz vége a korlátozásoknak, és mi lesz azután. Ön mit lát?
Nekünk, közgazdászoknak most nehéz a dolgunk jóslás terén, mert rengeteg a változó az egyenletben. Napról napra alakulnak a tudományos eredmények. Például tegyük fel, hogy kiderül, aki már volt beteg, nem szerez védettséget. Már csak ennek a részletnek is óriási hatása lehet minden más tényezőre. Most készült el az egyetemünk előrejelzése a költségvetési tanács számára. Ebben is különböző feltételezéssel kellet élnünk arról, hogy mit jelent, ha majd kinyílik a gazdaság. Mert nem fog minden a régi formájában működni. Az olcsó repülőjáratokra és olcsó italra épülő romkocsmás tömegturizmus például nem fog helyreállni. A légitársaságok egy része nem éli túl, a jegyek pedig drágulnak.
Egyre feszítőbb az a kérdés, hogy mit kellene tennie a döntéshozóknak: újraindítani a gazdaságot, és vállalni a további fertőződés lehetőségét, vagy hagyni tönkremenni, leépülni az embereket, amíg meg nem születik a biztos gyógymód. Ön melyik oldalon áll?
Az Ön által feltett kérdés helyes, mert sokan hangoztatják, hogy a gazdaság vagy egészség között kell dönteni, miközben az egészség versus egészség szembeállítás a helytálló. Ugyanis, ha maradnak a jelenlegi korlátozó intézkedések, ugyanúgy meghalnak emberek, csak nem a vírusfertőzöttek, hanem a rákosok, vagy más krónikus betegek, akiket hazaküldtek a kórházból, vagy egyszerűen nem tudnak rendesen ellátni. A döntési helyzetet bonyolítja, hogy a politikusok felhatalmazása helyi, miközben az ügy globális. Nálunk például a hallgatók 10%-a harmadik világbeli ösztöndíjas, akit a magyar állam sok pénzért idehozott olyan országokból, melyek vírushelyzete sokkal rosszabb, mint Közép-Európáé. Jöhetnek majd, vagy nem? A határon túli ingázók, akikre szüksége van a társadalomnak, ki-be járkálhatnak? Amikor egy gazdasági szakértő aggódik a gazdaságért, nem feltétlen a profitot, és a GDP-t akarja megvédeni. Negatív példa számomra a Tesla vezér Elon Musk reakciója, aki fasizmusnak nevezte a „Maradj otthon!” szabályt, mert ő autókat akar eladni. Pedig a társadalmi óvatosság most a legfőbb védelmünk. Mégis van egy határ, amin – járvány ide vagy oda – nem szabad túlmenni. Ha egy társadalom infrastruktúrája nem működik, például nincs orvosi ellátás, jövedelem nélkül maradnak családok, akkor a járulékos károk meghaladják a védekezés előnyeit. Nem könnyű a döntés, az a jó válságkezelő, aki őszinte a társadalomhoz, és nyitott a tanácsra, szaktudásra.
Mi lenne most a legfontosabb feladat? Kiken és hogyan kellene jól segíteni?
Abból kellene kiindulni, hogy ez nem egy örökre velünk maradó helyzet. Ha pedig átmeneti ügy, akkor a meglévő erőforrásokat oda kell csoportosítani, ahol ezt a helyzetet nehezen vészelnék át. Nem azt kell támogatni, akinek eleve jól megy, mert ilyen is van, de azokat a cégeket, ágazatokat sem, amelyek reménytelenül elsüllyedtek. Hanem azokat, akikre szükség lesz, amikor a gazdaság újraindul. Ellenkező esetben szétesik a munkaerő a munkáltató mögött. Hiába indítanám be a cégem, ha az 5 legfontosabb emberem végső elkeseredésében elköltözött, alkoholista lett, vagy átnyergelt más szakmára. A német Kurzarbeit azért vált be a 2008-as válság idején, mert nem túl nagy összeggel, de gyorsan megoldották, hogy minden dolgozó a helyén maradjon. Egy munkavállaló fizetésének egyharmadát az állam fizette, egyharmadot a munkáltató, és egyharmadával csökkent a bér, és egyben a munkaidő. De amikor újraindult az autóipar, a dolgozó ott állt a szalag mellett. Az ilyen segítséggel nálunk a kormány elkésett. Amit végre a munkahelyek védelméért tett, fukar módon tette, bőkezű viszont a vállalatfejlesztéssel: 0 % kamatozású hitellel most lehetőséget ad arra, hogy a „nagyok” felvásárolják a válságba beleroppant cégeket. Ez nem helyes sem közgazdasági, sem szociálpolitikai szempontból. Nyilván az is felmerül az emberben, hogy a munkahelyek megmentése helyett valakinek a barátai jól járnak majd ezzel.
A sikeres országok szakértőket kérdeznek meg, vonnak be nemcsak a járvány, de a válság kezelésébe is. Nálunk ettől ugyan csak elzárkózik a kormány. Miért?
Én sem értem. A tudományos álláspont persze nem áll mindenek felett, de ilyenkor minél több véleményt kéne meghallgatni, és kiszűrni a hibázás lehetőségeit. Másrészt ez a bevonás a társadalom összezárását, szolidaritását segítené elő, az egyszemélyes show helyett.
A világgazdaságot azért rendíti meg ennyire a járvány, mert a társadalmunk a fogyasztásra épül. A felhalmozás és a folyamatos GDP növekedés célja helyett nem kellene visszafogni a fogyasztást? Új utakat keresni?
Az emberi természetnek része lett az anyagi fogyasztásra való igény. Ez a világ tehetős negyedének megadatott az 1960-as évektől. A nyugati életmód viszont annyira megterhelte a fogyasztásával a környezetet, hogy ha ez ilyen tempóban folytatódott volna, a szeméthegy már lecsúszott volna a földgolyóról. Szerencsére megjelent a környezettudatosság, de ugyanakkor nagy dilemmát jelent például az, hogy 1,3 milliárd kínai is szeretne jól élni. A harmadik világ erős középosztályosodása fontos fejlemény, csak hát az is a fogyasztás növekedésével jár. A mostani válság ugyan roppant súlyos, de rávilágít arra, hogy léteznek fontos és kevésbé fontos szükségleteink. Kérdés, hogy a harmadik világ is hajlandó-e tudomásul venni, amit a fejlett országokban kezdenek felismerni: hogy nem kell mindent eldobni, és újat venni, hogy szigorú normákra kell rászorítani az ipart. A magam válasza: itt az ideje annak, hogy az a réteg, aki megengedheti magának a jólétet, az önmérsékletet gyakoroljon. Ehhez viszont tudatosságra, és bölcsességre lenne szükség.
Ön mit tanácsol a katedráról a diákjainak? Váltsanak szakmát? Használják ki az új lehetőségeket?
Többek között gazdaságpolitikai döntéselemzést tanítok, a diákok fele magyar, fele nem. Óvatos vagyok azzal, hogy befolyásoljam őket nézeteikben. Azt viszont kérem tőlük, hogy minden tételt, amit tőlem, vagy bárhonnan hallanak, kritikával szemléljenek, tehát kritikusan gondolkozzanak. Volt olyan külföldi hallgatóm, aki azt mondta, tőle még életében sose kérdezték meg, mi a véleménye egy témáról. Pedig aki kritikusan gondolkodik, több felől megvizsgálja azt, amit hall, sokkal kevesebbet téved.
(T.D.)
A humor a legjobb védőoltás – Interjú Litkai Gergellyel