A képviselők Sztarenki Pált választották a Pinceszínház élére

A keddi rendkívüli testületi ülésen döntöttek a Pinceszínház új vezetőjéről. A képviselő-testület által választott igazgatót korábban a szakmai bíráló bizottság nyolc tagjából egy, a végül leszavazott dr. Komáromi Györgyöt pedig nyolcból hét támogatta.  

 

Az önkormányzat április végén írt ki pályázatot a Pinceszínház megüresedett vezetői helyére. A pályázati kiírás szempontrendszerét Döme Zsuzsanna kultúráért felelős alpolgármester állította össze Takács Máriusz önkormányzati képviselő és bizottsági elnök (Kulturális, Oktatási, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság) bevonásával.

 

A kiírásra rekordszámú, 15 pályázat érkezett.

 

A szakmai bíráló bizottság összetétele az előadó – művészeti szervezet vezetőjének választására irányuló pályázati eljárásról és a munkakör betöltésének szabályairól szóló 155/2017.(VI.15) Korm. rendelet alapján alakult ki.

 

A Kulturális Államtitkárság alá tartozó Színházművészeti Bizottság által felkért delegáltak:

  • Barnák László, a Szegedi Nemzeti Színház igazgatója
  • Őze Áron, a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza igazgatója
  • Csáki Judit színházkritikus, újságíró, műfordító, egyetemi tanár
  • Jászay Tamás újságíró, szerkesztő, kritikus, kurátor, egyetemi oktató, a Revizor alapító szerkesztője, állandó szerzője

 

Prof. Dr. Kásler Miklós miniszter delegáltja:

  • Benedekfi István – osztályvezető, Emberi Erőforrások Minisztériuma, Kultúráért Felelős Államtitkárság, Előadó-művészeti Főosztály

 

A fenntartó önkormányzat delegáltjai:

  • Döme Zsuzsanna kultúráért felelős alpolgármester
  • Szász János Balázs Béla-díjas színházi és filmrendező, dramaturg, forgatókönyvíró, egyetemi tanár, érdemes és kiváló művész

 

A ferencvárosi Pinceszínház delegáltja:

  • Farkasné Bugyáki Beáta

 

Egy pályázó visszalépett, így a szakmai bizottság június 22-én tizenhárom órán keresztül hallgatta meg a 14 fennmaradt jelentkezőt, és vitatta meg a pályázatokat. A meghallgatás és az elbírálás során jelen volt Takács Máriusz, a kulturális bizottsági elnök is. Végül elsöprő többséggel, 7:1-es arányban ajánlották szakmailag a testület figyelmébe dr. Komáromi Györgyöt, aki a Pinceszínház munkájába az Ördögkatlan fesztivál csapatát, a K2 színházat és Göttinger Pált is be kívánta vonni.

 

Az önkormányzat kulturális bizottsága július 2-án 10-10 percben szintén meghallgatta a jelentkezőket, és úgy döntött, mégis négy nevet terjeszt a képviselő-testület elé: Gulyás Hermann Sándort, Horváth János Antalt, dr. Komáromi Györgyöt és Sztarenki Pált.

 

Korábban a szakmai bíráló bizottság erről a négy pályázóról egyébként így szavazott:

  • Gulyás Hermann Sándor – 1 igen, 7 nem
  • Horváth János Antal – 3 igen, 5 nem
  • dr. Komáromi György – 7 igen, 1 nem
  • Sztarenki Pál – 1 igen, 7 nem.

 

Július 6-án a testület is meghallgatta őket, és a szakmai bíráló bizottságból ketten elmondták szempontjaikat a képviselőknek. A preferenciális szavazáson Horváth János Antal és Sztarenki Pál jutott tovább, a képviselők végül 10 igennel, 3 tartózkodással és 2 nemmel Sztarenki mellett tették le a voksukat.

 

A szakmai bíráló bizottság június 22-i összegzése Sztarenki Pál pályázatáról:

“Sztarenki Pál pályázatában van egy nagyon erős színházi szellemiség, ami alkotóként meghatározó. Ugyanakkor nagyon széttartó az a program, amit megfogalmazott a pályázatban és nem elég koherens és nem elég erőteljesen egy irányba mutató ahhoz, hogy meghatározóan kitűnjön a színházi kínálatból Budapesten.”

Takács Máriusz képviselő július 6-án így méltatta a megszavazott igazgatót:

“Sztarenki Pál pályázatában van egy nagyon erős színházi szellemiség, programja kellő módon széttartó ahhoz, hogy megszólítsa a gyermekektől az idősekig a ferencvárosiakat. A meghallgatások során egyértelműen látszott, hogy a pályázó tisztában van a színház jelenlegi gazdasági kereteivel és képes lesz abból hatékonyan gazdálkodni, szakmai múltja és támogatói – Zalán Tibor, Jordán Tamás, Alföldi Róbert, Szálinger Balázs, Székely Csaba, Vidovszky György, Spiró György – garancia a színház sikeres, magas színvonalú és stabil működésére.”

 

 

CSATLAKOZZON FACEBOOK-CSOPORTUNKHOZ!

 

Top