2023. évi energiahatékonysági összefoglaló jelentés

Magyarország – az Európai Uniós energiapolitikai törekvések mentén – komoly lépéseket tett
az elmúlt évek során az ország energiahatékonyságának növelése érdekében. Ezen az úton az
egyik kiemelkedő lépés volt az energiahatékonyságról szóló 2015. évi LVII. törvény
megalkotása.

Ezen jogszabály úgy rendelkezik, hogy a jelentős energiafogyasztással rendelkező helyi
önkormányzatoknak energetikai szakreferens kell alkalmazniuk. A szakreferens feladata, hogy
energia hatékony üzemeltetési megoldásokkal és az energiahatékonysági fejlesztési
lehetőségekkel kapcsolatban segítse a hazai vállalatokat.

Az energetikai szakreferens feladatai között kiemelt szerepet kap egy évente
elkészítendő jelentés, melynek pontos képet kell festeni a vállalat energiafelhasználásáról, a
végrehajtott energiahatékonysági fejlesztésekről és az energiamegtakarítási eredményekről.
A jogszabály nem határoz meg konkrét tartalmi követelményeket a jelentéssel
kapcsolatban, a megrendelőre és a szakreferensre bízza annak tartalmát.
Erre a jogszabályra hivatkozva készült el ez a jelentés, melynek célja, hogy bemutassa
a Budapest Főváros IX. Kerület Ferencvárosi Polgármesteri Hivatal (továbbiakban:
Polgármesteri Hivatal) 2023. évi energiafelhasználását és törekvését az energiahatékonyság
fokozására.

A Polgármesteri Hivatal 2023-ban 14 telephellyel rendelkezett, melyek rendeltetése az
önkormányzati feladatkör ellátása. Így az ingatlanok funkciójukat tekintve elsősorban irodák,
tároló helyiségek, illetve telephelyeik között egy üdülő is található. Továbbá a térfigyelő
kamerák villamosenergia-felhasználása is a Polgármesteri Hivatalhoz tartozik.
A Polgármesteri Hivatal telephelyein az energiaköltségek elszámolása mindenhol az
adott energiaszolgáltató felé történik. Az energiafelhasználás közel 100%-át mind az ott
dolgozók, mind az önkormányzati ügyeket intéző polgárok megfelelő komfort igényeinek
biztosítására fordítják. Ebbe beletartozik a téli, illetve a nyári időszakra elvárt megfelelő
hőmérséklet szolgáltatása, az épületek megvilágítása, a tevékenységhez szükséges
energiafelhasználás biztosítása, továbbá az önkormányzati gépjárművek üzemanyag-ellátása.

Az öt meghatározó energiahordozó:
– földgáz;
– távhő;
– villamos energia;
– gázolaj; illetve
– benzin.

A fentebb ismertetett adatok alapján az I. Táblázat szerint állítható fel a Polgármesteri Hivatal
összesített energiafelhasználása az alkalmazott energianemek alapján.

Összes energiafogyasztás

1 Villamos energia 402
2 Földgáz 913
3 Távhő 9
4 Benzin 66
5 Gázolaj 85
Összesen: 1 476

A Polgármesteri Hivatal a lehetőségeikhez mérten folyamatosan igyekszik javítani az
ingatlanjainak energiahatékonyságán.

A Budapest, Bakáts tér 14. szám alatti telephelyen 2023-ban fűtéskorszerűsítés valósult
meg. A beruházás keretén belül a régebbi kazántelepeket új kondenzációs fali gázkazánokra
cserélték. A beruházással ~86 MWh/év-es földgáz-megtakarítást realizáltak.
Továbbá 2023-ban több telephelyen is villanybojler- és termosztatikus radiátorszelep-cserék zajlottak le. Az új eszközök beszerzése során az energiahatékonyabb berendezés választása az egyik fő szempont volt. Az intézkedéssel elérhető éves villamosenergia-megtakarítás ~1150 kWh-ra, földgáz-megtakarítás pedig 270 kWh-ra tehető.

A fenti energiahatékonysági beruházásokon túlmenően kiemelendő, hogy a
Polgármesteri Hivatal számos beruházást nem igénylő vagy saját forrásból megvalósult
intézkedéseket folytat 2017. óta, amelyek kifejezetten az energiahatékonyabb üzemeltetési
szokások kialakítására és megtartására irányulnak, mint például – a teljesség igénye nélkül:

Energiahatékonyságot célzó üzemeltetési szokások megtartása (pl. nyáron éjszakai
átszellőztetés; gépi szellőztetés hiányában ésszerű szellőztetés télen, világítás
lekapcsolása, belső hőmérséklet-szabályozás);

Villamos
energia
27,23%
Földgáz
61,88%
Benzin
4,46%
Gázolaj
5,79%
Távhő (beszerzett
hőenergia)
0,64%

− Energiahatékonyságot célzó üzemeltetési menetrendek megtartása (fűtési, hűtési,
szellőztetési napi, heti menetrend, az üzemszünetben a belső hőmérséklet csökkentése
a fűtési szezonban);
− A rendszerek üzemelési hatékonyságának megtartása a rendszeres ellenőrzéssel,
karbantartással;
− Beltéri helyiségek téli hőmérsékleteinek optimalizálása, a túlfűtöttség csökkentése,
kihasználatlan helyiségek temperálása;
− Gázkazános fűtési rendszer vízhőmérsékletének csökkentése.

Az energetikai szakreferens tájékoztatta a vezetőséget az intézmények üzemeltetési
szokásainak megváltoztatásában rejlő energiamegtakarítási lehetőségekről, illetve az érintett
feleket folyamatosan tájékoztatta az energiapiaci eseményekről, különös tekintettel a tőzsdei
árakra és piacon elérhető árkonstrukciókra vonatkozóan, hogy megfelelő döntést hozhassanak
az energiabeszerzéssel kapcsolatban.

A tájékoztatás kiterjedt az elérhető pályázati lehetőségekre is, amelynek köszönhetően
Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata az EUCF pályázat keretében
Beruházási Koncepció elkészítésére nyert támogatást. A Beruházási Koncepcióhoz szükséges
energetikai auditálás 2023. decemberében készült el és a Polgármesteri Hivatal 3 telephelyét is
érintette (Bakáts tér 14, Ferenc krt. 8. és Lenhossék u. 24-28.).

Noha 2023-ban a 2022-ben kiadott jegyzői utasítok visszavonásra kerültek, de továbbra
is célkitűzés volt az energiatudatos hozzáállás fenntartása, ezért az akkor megfogalmazott
energiahatékonyság fokozó intézkedések szem előtt voltak tartva.

Top