Akadálymentesítés, sokkal több zöld, Stockholm-módszer, süllyesztett karácsonyfatalp. A felújítás ideje alatt nem lehet majd parkolni a téren, viszont terveink szerint a Ráday utca templom előtti szakasza átmenetileg megnyílik a forgalom előtt, a ferencvárosiak pedig fél év múlva egy olyan teret kapnak vissza, amelyre büszkék lehetnek.
Július 20-án a terület átadásával kezdődik a Bakáts tér felújítása. A 20.000 négyzetmétert érintő beruházás a Bakáts tér mellett a Bakáts utcának a tértől Lónyay utcáig tartó szakaszára valamint a Tompa utca Nagykörútig tartó részére is kiterjed. A jelenleg 225 négyzetméternyi zöldterület közel nyolcszorosára nő, összesen 1730 négyzetméternyi fa és zöldnövény lesz a felújított területen.
A mostani 10 db bringatároló helyett 98 újat telepítenek a területre. Kényelmesebb helyre kerül a bubi állomás is.
A munkálatok 2020. júliusában kezdődnek és 2021. január közepéig tartanak, ez idő alatt forgalmi változások lesznek a téren és a környező utcákban is. Az ideiglenes forgalmi rend jelenleg engedélyeztetés alatt van, erről a Ferencvárosi Önkormányzat a beruházás megkezdése előtt tájékoztatni fogja a kerületieket, illetve a kivitelező is megkeresi valamennyi érintett társasház közös képviselőjét. Terv szerint a Ráday utca jelenleg zárt, templom előtti szakaszát a felújítás idejére megnyílik a forgalom előtt, a Knézich utca pedig szintén átmenetileg zsákutcává alakul.
A felújítás utáni végleges forgalmi rend a tervek szerint megegyezik a tavaly nyáron bevezetettel, a tér keleti és nyugati oldalán csak a gyalogosok és a kerékpárosok haladhatnak keresztül.
Sok kérdőív, több zöld
A felújítás kivitelezőjét a Ferencvárosi Önkormányzat nyílt közbeszerzési eljárással választotta ki. A nyertes a három pályázó közül a legalacsonyabb, bruttó 1,065 milliárd forintos ajánlatot tevő Penta Általános Építőipari Kft. és a Vianova 87 Közmű és Útépítő Zrt. konzorciuma lett. Az erről szóló szerződést ma írta alá Baranyi Krisztina polgármester és a nyertes kivitelező. A felújításhoz a Ferencvárosi Önkormányzat a Fővárosi Önkormányzat TÉR-KÖZ pályázatából 250 millió forintot nyert 2016-ban, ezután el is készültek a tervek, de az előző városvezetés nem kezdte el a felújítást. A 2018-as koncepció szerint sokkal kevesebb zöld területet alakítottak volna ki és a templom előtti tér, illetve a Bakáts utca teljes szélességében térkő borítást kapott volna.
A környéken élők már a megválasztását követően jelezték ellenvetéseiket Baranyi Krisztina polgármesternek és az új képviselő-testületnek. A Ferencvárosi Önkormányzat megbízásából ezért 2020 nyarán a Budapest Dialog – a járványhelyzet miatt interaktív felületen és papír kérdőíveken – felmérte a térrel kapcsolatos lakossági igényeket. Ennek eredményei és a beérkezett ötletek alapján indult el a tervek átdolgozása, amelynek következtében több zöldterület és fa lesz a templom előtti területen.
A Nyugat-Európában már tíz éve elterjedt, de Budapesten még csak egy helyen, kísérleti jelleggel alkalmazott Stockholm-módszerű faültetés biztosítja, hogy a fák gyökerei több helyet, levegőt, vizet és tápanyagot kapnak majd. Így nem csak tovább élhetnek, de nagyobbra is nőhetnek, anélkül, hogy gyökereik felfelé, a burkolatot tönkretéve próbálnának nőni. Az új fák árnyékot, friss levegőt adnak majd, míg a kiültetett virágok sokfélék lesznek. A biodiverzitás változatos, városi virágos park jelleget ad majd a térnek.
Előre kutyások, sakkozók!
A kerület főtere közösségi térként is funkcionál majd, a Bakáts tér két oldalán csillapított forgalom lesz, ami lehetővé teszi, hogy újfajta helyek, vállalkozások is nyílhassanak a téren.
Ivókút várja majd a kutyákat és a gazdáikat is, de lesznek pihenésre alkalmas padok, sakk és malom asztalok is. A tervezők természetesen gondoltak a mozgás és látássérültekre, így az átépítés után akadálymentes lesz a tér és környéke is.
Süllyesztett elektromos és víz csatlakozási pontokat is építenek, így a terület alkalmas lesz arra, hogy a Bakáts Feszten kívül más magas színvonalú, ideiglenes színpadot használó rendezvényeket is befogadjon. A tervezők külön figyeltek a kerület karácsonyfájára is, süllyesztett karácsonyfatalp lapul majd a templom előtt, amit decemberben egy mozdulattal ki lehet nyitni. A Ferencvárosi Önkormányzat a téren egy nyilvános WC építését is tervezi.
Belső-Ferencváros szűkös parkolási lehetőségeire tekintettel, a zsákutcává váló Bakáts utcában részlegesen megmaradnak a parkolóhelyek.
A felújítással járó zaj és felfordulás, valamint az ideiglenes forgalmi rend bosszúságot is okoz majd a kerületieknek. Baranyi Krisztina polgármester a lakók türelmét kéri, és azzal biztatja őket, hogy bő fél év múlva egy olyan teret kapnak vissza, amire büszkék lesznek.
A felújítás forrásait a saját kézbe vett parkolásból fakadó megtakarítás biztosítja
A Ferencvárosi Önkormányzat a Fővárosi Önkormányzat TÉR_KÖZ támogatásán kívül a tér felújítását teljes egészében saját forrásból finanszírozza. A kormányzati elvonások kompenzációjával kapcsolatos év eleji egyeztetésen Fürjes Balázs államtitkár azt ígérte, hogy javasolni fogja a kormánynak a beruházás költségeinek átvállalását. Ebből semmi nem teljesült, a IX. kerület egy forintot sem kap a bevételeit csökkentő kormányzati elvonások ellentételezéseként. Az ebből adódó nehéz pénzügyi helyzetben csak az teszi lehetővé a Bakáts tér felújítását, hogy az önkormányzat a saját működésén takarékoskodik. Azzal, hogy az önkormányzat 2020-ban a saját irányítása alá vette a fizetős parkolás üzemeltetését 877 millió forinttal többet takarított meg, mintha a FER-PARK Kft. üzemeltette volna ezt ebben az időszakban is.
A tér felújításának terveit a Garten Stúdió Tájépítész Tervező Iroda készítette. A kivitelezést a Penta Általános Építőipari Kft. és a Vianova 87 Közmű és Útépítő Zrt. konzorciuma végzi.
CSATLAKOZZON FACEBOOK-CSOPORTUNKHOZ!