| |
Az intézmény a különbözô okokból (szülô szenvedélybetegsége, a lakhatási gondok, hajléktalanság, egyéb krízishelyzet) bekerült gyerekek szüleinek akár 1-2 napra, akár másfél évre adhat esélyt, hogy megoldják problémáikat úgy, hogy közben felügyeleti joguk a gyermek felett nem szûnik meg. Ez az idô sok esetben elegendô, tudtuk meg Faragóné Garancz Anasztázia otthonvezetôtôl, mégis évente 6-8 esetben az államra marad a gondozás.
A gyerekek között nemcsak kerületiek vannak. Józsefvárosból egy korábbi megállapodás értelmében fogadtak egy három év alatti kicsit, mivel a VIII. kerületi átmeneti otthonban csak a 6–18 éves korosztálynak tudnak helyet biztosítani. Továbbá az elmúlt hetekben a XIII. kerületi önkormányzat gyermekjóléti szolgálata kereste meg a Családvédelmi és Ügyfélszolgálati Irodát, hogy férôhelyet biztosítson két rászoruló gyermekük számára, akik családban élnek ugyan, de átmenetileg ellátás és felügyelet nélkül maradtak. Mindezért önkormányzatunk gyermekenként évi hétszázezer forintot kap, amely magában foglalja az ellátottak étkezési térítési díját is.
Az átmeneti otthon biztosítása kötelezô önkormányzati feladat, s mivel a XIII. kerületnek ilyen intézménye nincs, egy jó szerzôdéssel oldhatja meg a kötelezô feladatot. Hasonló segítséget Ferencváros is igénybe vesz:
a Csepeli Vöröskereszt Anyaotthonától és a Családok Átmeneti Otthonától kap helyet, mivel nekünk meg ez nincs.
A gyermekek átmeneti otthonában tavaly hatvan gyerek talált menedéket hosszabb-rövidebb idôre. Jelenleg 22 gyereket látnak el, ami igen magas szám, mondja az otthonvezetô. Tavaly nyáron jóval kevesebben vették igénybe a segítséget, idén szinte folyamatosan 20 körül volt a bent lévôk száma. A legnagyobb gond a gyerekek éhezése, mondja Faragóné Garancz Anasztázia. A legtöbb szülôrôl elmondható, igyekszik talpon maradni, gyakran több mûszakot is vállal, de erôn felül is képtelen ellátni gyermekét.
Az intézményvezetés a bôvítésen is gondolkodik. Mivel egyre több olyan leányanya van, akit családja kirekeszt, kialakítanak egy helyiséget, ahol két fiatal anyukát – vagy várandósan, vagy kisbabával – fogadnának be. A kismamák lehetôséget kapnának arra, hogy tanulhassanak, ha arra lenne szükségük, vagy az itt eltöltött idô alatt valamilyen megoldást találjanak problémájukra. Ôk szintén másfél évig vehetnék igénybe a segítséget. Váradi Piroska |