– Itt az áll – mutatok az önéletrajzra –, hogy 2004 óta csak hakniban tud fellépni. Mi ennek az oka?
– Megszûnt a kereslet a cigányzene iránt, ám ez korántsem jelenti azt, hogy a közönség fordult el tôle. Európában sorra vezették be a vendéglátóhelyeken a dohányzási tilalmat, ettôl megcsappant a vendégek száma, aztán kitalálták, hogy a vendéglátóhelyeknek jogdíjat kell fizetniük a zenekar után, jött a válság, és még sorolhatnám azokat a tényezôket, amelyek végül oda vezettek, hogy az éttermekbôl, szállodákból eltûnt az élô zene és ezzel együtt a cigányzene is. Ellehetetlenedett a piac, ráadásul a bürokrácia is közbeszólt: ma már egy zenekarnak is úgy kell mûködnie, mint egy cégnek, a zenészeket a vezetônek be kell jelentenie, járulékokat, adókat fizetni utánuk. Ezek a változások együttesen vezettek oda, hogy ma már számos képzett muzsikus például biztonsági ôrként dolgozik, ha egyáltalán van rá lehetôsége.
– A ferencvárosi önkormányzat támogatásával most itt a kerületben mégis lehetôségük van megélni a zenélésbôl. Miben merül ki ez a segítség, és hogyan sikerült elérni?
– Már bô egy éve mûködött a zenekar, rendkívül képzett és tapasztalt muzsikusokkal, ám a fellépésekre javarészt a fent említett okok miatt ingyen jártunk. Tavaly szeptemberben kerestem meg Pál Tibor alpolgármestert, hogy valamilyen formában meg kellene oldani a foglalkoztatásunkat. Így került a képbe a ferencvárosi önkormányzat és a Feszofe.
A közhasznú szervezeten keresztül lehetôség nyílt részt venni az Út a munkához elnevezésû kormányprogramban. Azok a zenészek, akik már egy éve regisztrált munkanélküliek voltak, és a családjukban az egy fôre esô jövedelem nem érte el a havi 25 500 forintot, közcélú foglalkoztatás keretében havi fizetést kapnak.
– Ezzel, még ha nem is a koráb¬biakhoz hasonló színvonalon, de sikerült megoldani a zenekar tagjai¬nak megélhetését?
– Sajnos nem teljes mértékben. A zenekarban 16-18 állandó tag van, ám közülük csak hárman feleltek meg a fent említett a kritériumoknak. A többiek még mindig társadalmi munkában járnak a fellépésekre. Az is az önkormányzatnak köszönhetô, hogy én mint a zenekar vezetôje és most már menedzsere megkaphatom ezt a támogatást. Mindössze kétezer forinton múlt, hogy nem fértem bele a kormányzati programba – csak ennyivel több az egy fôre jutó jövedelem a családban. A testület június végén döntött úgy, hogy szintén a Feszofén keresztül, de saját forrásból biztosítja számomra a havi jövedelmet a tevékenységemért.
A többiek azonban még mindig ellenszolgáltatás nélkül járnak a fellépésekre, csupán négyüknél néz ki úgy, hogy hamarosan csatlakozhatnak a programhoz, és hivatalosan is tagjai lehetnek a zenekarnak.
– Milyen rendezvényeken vesznek részt?
– A megállapodás évi 25-30 kötelezô fellépésrôl szól. Gyakorlatilag ott vagyunk minden kerületi kulturális eseményen, rendszeresen játszunk az idôsek otthonában a József Attila-lakótelepen, a Knézich utcában, legközelebb pedig augusztus utolsó hétvégéjén lépünk fel, 28-án a Lenhossék parkban, 29-én pedig a Ferenc téren, ahová meglepetésvendégeket is hívunk. Ezek a koncertek rendszerint telt ház elôtt zajlanak, de örülnénk, ha egyéb, kerületi eseményeken kívüli meghívásoknak is eleget tudnánk tenni – éppúgy, mint azelôtt.
– Hogyan mûködött akkoriban egy cigányzenekar?
– Még a rendszerváltás elôtt létezett az úgynevezett Országos Szórakoztató Központ. Ez amolyan közvetítôiroda volt, és az is mind a mai napig, épp a megkeresések száma csökkent majdhogynem nullára. Itt regisztráltak minden zenekart, zenészt, a vendéglátóhelyek pedig ezen keresztül rendelték meg adott estére vagy idôszakra a mûsort. Így juthatott el hozzám hasonlóan sok muzsikus külföldre. Manapság viszont még Budapesten is nehéz fellépôhelyet találni, noha a vendégek felôl igény biztosan lenne rá. Régebben rengeteg tradicionális helyen mûködtek állandó zenekarok: a Duna-parti szállodasoron, a körúton számos hotelben, a vár éttermeiben. Gondoljon csak bele, mintegy tízezer roma muzsikusnak volt állása, ma jó, ha a tíz százalékuk tud egyáltalán zenélni itt-ott, nemhogy megélni belôle.
– Milyen jövô áll így a klasszikus cigányzene és -zenekarok elôtt?
– Egyelôre semmilyen. Mi itt, a Ferencvárosi Roma Zenekarral megteszünk mindent annak érdekében, hogy ne haljon ki ez a hagyomány, lehetôségeinket meghaladva azon dolgozunk, hogy ez a fajta kulturális örökség megmaradjon, és újra olyan népszerû lehessen, mint az ezt megelôzô idôkben. A konzervatóriumban ma is számos roppant tehetséges fiatal tanulja a mesterséget, versenyeket, ösztöndíjakat nyernek Európa-szerte. Minôségi utánpótlásból tehát nincs hiány, innentôl kezdve a keresleten múlik minden.
Benke Hunor