Zombory Miklós
1947-ben születtem Ferencvárosban.
Gyermekkoromat szüleim Lónyay utcai lakásában töltöttem,
ma is
itt élek feleségemmel.
A Bakáts téri általános iskolába jártam, s ugyanitt
játszottam gyermekként a templom kertjében. Igazán
ferencvárosi életemnek majd minden perce a kerülethez
köt.
A diploma megszerzése óta után - 30 éve - tanítok
a Teleki Blanka Általános Iskolában. Nagyon szeretek
tanítani. A gyerekekkel minden nyáron elkerekezünk
valahova, voltunk már Szlovákiában, Ausztriában,
Hollandiában, Finnországban, de a hazai tájakat
is bejártuk már.
Legfontosabb és meghatározó dolog az életemben
a családom: nejem, lányom és unokám. Feleségem
már
40 éve kitart mellettem és támogat mindenben. A
munkámban nélkülözhetetlen, rendezvényeimen rendszeresen
ő
a házigazda.
A kerületért
és az itt lakókért tettem:
Azt szeretném,
hogy jobban éljenek a ferencvárosi emberek és a
politikusok
odafigyeljenek gondjaikra.
Szociális terület:
Ferencváros 2006-os költségvetésének elfogadásakor
javaslatomra a képviselő-testület úgy határozott,
hogy ettől az évtől a kerületi bölcsődékben dolgozó
szociális munkásoknak és gondozóknak is 100 százalékos
szociális pótlék jár (50% helyett!).
Parkolás:
Kijártam, hogy a Ferencvárosi Egészségügyi Szolgálat
háziorvosai és házi gyermekorvosai az intézményük
előtt, kizárólag a számukra fenntartott parkolóhelyeken
ingyenesen parkolhassanak.
A következő mérkőzést a Ferenc körút lakóiért
fogom megvívni, hiszen számukra még mindig
nem adatott
meg az a lehetőség, hogy ingyen parkolhassanak
abban az utcában, ahol laknak.
Tömegközlekedés:
18 év után ismét megáll a 30-as villamos a
Mester utcai Szakrendelő előtt! Képviselői
fogadóórámon
nagyon sokan, idős és beteg emberek, mozgáskorlátozottak
illetve állapotos kismama keresett meg azzal,
hogy segítsek megvalósítani kívánságukat
Sikeresen léptem fel a 15-ös autóbusz útvonal-módosításának
tervezetével szemben: a BKV tervei szerint
a 15-ös autóbusz egy rövidített útvonalon
közlekedett volna,
a Kálvin téren visszafordult volna, elkerülve
ezzel Belső Ferencvárost. Nyugdíjasok, terhes
anyák,
kisgyermekes anyák érdekeit súlyosan sértette
volna.
Kábeltelevízió:
Sikerült elérnem, hogy Belső-Ferencváros
lakói is láthassák a Hír TV-t!
Egyéni problémák:
Szerénytelenség nélkül mondhatom, hogy
ezen a területen érzem magam a legsikeresebbnek.
Képviselői
fogadóórámon
nagyon sokan kerestek, keresnek fel személyes
gondjaikkal, problémáikkal, amelyekkel
legjobb
tudásom szerint
igyekszem megbirkózni. Rengeteg magánszemélynek,
társasházaknak intéztem már el ügyes-bajos
dolgait. Nagy öröm és boldogság számomra,
ha valakinek
érdemben tudok segíteni, könnyebbé téve
ezzel az életét.
Továbbra is várom Önöket, forduljanak
hozzám bizalommal.
Elérhetőségeim:
Fogadóóráimat minden hónap második csütörtökén
16- 18 óra között a Bakáts téri általános
iskola könyvtárában
tartom. Sürgős esetben előzetes telefonos
egyeztetés után bármikor rendelkezésre
állok!
E-mail: zombory.miklos@euroweb.hu;
zombory.miklos@fidesz.hu
Mobil: 0620-9265-633
tanítási időben 14 óra után vagyok elérhető!