A Hangya Központ a Boráros téren, 1922

A Hangya Központ a Boráros téren, 1922
The Hangya Center in Boráros tér, 1922

A Boráros tér Közraktár utcai sarkán állt az az épületegyüttes, mely Hangya Központ néven volt ismert országszerte. A Hangya Termelő, Értékesítő és Fogyasztási Szövetkezet 1898-ban alakult, közvetlen célja falusi szövetkezeti boltok létesítése volt szerte az országban, közvetett célja pedig a kisbirtokos és középbirtokos parasztság gazdasági megerősítése. A szövetkezet vezetői 1904-ben központi áruház létesítéséről döntöttek, és megvették a Közraktár utca sarkán fekvő 623 négyszögöles telket. 1905 decemberére készültek el a Közraktár utca 32-34. számú épületek, melyekből a háromemeletes épület áruházként, a sarokház pedig részben irodaházként, részben bérházként működött. A szövetkezet 25. éves jubileumát új központi épület megnyitásával kívánták megünnepelni: 1922-ben készült el a Közraktár utca 30. szám alatt Györgyi Dénes műépítész tervei alapján a modern palota, utcai frontján hat, udvari részén hét emelettel.























Impresszum  Adatvédelem