Fantasztikus sikerrel folytatódott a ferencvárosi aranyév!

Fantasztikus sikerrel folytatódott a ferencvárosi aranyév!
A Ferencváros férfi vízilabdacsapata Európa csúcsára ért!

2019. június 8. | vízilabda, LEN Bajnokok Ligája, győzelem, Ferencváros, FTC, Fradi, Olympiakosz Pireusz

A rendes játékidőt követő büntetőpárbaj után érte el történelme első Bajnokok Ligája sikerét az FTC-Telekom Waterpolo.

Az Fradi vízilabda-szakosztálya néhány évvel ezelőtt „nagyot álmodott” és látványos csapatépítésbe kezdett, több magyar és szerb olimpiai és világbajnokot igazolt saját nevelésű tehetségei mellé. Ennek és Varga Zsolt edzőnk sokéves munkájának is hála a 2017-es évben „megindult a szekér”, a második számú európai kupában, az Euro Ligában az aranyéremig jutottunk. 2018-ban minden színtéren tarolt a csapat, ahol elindult: Magyar Kupát és 18 év után magyar bajnoki címet nyertünk, továbbá megvédtük Euro Liga elsőségünket, majd elhódítottuk az Európai Szuperkupát is. Idén a bajnoki cím megvédése mellett elérkezett az idő, hogy a legrangosabb európai kupában, a LEN Bajnokok Ligájában is próbára tegye magát a Fradi.

Már azzal általános meglepetést okozott az FTC-Telekom Waterpolo, hogy a selejtezőből indulva bejutott a Bajnokok Ligája Hannoverben rendezett nyolcas döntőjébe. A „Final8” első két napja alatt még tovább nőtt büszkeségünk és izgatottságunk, hiszen két korábbi BL-győztest, a Jug Dubrovnikot és az egyik idei favorit Barceloneta-t búcsúztatva készülhettünk a szombati fináléra. A toronymagas esélyes, világválogatottal felérő olasz Pro Recco-t váratlanul elütötte a döntőbe jutástól a címvédő Olympiakosz Pireusz.

A görögök elleni, mindent eldöntő mérkőzés álomszerűen indult, az első negyed után 3-1-re, félidőben pedig 8-5-re vezettünk. Csapatunk kézben tartotta az összecsapást, ehhez az igencsak ígéretes álláshoz kapusunk, Vogel Soma 50 százalékos védési hatékonysággal tette hozzá a magáét.

A mieink a térfélcserét követően is őrizték a fórt, jellemzően 2-3 gól volt az FTC előnye, a harmadik negyed végén Younger találatával lett 10-7. A játék képe alapján nekünk állt a zászló, ám óvatosságra intett mindenkit, hogy csapatunk az utolsó negyed előtt elveszítette klasszis csapatkapitányát, Varga Dénest.

A végjátékban a játékosok szemlátomást nagyon idegesek voltak, a feszültség szinte tapintható volt. Sajnos a végén a görögök uralták a káoszt, egyenlített a tavalyi BL-győztes. Végül Vámos Márton is kipontozódott, Vogel Soma ugyanakkor csodálatos védésekkel mentette meg a csapatot a teljes összeomlástól, igazi világklasszissá érett, amire nagy szükségünk volt, ugyanis a rendes játékidő 10-10-es döntetlenje után az ötösökre maradt a döntés. Ifjú hálóőrünk itt is parádésan helytállt.

Az idegőrlő büntetőpárbajban az FTC-Telekom Waterpolo részéről Sedlmayer, Younger, Jaksics és Jansik is betalált, a hatodik pár és a mindent eldöntő görög hiba után pedig örömmámorban ugorhatott a medencébe játékosai társaságában Varga Zsolt és Nyéki Balázs másodedző. Drámai végjáték után fennállása során először, abszolút újoncként megnyerte a Bajnokok Ligáját a magyar bajnok és kupagyőztes Ferencváros!

A Fradi gól- és lélektani előnyét elveszítve, vezérei nélkül, már-már felháborító játékvezetői ellenszélben küzdve is felülkerekedett ellenfelén, felemelő és sokszorosan megérdemelt diadalt aratott Európa vízilabda-trónjáért, és megszerezte a Ferencváros 120 éves történetének első BL-címét.

Gratulálunk a győzelemhez, és köszönjük a csodálatos élményt!

Ezzel a sikerrel nemcsak a ferencvárosi aranyév (benne a női és férfi labdarúgók, a férfi jégkorongozók és a pólócsapat aranyérmével) folytatódott, hanem Varga Zsolt csapatának szériája is: az FTC sorozatban a harmadik szezonjában nyert nemzetközi trófeát az idén, a hazai diadalokkal együtt immár sorozatban a hetedik megnyert fináléval büszkélkedhetünk. Az utolsó trófea, amit nem tudtunk bezsebelni, a 2017-es Magyar Kupa volt. A Bajnokok Ligája MVP-je, azaz legértékesebb játékosa Varga Dénest lett, történelmi távlatban pedig elmondható: magyar csapatként egyedülálló módon valamennyi európai kupát (KEK, LEN Kupa, Euro Kupa, Európai Szuperkupa, BL) elhódítottuk már legalább egy alkalommal. Erre mindeddig az egész kontinensen csak három csapat volt képes (Pescara, Posillipo Napoli, Partizan Belgrád).


A Bajnokok Ligája-győztes FTC-Telekom Waterpolo
Játékosok: Gárdonyi András, Vogel Soma, Sedlmayer Tamás, Kállay Márk, Pohl Zoltán, Vámos Márton, Mezei Tamás, Német Toni, Slobodan Nikic, Nikola Jaksic, Aaron Younger, Varga Dénes, Jansik Szilárd, Stefan Mitrovic, Gór-Nagy Miklós
Vezetőedző: Varga Zsolt
Segítői: Nyéki Balázs, Katona Norbert

( fradi.hu, ferencváros.hu)























Impresszum  Adatvédelem