Ingyenes színházi előadás

Ingyenes színházi előadás
Az idősek egy Zilahy-darabot nézhettek meg az FMK-ban

2019. február 19. | idősügy, ingyenes, Ferencvárosi Művelődési Központ, FMK, Turay Ida Színház, Zilahy Lajos, idősügyi program, Idősbarát Önkormányzat, Kállay Gáborné

Február 19-én az idősügyi program keretében Zilahy Lajos: Az utolsó szerep című színdarabját láthatták az érdeklődők a Ferencvárosi Művelődési Központban, a Turay Ida Színház előadásában.

Kállay Gáborné köszöntőjében örömének adott hangot, hogy megtöltötték a színháztermet az érdeklődők. Az alpolgármester asszony igazi sikertörténetnek nevezte Ferencváros idősügyi programját, amely méltán érdemelte ki másodízben is az „Idősbarát Önkormányzat” díjat, és amelyet egyre többen és többen látogatnak.

Kállay Gáborné tájékoztatta a résztvevőket az idősügyi programok főbb elemeiről – köztük a tavalyi évben bevezetett és az idei évben tervezett, valamint elindított újdonságokról. Külön kiemelte a „Mesélj nekem, Nagyi!” programot, mely szép példája a generációk együtt élésének.
Kopeczky Lajos ismert sportriporter beszélget híres sportolókkal életútjukról, továbbra is nagy hangsúlyt fektetnek a Demencia Kávézó programjaira, új elem a Ferenc körúton a társasjáték-klub, valamint a természetjáró program, melynek keretében felméréssel, tanácsadással is segítik az időseket a nekik megfelelő mozgásformák kiválasztásában.

A lokálpatriotizmust, közösségi összetartozást növeli a „Múltidéző 60+” program, melynek során a Helytörténeti Gyűjtemény fotóbázisából kiindulva közösen élik át, mesélik el egymásnak ferencvárosi élményeiket, mindennapjaikat a több évtizede itt élők.

Az alpolgármester asszony beszéde után a Turay Ida Színház színdarabját tekinthették meg a programra regisztrált nézők. A nagy sikerű, hagyományosan teltházas előadás is azt bizonyította: Ferencváros idősei szívesen vesznek részt a „Teljesség felé” idősügyi programokon, melyek a tartalmas időtöltésen túl közösségformáló erővel is bírnak.

Fotó: Mészáros Gábor























Impresszum  Adatvédelem