Kiderült, milyen lesz a ferencvárosi szuperkórház

Kiderült, milyen lesz a ferencvárosi szuperkórház
Kihirdették a nyertes tervpályázatokat

2019. január 1. | Kásler Miklós, Egyesített Szent István és Szent László Kórház, Dél-Pesti Centrumkórház, tervpályázat, Zoboki Gábor, Bácskai János

Tágas, modern terek, egy- és kétágyas kórtermek, valamint kiváló munkakörülmények jellemzik majd a három leendő fővárosi centrumkórházat. Többek között ez is kiderült a beruházások decemberben kihirdetett tervpályázataiból. A Középső-Ferencváros területén megépülő, több mint 40 műtővel felszerelt, 1400 ággyal rendelkező Dél-Pesti Centrumkórház 21. századi színvonalon biztosít minden ellátási formát.

Kásler Miklós emberi erőforrás miniszter szavai szerint a központi kórházak építésével soha nem látott egészségügyi fejlesztés indul a fővárosban. – A 700 milliárd forintból megvalósuló gigaberuházások tervei mellett elkészült az orvosképzés, illetve az alap- és sürgősségi betegellátás átalakításának koncepciója, valamint az európai színvonal elérését ígérő gyermekellátás fejlesztési programja is – jelentette be a miniszter az eredményhirdetésen. Hozzátette, napirendre kerül az országos intézetek fejlesztése, és nem lesz olyan kórház, járóbeteg szakrendelés, vagy alapellátási egység, amely ne jutna jelentős forráshoz a következő időszakban.

Ferencvárosban az Egyesített Szent István és Szent László Kórház átalakításából létrejövő Dél-Pesti Centrumkórház lesz a budapesti sürgősségi ellátás központi intézménye, de itt működik majd az Országos Kardiológiai Intézet, és az újjá alakult Hematológiai és Infektológiai Intézet is. Bácskai János polgármester szerint a legnagyobbnak ígérkező fővárosi szuperkórház, – amely oktatási és kutatási központként is funkcionál majd – nemcsak a budapestiek, de a régió agglomerációjában élők gyógyulását is szolgálja.

A Dél-Pesti Centrumkórházra kiírt tervpályázatot a ZDA építésziroda nyerte el. Vezetője, a Müpát is megtervező Zoboki Gábor elmondta, egy teljesen új épületegyüttes születik, mivel a jelenlegi, 150 éves tömbök nem alkalmasak az elvárt modern orvosi technológia alkalmazására. A komplexum egy főépületet és hat, ehhez tágas folyosókkal kapcsolódó épületszárnyat foglal majd magába, a színvonalat pedig olyan magasra teszik, hogy az elvándorláson gondolkodó orvosok is szívesen dolgozzanak itt. Hozzátette, folytatni kívánja az István Kórházat tervező Hauszmann Alajos vízióját, melynek szellemében megőrzik a százéves fákat, újjáépül a kórház temploma, és rengeteg zöld- illetve vízfelület kap helyet az intézmény területén. A központi épületen pedig egy zöld tetőkertet is kialakítanak. A győztes terv külön figyelmet szentel a közösségi tereknek, amelyek betegnek és látogatónak egyaránt örömére lesznek. A professzionális, tömegeket kiszolgálni képes sürgősségi ellátást helikopterleszálló-pálya és méretes mentőállomás támogatja majd. – Egy kórház akkor jó, ha az embert, mint holisztikus egészet vizsgálja – állítja Zoboki, ezért a jövő kórházában a járó- és fekvőbeteg-ellátás mellett a pszichiátriától a belgyógyászaton át az onkológiai és fertőző osztályig minden egy központban kap helyet, de az intézmény olyan speciális területeket is magában foglal majd, mint a transzplantáció, az égésplasztika, a gyermekszív-központ, vagy a fertőzőbeteg-ellátás. A Dél-pesti Centrumkórház úgynevezett „egykapus kórház” lesz, azaz minden látogató és járóbeteg egy irányból, a Nagyvárad tér felől juthat be az épületbe, ami nagyban segíti majd a betegirányítást. Az intézményhez 1200 parkolóhelyet is kialakítanak.

A következő lépés a végleges tervkoncepciók elkészítése lesz, a 190 ezer négyzetméter területű kórházat pedig öt éven belül építenék meg. Kivitelezésére Magyarország Kormánya 188 milliárd forintot különített el.

Forrás: Ferencváros újság























Impresszum  Adatvédelem