Advent harmadik vasárnapja

Advent harmadik vasárnapja
Meggyújtották az öröm gyertyáját

2018. december 16. | Advent, gyertyagyújtás, Bakáts tér, József Attila-lakótelep, Ferenc tér, Kállay Gáborné, Páll László, koncert, adománygyűjtés, Sebestyén Márta, Andrejszki Judit, dr. Bácskai János, Léta Sándor, Koczor Tamás, Kis Bernadette

„Ézsaiás pedig így szól: „Hajtás sarjad Isai gyökeréből, és népek uralkodójává emelkedik: benne reménykednek a népek.”
(Pál apostol rómaiakhoz írt levele, 15. rész, 12. vers)

Az örömöt szimbolizáló harmadik adventi gyertyát gyújtották meg december 16-án Ferencváros három helyszínén.

A Napfény és az Epres Óvoda műsorával köszöntötték advent harmadik vasárnapján a József Attila-lakótelepieket. Dr. Bácskai János polgármester köszöntőjében elmondta, életünk, jóllétünk alapfeltétele a közösség, ezért örömmel látja, hogy ebben a városrészben is egyre nagyobb közösség formálódik. Megkérte az itt lakókat, hogy a januárban kezdődő közösségi tervezésben minél többen vegyenek részt, így együtt dönthetik el, milyen legyen a lakótelep főtere.  Végül megköszönte azt a fotóalbumot, amit az Epres óvoda készített köszönetképpen az intézmény felújításért.

Léta Sándor, a Bartók Béla Unitárius Egyházközség vezető lelkésze ünnepi gondolataiba avatva arra hívta fel a figyelmet, hogy nekünk, embereknek nem erősségünk a várakozás. Amit kigondolunk, azonnal meg akarjuk kapni. Pedig - különösen a lélek dolgaiban - a beteljesüléshez idő és szorgalom kell - mondta a lelkész, aki szerint ez vonatkozik a karácsonyi elmélyülésre, megtisztulásra is.

Belső-Ferencvárosban a Ráday utcai Református Egyetem dísztermében gyújtotta meg a gyertyát Kállay Gáborné alpolgármester és Páll László református lelkész.

„Az volt az éjek éje! Az volt az alvóévezredek utolsó homálya. Azon az éjen Isten szívéből hullott harmat a földre. Nagy idők sírjából fölemelkedett a fehér szárnyú béke, és körüllebegte a földtekét…
Az volt az éjek éje! A sötét égmagasságban mennyei fény pezsdült meg. Az ég ívei sugárzáport ömlesztettek alá. Az égtetőn megzendült Dávid hárfája, s a meghasadt ég nyílásán, mint egy nagy fényes rózsagomoly, alábomlott a békét köszöntő angyalkaraván…
Az volt az éjek éje! Midőn megszületett az ég és föld gyermeke…
Abban a szívben, amely akkor jött világra, benne volt az Isten értelme, abban a lélekben, mely akkor gyulladt életlángra, benne volt az isten szeretete. Az a fiatal zsidó anya, aki halovány arccal merengett csecsemője fölött, az emberiség jövendő sorsát ringatta ölében…
Fenséges éj! Az emberszeretet születésének ideje!”

Kállay Gáborné Gárdonyi Géza gyönyörű soraival köszöntötte a jelenlevőket. Az alpolgármester asszony a harmadik, az öröm gyertyájának eltérő színére utalva rávilágított: az „örvendjetek” felszólítás mindannyiunk számára az örömhírt hordozza: Megváltó születik.
A karácsony nem csupán az az ajándékozás ünnepe, hanem annak, hogy több mint kétezer évvel ezelőtt isteni lény költözött közénk a földre.
Advent lehetőség a megállásra, a lelki feltöltődésre, az elmélyülésre, az önmagunkra és az érkezőre való odafigyelésre. Nagy a felelősségünk, mert rajtunk múlik, hogy egészséges emberi kapcsolatokban, egészséges társadalomban nőjenek fel gyermekeink és unokáink. Ezért is olyan különleges időszaka életünknek Advent, mert nem csak egy ünnepre készülünk a sok közül, hanem „az ünnepre” – hangsúlyozta Kállay Gáborné.

Páll László beszédét Pál apostol rómaiakhoz írt leveléből vett idézettel kezdte, majd így folytatta: a prófécia nyomán látjuk az ígéreteit beteljesítő Istent. Elküldi számunkra a szabadítót, aki visszaszerzi számunkra az elveszett országot, Isten közelségét. A megfelelő emberi válasz pedig Isten dicsőítése.
Krisztus befogadott minket, fogadjuk be mi is egymást, járjunk elöl az engedelmességben – zárta adventi gondolatait a református lelkész.

A közös gyertyagyújtás után Sebestyén Márta és Andrejszki Judit adott nagy sikerű koncertet, melynek végén a Ferencvárosi Úrhölgyek Polgári Egyesülete gyűjtést rendezett a kárpátaljai testvérvárosunkban működő Beregszászi Szociális Konyha javára.

A hagyománynak megfelelően a hóval fedett, hangulatosan megvilágított Ferenc téren délután fél hatkor tartottak gyertyagyújtást, amelyen Koczor Tamás igazította el a megjelenteket a karácsony felé vezető úton. Az evangélikus lelkész beszélt Keresztelő Jánosról, aki előre jelezte, hogy nemsokára eljő a Messiás, és arra biztatott, hogy készüljünk fel erre, hiszen valami nagyon nagy öröm készül, ami meg tudja változtatni az embereket. Koczor Tamás ezt követően gitározva, közös éneklésre szólította a résztvevőket, majd az esemény zárásaként Dr. Kulpinszky Eleonóra önkormányzati képviselő a környéken lakó hölgyek, a Ferenc téri közösségépítő rendezvények állandó önkéntesei segítségével meggyújtotta a harmadik gyertyát.

Forrás: Ferencváros újság, ferencvaros.hu























Impresszum  Adatvédelem