Ferencvárosi Lakótelepi Mulatság

Ferencvárosi Lakótelepi Mulatság
A kétnapos rendezvényen átadták az „Én lakótelepem” rajzpályázat díjait is

2018. szeptember 8. | Ferencvárosi Lakótelepi Mulatság, József Attila-lakótelep, „Én lakótelepem” rajzpályázat, Bácskai János, Ferencváros Önkormányzata, Nagyjátszótér

Izgalmas gyerekprogramokkal, sporttal, süteményekkel és kiváló koncertekkel szórakoztatta az önkormányzat a József Attila lakótelepen élőket a Nagyjátszótér melletti parkban. A már hagyománynak számító hétvégi Lakótelepi mulatságon a csupa ingyenes program mellett a Zártosztály Edda slágerei és a Dinamit nagykoncert okozott fesztiválhangulatot a környéken.

Napsütés és a pálya szélén lelkesen szurkoló közönség várta a József Attila-lakótelep Nagyjátszóterén az óvodásokat, hogy sportversenyükkel kezdetét vegye a rendezvény. A Lakótelepi mulatság első programján gyorsaságra, ügyességre, egyensúlyérzékre és együttműködési készségre volt szüksége a műfüves focipályán felsorakozott csapatoknak, hogy a különféle sorverseny-rendszerű feladatokat sikerrel hajthassák végre. A résztvevő négy lakótelepi óvoda (Epres, Méhecske, Napfény, Ugrifüles) vetélkedését az egy kivétellel minden részfeladatban győzedelmeskedő Ugrifüles nyerte.

A műsorvezető ezután a színpadra irányította a figyelmet, ahol a legszebb rajzokért osztottak díjakat. A lakótelepi óvodások és iskolások körében meghirdetett rajzpályázat tavaly az „Én játszóterem” munkacímet viselte, melyhez a frissen felújított Nagyjátszótér szolgáltatta a témát – számolt be a versenykiírás részleteiről Varga Barbara, az FMK Dési tagintézményének vezetője. Idén a pályázat az „Én lakótelepem” címmel nagyobb szabadságot engedett a fantázia szárnyalásának. Egyik képen egy angyalka suhan át a lakótelep felett, de a zsűri olyan alkotókkal is találkozott, akit a lakóhelyének egyik jellegzetessége ihlette meg: a Csigapark csigaszobra, vagy a Toronyház utca sarkán található meztelen kisfiú szobra.

A legtöbb rajzon megjelentek az emeletes házak és a gyerekek életének központi eleme, a játszótér és a játékok. A szervezők szerettek volna minden résztvevőnek örömet okozni, így aki rajzot készített, díjat is kapott. A szervezők két kiemelt díjazottat hirdettek: az 5éves ovis Pelikán Krisztina, és a 7 éves iskolás Takács Emese Helga érdemelte ki az elismerést. Az ajándékcsomag egy mappát tartalmazott, amelyben ecsetkészlet, színes ceruza készlet, zsírkréta és üzenő füzet volt. A kiemelt kategória két díjazottját pedig extra zselétollal és egyéb művészi eszközökkel jutalmazták. A díjakat Görgényi Máté, Intzoglu István és Hidasi Gyula képviselők, valamint Bácskai János polgármester adták át a kicsiknek. Az elkészült alkotásokból nyomdai technikával szabadtéri, esőálló kiállítás készült, amely a Nagyjátszótér Csigapark felőli bejáratánál tekinthető meg.

Délután az FMK egyik legrégebbi partnere, a mintegy 120 táncost foglalkoztató Bartók Táncegyüttes magyar táncházával látványos foglalkozást tartott kicsiknek és nagyoknak. Az estét a Kolompos Együttes családi koncertje, és a görög folklórt játszó Mydros zenekar műsora zárta, amely nemcsak megtáncoltatta a közönséget, de a görög tánclépésekre is megtanította a vállalkozó kedvűeket.

A rendezvényen rengeteg szabadtéri játékot vonultattak fel, a trambulinra, a kisvasútra, és a körhintára ingyen is fel lehetett szállni. A programokban elfáradt fesztiválozókat kézműves sörök és grill ételek frissítették fel. A hétvégi mulatságra a tűzoltóság és a rendőrség is kitelepült: bárki kipróbálhatta, milyen érzés egy több tonnás tűzoltókocsi volánja mögött ülni. Szombat délután a kerületben élő nemzetiségek is bemutatkoztak a színpadon. A görög, a szlovák és német nemzetiségek nemcsak zenéiket és táncaikat, de tradicionális konyhájuk remekeit is megosztották a közönséggel. Később a Pódium Színház mesélte el a gyerekeknek A Békaherceg című mesejátékot. Huszák Zsóka jazzkoncertje után beindult az esti buli hangulat, amit a Zártosztály koncertjén elhangzó Edda slágerek tartottak fenn. A rendezvényt záró Dinamit nagykoncert előtt Bácskai János polgármester arról beszélt, a kerület sikerét mutatja, hogy egyre többen költöznek Ferencvárosba, és egyre több gyermek születik itt. Végül köszönetet mondott a lakótelep közösségének, a több mint 20 éves múltra visszatekintő mulatság szervezőinek és fellépőknek is, hiszen mindannyian kellettek ahhoz, hogy sikeres és népszerű maradjon a rendezvény.

(forrás: Ferencváros újság)
























Impresszum  Adatvédelem