Mindent József Attiláról

Mindent József Attiláról
Múzeumok Éjszakája a József Attila Emlékhelyen

2018. június 23. | József Attila, Múzeumok Éjszakája, József Attila Emlékhely, Mester Galéria, Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény, Jordán Tamás, Vecsei H. Miklós, Gönczi Ambrus, Kállay Gáborné, H. Bagó Ilona

Költőpárbajjal, helytörténeti sétákkal és József Attila-maratonnal ünnepelte Ferencváros a Múzeumok Éjszakáját. A három intézményben zajló programkavalkádban a Mester Galéria és a Helytörténeti Gyűjtemény mellett a Gát utcai József Attila Emlékhely kapta a főszerepet, ahol Jordán Tamás és Vecsei H. Miklós szülőhelyén idézte meg a poéta szellemét, de tárlatvezetés, koncertek és költő verseny is színesítette az ünnepet.

Az egész napos múzeumünnep gyermekfoglalkozással indult a Gát utca 3-ban, ahol régi idők játékait próbálhatták ki az apróságok, sőt, gyerekversek szereplőit is magukra festethették. Mivel Ferencváros Helytörténeti Napja egybeesett a Múzeumok Éjszakájával, Gönczi Ambrus, a Helytörténeti Gyűjtemény vezetője három tematikus sétát indított a Ferenc térről. Az eseményen köszöntőt mondó Kállay Gáborné alpolgármester szerint büszkeségre ad okot, hogy az irodalomtörténeti sétán olyan költő, írófenomének lakóhelyeit, és kedvelt vendéglátóhelyeit mutatták be a közönségnek, mint Arany János, Kosztolányi Dezső, Móricz Zsigmond, Mikszáth Kálmán, Krúdy Gyula, vagy Molnár Ferenc. Egy másik séta Belső-Ferencváros épített örökségét mutatta be, a harmadik pedig József Attila életének fontos helyszíneit járta körbe. Utóbbihoz mobil applikációs séta is tartozik, melyhez nemrég angol nyelvű változat is készült. Eközben a Mester Galériában filmvetítéseket tartottak, és a filmek inspirálta téglafestésre hívták az érdeklődőket. A képzőművészetet is megihlette a nagy költő szelleme: a helyszínen bemutatták a költészet napi versillusztrációs pályázat gyerekrajzait, a Jaschik Álmos Művészeti Szakgimnázium akciószobrászai pedig az udvaron formázták meg élőben József Attila papírmasé portréját.

Sokan voltak kíváncsiak a József Attila Emlékhely rendhagyó tárlatvezetésére, melynek résztvevőit H. Bagó Ilona, a kiállítás kurátora és Jordán Tamás Kossuth-díjas színművész kalauzolta végig a kiállításon. A muzeológus a 2015-ben megújult, és az „Év kiállítása” címet is elnyerő emlékhely történetéről árult el izgalmas kulisszatitkokat. A Petőfi Irodalmi Múzeum vezetője a Gát utcai emlékhely felújítására szó szerint megrázó élményként tekint vissza. „Mikor az újságok megírták, hogy porig rombolják József Attila szülőhelyét, ijedten rohantam a helyszínre, ami valóban bombatámadásra emlékezetett – idézte fel a kezdeteket H. Bagó Ilona, aki ma már tudja, hogy az épület néhány éve még az összedőlés szélén állt, így jelentős visszabontása elkerülhetetlen volt. A rekonstrukciót megrendelő önkormányzat azonban mindent megtett az eredetiség megőrzésért: régi téglákat építettek vissza a falakba, és helyére került egy-egy régi ajtó, ablak is.

-A hely autentikusságát nem tégla és cserép adja, hanem az épület szelleme és a méltó emlékezés. József Attila valószínűleg örülne, ha látná, hogy szülőhelyén szociális bérlakások épültek, melyek rászorulók életét teszik könnyebbé – jelentette ki a kurátor. Jordán Tamás szokásához híven vidám színházi sztorikkal szórakoztatta a közönséget, valamint elmesélte, hogyan vált belőle József Attila rajongó, őt kutató és szavaló színész. A televízió megjelenésének időszakáról azt mondta, óriási kihívást jelentett a színészeknek: meg kellett tanulniuk nem kiabálni, ahogy a színházban megszokták, hanem halkan, bensőséges stílusban beszélgetni a tévénézővel. Ennek eredményeként terjedt el a „motyogásos” versmondás, Jordán pedig azt is megélte, hogy az egyik színművészeti főiskolán negatív példaként tanították az ő előadásmódját.

Késő délután indult be a várva-várt Szonett párbaj, amit 12 kortárs költő vívott meg egymással. A szervező Hantos-Jarábik Klára, az FMK vezetője elmondta, a Múzeumok őszi fesztiválján már bizonyított program a József Attila és Illyés Gyula között zajló örök játékos versengést eleveníti fel. A szabályok szerint a jelentkező költők párokat alkotva petrarcai szonett formában 14 rímképletet, azaz sorvégi szót írnak egymás alá, melyek elé párjuknak kell verset faragni. A párbaj teljesen élőben zajlott, a költőpároknak 30 percük volt megírni a szonettet, mialatt a közönséget verses koncertekkel szórakoztatták. Végül a zsűritagok: Szálinger Balázs, Vörös István és Tóth Zsuzsanna költők ítélték meg az előadott alkotásokat.

Estére Vecsei H. Miklós, a Vígszínház Junior Príma-díjas színésze is megérkezett, aki verses-zenés előadását eddig kevéssé ismert életrajzi elemekkel színesítette. Elmondta, bár a mai napig nem tudni pontosan, melyik lakásban született a költőzseni, de az biztos, hogy a 25 nm-es szoba-konyhába ötödik családtagként érkező gyereknek nem volt nagy nyugodalma. A fiatal színész arról is mesélt, néhány éve mélyen beleásta magát a József Attila életműbe, kutatómunkája nyomán született meg ma is futó „Mondjad Atikám!” című önálló estje. Ebben is szerepel egyebek mellett Attila jellegzetes bajuszának titka. Miután szappanfőző apja, József Áron munkája elvesztése után elhagyta a családot, hogy külföldön próbáljon szerencsét, Attila – apja hiányát kompenzálva azt mondta: „Ha nekem is kinő a bajszom, mint Apának, eltűnnek az udvarlók a házból.” Két lánytestvéréhez, Etushoz és Jolánhoz ugyanis jártak kérők, Attila pedig az első szerelmi légyottot végighallgatva inkább kiitta a lúgos üveget. Ez volt első öngyilkossági kísérlete. A rendkívül érzékeny lélek minden nőbe, akivel valamilyen kapcsolatba került, reménytelenül szerelmes lett. Ennek első látható jele az volt, amikor gimnazistaként élete első randija után bevett egy üveg aszpirint, amit napokig tartó gyomormosás követett. Vecsei Miklós arról a tragikomikus esetről is beszámolt, mikor a költő édesanyjának, unokája halála után megbomlott az elméje. Vett egy tyúkot, amit unokájaként kezelt: velük aludt az ágyban, sétáltatni vitte. De arról is mesélt, hogy a makói gimnáziumban Misternek becézték diáktársai, utalva fenomenális tehetségére, melynek köszönhetően az összes kortárs költő versét fejből tudta. Az estét Tallián Mariann és Lázár Balázs zenés versszínházi előadása, majd a Membrán együttes verses koncertje zárta.

(forrás: Ferencváros újság)























Impresszum  Adatvédelem