A Magyar Költészet Napja

A Magyar Költészet Napja
Bachman Gábor kapta idén Ferencváros „József Attila” díját

2018. április 11. | Magyar Költészet Hete, József Attila, Magyar Költészet Napja, József Attila Emlékhely, Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény, Bácskai János, Ferencváros „József Attila” díja, Iain Lindsay, Bachman Gábor, Illés Klára, Torma Noa, Bregyán Sára

Ferencváros idén nagyszabású programsorozattal tisztelgett a magyar költészet és kultúra előtt, melynek csúcspontja a Magyar Költészet Napján, a Gát utcai József Attila Emlékhelynél tartott megemlékezés és díjátadás volt.

Április 11-én, József Attila születésének napján, mely 1964 óta egyben a Magyar Költészet Napja is, a kerületi iskolák versenyen mérhették össze tudásukat a Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény és az MTA-SzTAKI által létrehozott, „József Attila Ferencvárosban” okostelefonos séta új, angol nyelvű verziója alapján. Ennek eredményhirdetésére a Gát utca 3. alatti József Attila Emlékhelyen tartott, délben kezdődő ünnepi megemlékezésen került sor. Az idei eseményen is Iain Lindsay brit nagykövet mondott köszöntőt, aki az udvart megtöltő iskolásokat látva elmondta, nagy öröm, hogy a költészet manapság is megmozgatja a fiatalságot, számára különösen, ha az egy angol nyelvű verseny keretein belül történik. A nagykövet elkötelezett híve a magyar kultúrának, és nyelvünknek, ennek jeléül elszavalta József Attila Óda című versének első két versszakát, amit a közönség óriási tapssal jutalmazott.

A költő születése és halála összeköt két helyet; Ferencvárost és Balatonszárszót. Halálának évfordulóján, decemberben 3-án Ferencváros versvonattal tette tiszteletét a Balaton-parti településen, mely most viszonozta a látogatást. Növendékük, Torma Noa a megemlékezésen a Tiszta szívvel című verset szavalta el.

Bácskai János köszöntőjében kiemelte, élete itt töltött első tizenöt évének lenyomatát József Attila sok-sok verse őrzi. Születésének napján 54 éve ünnepeljük a Magyar Költészet Napját. 1964-ben szintén e napon adták át az emlékhelyet, melynek megnyitóján Kassák Lajos tartott beszédet. „A magyar költészet betlehemi jászola” azóta többször átalakult, legutóbb 2014/15-ben az egész házzal együtt újult meg a Ferencvárosi tömbrehabilitáció „csúcsteljesítményeként”. Az emlékhely jelenlegi kiállítása 2015-ben az Év Kiállítása díjat érdemelte ki. „Ezen a napon Ferencváros az ország kulturális fővárosa” – zárta gondolatait a polgármester, hiszen Hegedűs Gyula szavaival „Minden, ami költészetünkben addig volt, beleolvadt József Attilába, minden, ami azóta van, vele kezdődik.”

A József Attila Ferencvárosban című mobilapplikációs séta alapján tartott angol nyelvű verseny - melyet a Jaschik Álmos Szakgimnázium csapata nyert meg - eredményhirdetése után került sor a kulturális díjak átadására. Polgármesteri Elismerő Oklevelet vehetett át Illés Klára, aki negyedszázadon át szolgálta Ferencváros művelődését többek közt az FMK népművelőjeként, majd igazgatójaként. Tevékenysége máig ható eredményekkel járt.

Ferencváros „József Attila” díja a kultúra terén kiemelkedő teljesítményt nyújtó személy részére adható. Az elismerésben ezúttal Bachman Gábor  Kossuth- és Balázs Béla-díjas magyar építész tervező művész, a nemzetközi kortárs építészet kiemelkedő alkotója részesült. A díjat Bácskai János polgármester adta át, aki ígéretet tett: „Magyarországon először Bachman-ház Ferencvárosban épül majd. Még nem tudjuk, milyen formában, de nagyon bízom benne, hogy valamelyik kulturális központunk, közösségi terünk tervezését-kivitelezését fogjuk művész úrra bízni.” Bachman Gábor köszönetet mondott a díjat odaítélőknek, valamint a pályáját végigkísérő mestereknek, munkatársaknak, barátoknak, rokonoknak és minden őt szerető, illetve nem szerető embertársának.

Az esemény végén elhelyezték az emlékezés koszorúit József Attila emléktáblájánál, majd Torma Noa és Bregyán Sára, Ferencváros ifjúsági polgármestere megöntözték az emlékhely udvarán ültetett körtefát. Legvégül a jelenlévő tanulók közösen elénekelték a költő Rejtelmek című versének megzenésített változatát. A dalról Sebő Ferenc, a Nemzet Művésze és több mint 300 ferencvárosi diák közreműködésével korábban készült videó már megtekinthető a legnépszerűbb videómegosztó oldalon is.


Bachman Gábor, Ferencváros „József Attila” díja
Bachman Gábor Kossuth-díjas magyar építész-designer, Balázs Béla–díjas art director festőművész, szobrászművész.
Tanulmányait a Budapesti Műszaki Egyetemen, majd a Magyar Iparművészeti Főiskolán folytatta. Mesterei voltak Makovecz Imre és Rubik Ernő.
1979-ben a Magyar Filmgyártó Vállalat első Art Directora lett. Aktívan részt vett a hazai „underground” művészeti életben. Bódy Gáborral két kultikussá vált alkotásában, az 1980-as Nárcisz és Psychében, és az 1983-as Kutya éji dalában dolgozott együtt, akinek 1985-ös halálát követően az építészet felé fordult.
Első jelentős hazai építészeti munkája az 1984-es a Munka-Tett Kocsma, amelyet a fennálló hatalom 1986-ban megsemmisített.
A Velencei Építészeti Biennálén mint első kelet-európai építész 1988-ban Dieter Ronte meghívására vett részt, installációkat és videóprogramokat mutatott be.
1989-ben elkészítette a Lónyay utcai Na-Ne Galéria építészeti és design terveit, ezt az alkotását sajnálatos módon 2017-ben megsemmisítették.
Nemzetközi áttörést hozott számára a 1996-os VI. Nemzetközi Építészeti Biennálé Velencében, ahol Magyarországot a SEMMI ÉPITÉSZETE című projektjével képviselte.
1997-ben Japánban Arata Isozaki meghívására csatlakozott a „Mirage City, Another Utopia” tervezőcsapatához, amelyben a világ 48 legjobb építészete szerepelt.
Ugyanebben az évben hozta létre saját irodáját, Gábor Bachman Architects néven, majd később feleségével, Bachman Merallal közösen alapította meg az irodán belül a Gab/Mer Design Stúdiót.
A 2000-es évektől napjainkig az ;általa kifejlesztett autentikus építészeti design és művészeti látásmód jegyében megalkotott terveiben a zene, a multimédia, az építészet és a dizájn szorosan összekapcsolódik. "Az építészetben csak az emberre szabad gondolni, hogy neki okozzunk katarzist, hogy használni tudja az épületeket" - vallott munkájáról, hozzátéve: ezt csak emberszeretettel, emberközpontú gondolkodással lehet művelni.
2015-ben Bachman Gábor Balázs Béla-díjas építész, dizájner a hagyományt a modernitással ötvöző, a 21. század elvárásaira reflektáló és egyedi vizuális nyelvezetet kiérlelő alkotóművészi munkája elismeréseként Kossuth-díjban részesült.

Illés Klára, Polgármesteri Elismerő Oklevél
Illés Klára negyedszázadon át szolgálta Ferencváros művelődésügyét; a Ferencvárosi Művelődési Központ és Intézményeiben 14 éven át népművelőként, majd 11 éven át igazgatóként végzett tevékenysége során máig ható eredményekkel járt. Tevékeny részese volt a Ferencvárosi Pincegaléria teljes körű felújításának, a József Attila Emlékhely állandó kiállítása 2002-es megújításának, a Dési Művelődési Ház újraindításának, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár korábbi fiókkönyvtára helyén a Ferencvárosi Szalon kialakításának. 2014-ben Gönczi Ambrussal együttműködve elkészítette A közművelődés házai Budapesten című, a Budapesti Művelődési Központ által kiadott sorozat 10. kötete számára a Ferencvárost bemutató fejezetet. A József Attila Társaság megalapításában meghatározó szerepet töltött be.
40 éves közszolgálatban végzett munkája utáni nyugdíjba vonulása alkalmából Ferencváros Polgármestere Elismerő Oklevél kitüntetésben részesíti.
























Impresszum  Adatvédelem