FERENCVÁROS
I. Ferencvárosi Szakrális Kórustalálkozó

I. Ferencvárosi Szakrális Kórustalálkozó
Egyházi zene a polgári világban

2018. február 7. | I. Szakrális Kórustalálkozó, Ráday utca, Református Egyetem, Kállay Gáborné, Hantos-Jarábik Klára, FMK, Böszörményi Gergely, Kerék Benjámin, kórus, énekkarok, szakrális zene

„Ama dolgok között, amelyek alkalmasak arra, hogy felüdítsék és gyönyörködtessék az embert, a zene vagy a legelső, vagy pedig a legelsők egyike; és úgy kell fölfognunk a dolgot, hogy a zene Istennek ajándéka, amelynek éppen ez a rendeltetése.”
(Kálvin János)

Február 7-én első ízben rendezték meg a IX. kerületi kórusok hangversenyét a Ráday utcai Dunamelléki Református Egyházkerület Székházának dísztermében.
Böszörményi Gergely köszöntőjében elmondta: jó néhány éve jár a fejében a gondolat, hogy egy olyan kerületi kórusfesztivált kellene szervezni, ahol az énekek Istent dicsőítik. A II. kerületben már régóta van hasonló találkozó, most pedig Ferencváros Önkormányzatának támogatásával sikerült a kerületben is megrendezni az eseményt, ahol hat énekkar mutatkozott be.
A rendezvény Magyar Örökség-díjjal és Ferencváros József Attila-díjával kitüntetett szervezője reményét fejezte ki, hogy az általa immár 15 éve létrehozott Református Zenei Fesztiválon is részt vesznek majd a kórusok – hiszen a világi kórusokban is vannak hívő emberek.

Kállay Gáborné kultúráért felelős alpolgármester Kálvin János és Aranyszájú Szent János zenével kapcsolatos gondolataival kezdte köszöntőjét. A kórustalálkozó fővédnöke örömének adott hangot, hogy megvalósult a rendezvény, majd hozzátette: szomorú, hogy a Haller téri Szent Vince templomban – ahol maga is közel 30 évig énekelt – Kopeczky Alajos orgonaművész, karnagy 2001-es halála óta nincs énekkar.

Az est háziasszonya, Hantos-Jarábik Klára szintén köszöntötte a megjelenteket. A Ferencvárosi Művelődési Központ igazgatója kiemelte: a kórustalálkozó célja, hogy az énekkarok egymást is megismerjék a felemelő közösségi élmény során, melyből remélhetőleg hagyomány születik.

Kerék Benjámin műsorvezető mutatta be a kórusokat és az általuk előadott műveket. A záró számot a fellépő énekkarokból álló egyesített kórus adta elő. A „Légy te igaz álmom” című dal alapja egy ősi ír költemény, mely az 5. században élt Szent Patrik személyéhez köthető, ma ismert formája a 20. század elején Angliában született. Az igazi kuriózumnak számító dal eléneklésébe a hallgatóságot is bevonták, így igazi közösségi élménnyé vált a teltházas esemény.


A fellépők és műsoruk:

Patrona Hungariae Katolikus Iskolaközpont Leánykara
Közreműködött az iskola zenetanáraiból és diákjaiból álló zenekara, Szőnyiné Lobmayer Margit vezényletével.

  • Két kánon: Áldjanak az égiek - Gajdos András osztinátóival
  • Jacques Berthier: Benedictus
  • Recordare - gregorián offertorium
    Szóló ének: Alszászy Anna, Fejér Mária Csenge, Horváth Nóra
  • Kodály Zoltán: Ave Maria

Károli Gáspár Egyetem Tanítóképző Főiskolai Karának Nőikara, Hargita Péter vezényletével

  • Menegali: Jesu, salvator mundi
  • Kodály: 150. genfi zsoltár
  • Kodály: Túrót eszik a cigány
  • Kodály: Karácsonyi pásztortánc 

Kálvin Kórus, Pálóczy Krisztina vezényletével

  • John Bacchus Dykes: Jézus, terád egy gondolat megújít engemet
  • Megkegyelmeztél, Uram, országodnak… (85. bibliai zsoltár)
  • John Rutter: Siess ma Betlehembe

Nagyvárad téri Református Egyházközség Kórusa, Balogh Lázár vezényletével

  • 128. zsoltár az Eperjesi Graduálból
  • Goudimel: 8. zsoltár
  • Halmos László: Hogyha az Úr nem építi a házat
  • Gárdonyi Zsolt: Isten az én szabadítóm

Szent Kereszt Plébánia Énekkara, vezető karnagy: Krzyzewsky Sándor, helyettes karnagy: Zólyomi Árpád

  • Kodály Zoltán Ádventi ének
  • Victimae paschali laudes húsvéti szekvencia-gregorián ének
  • Beethoven: Isten dicsősége-vegyes karra
  • Lisznyai Szabó Gábor: Jöjj el Messiásunk - vegyes karra

Központi Református Kórus (KRK), Berkesi Boglárka vezényletével

  • Kodály: Jövel Szentlélek Úr Isten
  • Gárdonyi Zoltán: Szívemnek kősziklája
  • Gárdonyi Zoltán: Szelíd szemed...
  • Kodály: Esti dal

EGYESÍTETT KÓRUS, Bódiss Tamás vezényletével

  • Te légy igaz álmom – ír dallam























Impresszum  Adatvédelem