Tiszta(?) Város

Tiszta(?) Város
Tudományközi konferencia Ferencvárosban

2017. november 28. | Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény, Tiszta Város, konferencia, MTA BTK, néprajz, Juhász Katalin

A Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény adott otthont november 28-án az MTA BTK Néprajztudományi Intézete által szervezett konferenciának, melynek során a meghívott szakmabeliek áttekintették a városi higiénia kultúrtörténeti fejlődését.

A város sokáig a követendő mintát jelentette a vidék számára a higiéniai, test- és szépségápolási kultúra terén. Ugyanakkor a nagyváros – szemben az idilli „tiszta” faluval – gyakran a szenny, sőt az erkölcsi romlottság megtestesítője is. A 21. században (is) feladat az élhető városi környezet megteremtése, fenntartása például a megfelelő hulladékkezeléssel, közegészségügyi szabályozással. Mindezekhez társadalmi-kulturális jelenségek, várospolitikai filozófiák bonyolult szövevénye kapcsolódik – ezeket vizsgálták a konferencia néprajzos-antropológus és történész előadói.

Juhász Katalin, az MTA BTK Néprajztudományi Intézetének tudományos főmunkatársa elmondta: egy készülő könyv alapját képezi majd a műhelymunka során elhangzott előadások anyaga. Az együttgondolkodás elsősorban történeti visszatekintés, amely természetesen ma is aktuális kérdéseket feszeget.
A neves előadók rendkívül izgalmas témákról tartottak előadást. A résztvevők megtudhatták, hol fürdött a pesti polgár a századelőn a fővárosban, milyen volt a szocialista Budapesten a prostitúció és a közegészségügy, vagy milyen közegészségügyi vonatkozásai voltak a bukovinai székelyek Bácskába telepítésének. A lakótelepi fürdőszobákról, a munkásszállók higiéniájáról, a nyári konyhákról és a zsidó rituális fürdőkről is szó esett, melyeket a megjelenő kötet részletesen is bemutat majd.
























Impresszum  Adatvédelem