„Szeretet, törődés, tisztelet, türelem”

„Szeretet, törődés, tisztelet, türelem”
Karácsonyi ünnepség a Patronában

2016. december 20. | Karácsony, Patrona Hungariae Katolikus Iskolaközpont, Zombory Miklós, karácsonyi műsor, Rubovszky Rita, Koch Kata

A Patrona Hungariae Katolikus Iskolaközpontban tartottak karácsonyi ünnepséget december 20-án. Köszöntőt mondott Zombory Miklós alpolgármester. Karácsonyi műsort adtak a negyedik évfolyam tanulói és az iskola tanárokkal, valamint szülőkkel kiegészült énekkara.

Rubovszky Rita igazgató köszöntötte az intézmény munkatársait, tanulóit, valamint a megjelent rokonokat, vendégeket, köztük Ferencváros alpolgármesterét, Zombory Miklóst is.

Az iskolát is magába foglaló körzet önkormányzati képviselője maga is több mint három évtizedig pedagógusként tevékenykedett. Köszöntőjében elmondta, evangélikus presbiterként is szívesen látogatott el a katolikus iskola ünnepélyére, hisz jelmondata szerint Jóisten egy van, vallásoktól függetlenül. Családtagnak is érzi magát az intézményben, hisz unokája ide jár, a műsorban is szerepelt.
Zombory Miklós örömmel emlékezett vissza az általa nemrég felesketett ifjúsági önkormányzati képviselők és vezetők beiktatására, hisz több mint húsz iskola közül épp a Patronából került ki Ferencváros új ifjúsági polgármestere Koch Kata személyében.
Végezetül kifejtette: mindegy hogy ferencvárosi lakosként, önkormányzati képviselőként, alpolgármesterként, vagy az intézmény tanulójának rokonaként látogat el a Patronába, örömmel teszi, hisz itt jelen vannak a karácsony szellemiségének jelszavai: szeretet, törődés, tisztelet, és az egymás iránti türelem.

 A hagyományosan a negyedik évfolyam által összeállított ünnepi műsor a Karácsonyi kaleidoszkóp címet viselte. Nem átlagos betlehemest adtak elő, hanem a téli ünnepkör szerves részeit (lucázást, regölés, betlehemezés, stb.) képező népszokások egyvelegét.























Impresszum  Adatvédelem