FERENCVÁROS
Május végéig elszállítják a legveszélyesebb hordókat az Illatos útról

Május végéig elszállítják a legveszélyesebb hordókat az Illatos útról
Hat-kilenc hónapig tarthat az összes hulladék elszállítása

2015. május 20. | tájékoztatás, Budapesti Vegyiművek Zrt., Illatos út, telephely, veszélyes hulladék, Miniszterelnökség, elszállítás, megsemmisítés, tereprendezés

A Budapesti Vegyiművek Zrt. Illatos úti telephelyéről május 31-ig kell elszállítani azt a 991 hordót, amely a legveszélyesebb anyagokat tartalmazza. A folyamatos munkáért a Miniszterelnökséggel szerződésben álló cég felel. Minden, az Illatos útról elszállított veszélyes hulladékot a dorogi égetőben ártalmatlanítanak.

A Miniszterelnökség tájékoztatása szerint a kormány két ütemben oldja meg a mérgező terület mintegy tíz éve húzódó tereprendezésének ügyét: május végéig elviszik a legveszélyesebbnek ítélt mintegy ezer hordót, majd kilenc hónapon belül befejeződik az összes hulladék elszállítása a Budapesti Vegyiművek Zrt. Illatos úti telephelyéről.

Május 14-éig 514 hordót szállítottak el a telephelyről, ami mintegy 80 tonnát jelent - közölték.

A közlemény szerint a szakemberek által legveszélyesebbnek ítélt 991 hordóban DNBS-hulladékok (dinitro-benzoesav), anyalúgok, savak (például kénsav), különböző szilárd és folyékony veszélyes hulladékok vannak. Legfontosabb feladat ebben a munkafolyamatban a kiszóródás, a kifolyás megakadályozása.

A szakszerűtlen és jogszerűtlen tárolás következményeként a hordók egy részében lévő veszélyes hulladékok közvetlenül érintkezhetnek a talajjal vagy a levegővel - áll a közleményben. A szakszerűtlenül tárolt hulladékok szennyezőforrást jelentenek a felszín alatti közegekre, ezért volt szükség 991 hordó esetében az azonnali beavatkozásra.

Közölték, hogy a teljes hulladék-elszállításra és megsemmisítésre várhatóan közbeszerzési eljárást írnak ki. Az azonnali elszállítást nem igénylő hordókat addig is fóliával fedték le, így is megakadályozva az esetleges környezetkárosítást.

Minden, az Illatos útról elszállított veszélyes hulladékot a dorogi égetőben ártalmatlanítanak. Az égetés során keletkező füstgázt folyamatosan tisztítják, és csak a megtisztított levegőáram hagyja el az égetőművet. A szakemberek véleménye szerint az Illatos úti ipari hulladék a veszélyességét tekintve semmiben nem különbözik a dorogi égetőben folyamatosan ártalmatlanított vegyületektől - írták.

A közlemény szerint a Pest Megyei Kormányhivatal a Saubermacher Magyarország Kft.-vel kötött szerződést április 30-án arra, hogy elszállítsa és ártalmatlanítsa a Budapesti Vegyiművek területén a környezetre közvetlen veszélyt jelentő veszélyes hulladékokat.

Az államilag megelőlegezett mentesítés keretében a Saubermacher Magyarország Kft. felkérésére ártalmatlanítja a Sarpi Dorog Kft. a veszélyes hulladékot.

(forrás: MTI)
























Impresszum  Adatvédelem