Kettős aranypánt szorításában

Kettős aranypánt szorításában
Húsz éve halt meg Pély Tamás

2014. november 21. | Pély Tamás, meghalt, évforduló, roma, festőművész, Lónyay utca

Húsz éve halt meg Pély Tamás ferencvárosi roma festőművész, politikus, országgyűlési képviselő, akinek emlékét egykori lakóháza falán (Lónyay u. 13/B) emléktábla őrzi.

Egy televíziós beszélgetésben azt mondta egyszer, hogy száz évig szeretne élni. A sors azonban nem volt kegyes hozzá, mert Péli Tamás festőművész nagyon korán, 46 éves korában elment tőlünk, 1994. novemberében.

A szomszédos VIII. kerületben született 1948-ban, de életének utolsó éveiben abban a Lónyay utcai házban (13/B) volt lakása, melynek falán ma egy dombormű emlékeztet rá mindnyájunkat.

Még 10 éves sem volt, mikor elhatározta, hogy festőművész lesz. Jó tanuló volt, ügyesen és fantáziával rajzolt (még pénzt is keresett ekkor a képeivel), így fel is vették a Képzőművészeti Szakközépiskolába ("az egész Mátyás tér örömére"- mesélte később).

A középiskolai kezdet nehéz volt számára, szinte kiközösítették, mivel annyira más volt, mint a tanulótársai. Ő legalábbis így érezte. Emiatt viselkedése következményeként majdnem kicsapták az iskolából, de ezt harcias és taktikus anyja megakadályozta. Mire azonban elérkezett az utolsó tanév (az előzőben önfejűsködése miatt megbukott), már sok barátra tett szert, tehetségét elismerték, s műveltségbeli lemaradását is jócskán ledolgozta önműveléssel és női segítséggel.

Tovább azonban nem kívánták engedni őt a hazai illetékesek, a Képzőművészeti Főiskolára már nem nyert felvételt, sőt igyekeztek minden módon gátolni a hollandiai meghívást is, az amszterdami Képzőművészeti Akadémiára. (Ki kell mondani: az akkori kultúrpolitikát vele szemben képviselő főiskolának, sőt a Művelődési Minisztériumnak nem kellett egy anyai ágon cigány festő.)

Végül megindult a harc az érdekében a sajtóban is (MTV, Magyar Nemzet — itt Kristóf Attila), de főleg az édesanya részéről. Ő feltétel nélkül hitt a fia tehetségében, és egy percig sem hagyta az igazát. Ez a családi ág teljesen el- és befogadta Pélit (sőt, nem cigány apját is), s a rajzai, festményei iránt kezdetben csak ez a cigány rokonság és környezet mutatott érdeklődést és megértést, amit azzal is viszonozni kívánt, hogy a cigányság festője akart lenni. (Egyébként mindkét felmenői oldalról örökölhetett művészi hajlamot: apja arany- és ezüstműves (aki apai ágon erdélyi magyar, anyai ágon pozsonyi polgárcsaládból való), szívesen festegetett is; anyja híres cigányzenész nagycsalád tagja, maga is jól rajzolt. Nem csoda, hogy testvérhúga, Ildikó is festőművész lett.)

Végül egy év után, a református egyház anyagi támogatásával (Péli református volt,) kijuthatott Hollandiába. Ennek az volt az előzménye, hogy még középiskolás korában megismerkedett itthon egy holland lánnyal, akivel kölcsönösen meglátogatták egymást, az ismeretségből nagy szerelem lett, s a lány — Margareth — indította el azt a folyamatot, ami végül az amszterdami Képzőművészeti Akadémiáig vezette Péli Tamást. Ha már ott volt, elvégezte, a főiskolán megismerte az összes addigi és kortárs képzőművészeti irányzatot és áramlatokat, elmélyült mesterségbeli tudásra tett szert. A szerelemből időközben házasság lett. Péli sokat dolgozott, képeit jól fogadták, több önálló kiállítása volt Amszterdamban, és csoportos kiállításon is szerepelt. Sokat utaztak is Európában, meglehetős gondtalan életet éltek. Péli mégsem maradt Hollandiában, hanem 1974-ben hazajött, hogy a már említett szent elhatározását itthon valóra váltsa.

Ekkorra már országosan is „felfedezték” a naiv cigány festő Balázs Jánost, az író Lakatos Menyhért is ismert volt, (bár az igazi ismertséget hozó nagyszerű regénye, a Füstös képek csak a következő évben jelent meg), sőt a költő Bari Károly nevét már 1970-től jegyezte a versszerető közönség (Holtak arca fölé). Rajtuk kívül a gyér számú cigány értelmiséget — emlékezetem szerint — még Choli Daróczi József és Rostás Farkas György, valamint Kovács József költő képviselték, később valamennyien Péli jó barátai. Ennek ellenére kezdetben nem volt könnyű dolga az elhivatott Péli Tamásnak a hazai közönség megnyerésében, még a számára oly fontos, sokat jelentő cigányságéban sem. Mert ugyan a televízió jóvoltából (elmenetele előtt két műsorban is) megismerhette őt a közönség, ám közben eltelt hat esztendő anélkül, hogy eközben a képei itthon a nyilvánosság elé kerültek volna, ugyanakkor az ábrázolásmódja jelentősen megváltozott, természetesen.

Hazajövetele után Budapesten, közelebbről Újpalotán helyezkedett el egy iskolában képesítés nélküli rajztanárként. Ezt három év múlva otthagyta, a bántó előítéletek miatt. Közben már kezdett itthon is kiállítani, például a Kossuth Klubban (Múzeum u. 7.) több alkalommal is rendeztek a műveiből kiállítást, hogy ismertté tegyék a művészetét.

Péli festői világa egy egészen sajátos egyveleg. Az ő fantáziáját, egyéniségét középiskolás korában előbb Munkácsy Mihály, majd Csontváry Kosztka Tivadar ragadta meg, később Kondor Béla is hatott rá, majd a reneszánsz művészet kerítette hatalmába, s ez utóbbi hatás egész pályafutása során erősen érződött a művein, amit a művész teljes tudatossággal vállalt, sőt szinte lubickolt benne. S mindez a cigányság élénk színeivel, s a nála hangsúlyos kontrasztokkal és érzéki formákkal keveredve, majd később kiegészülve a barokk stílus ugyancsak meghatározó befolyásával. Egyszóval: lenyűgöző! — „Programszerűen törekedett a par exellence cigány képzőművészet megteremtésére és kibontakozására” - írta róla Kerékgyártó István a 2006-ban megjelent, Péli Tamás című munkájában.

Holland feleségétől elvált, majd másodszor is megnősült, egyetemi hallgató felesége, Zsóka révén sok magyar barátra tett szert. Nagy társasági életet éltek, óriási munkakedvvel dolgozott, nem kímélte magát. Újabb jelentős hatás érte, amikor megismerkedett Lakatos Menyhért cigány mitológiájával, melynek egyes elemeit az író a rokon indiai mítoszokból merítette. Ezt követően több kisebb és nagyobb művében foglalkozott ezzel a mitológiával is, sőt annak egyes elemeit maga is fejlesztette, illetve átértelmezte. Kedvelt témái még: görög és kelta mitológia, történelem, nők, lovak, s a portrékban pedig a személyiség megjelenítése (pl. Las Casas püspök „portréja”).

Második házassága sem volt hosszú életű, sőt a harmadik feleséget, Sárit is hamarosan újabb asszony, Mari (Pethes Mária) követte, aki az utolsó hét évben volt Péli élettársa. E négy asszonynak, akik szerinte az életében a legtöbbet jelentették, szép emléket állított Hódolat a hölgyeknek című alkotásában. (Egyáltalában: egész életében nagy jelentőségük volt a nőknek, kezdve anyjától és a Pélire nagy hatással lévő nagymamájától. A művész mindezt nagyon szépen és érzékletesen juttatta kifejezésre a műveiben.)

Sok műve közül életművéből kiemelkednek: az amszterdami Szent András kápolna hatalmas, a 70 nm-t is meghaladó méretű üvegablakának terve (a rajzokat tartalmazó kartonok részben elégtek), az amszterdami Képzőművészeti Akadémia falát díszítő, közel 50 nm-es freskója, valamint jó néhány itthoni alkotása. Kiragadva egypárat, mindenek előtt két nagy pannóját, egyik (14 nm) a Budapest, XIII. ker., Dagály utcai Szabó Ervin könyvtár lépcsőházában (Triptichon), amely 1982-ben készült. A másik (42 nm) Tiszadobon a volt Andrássy kastélyban. Ez utóbbinak a Születés címet adta, s mintegy tíz évig készült rá, e művében kívánta összefoglalóan ábrázolni a cigányság mitológiáját, sorsát, történelmét. A művet végül 1993-ban avatták fel.
Kiemelkedő még Kiűzetés című nagyalakú festménye is, amelynek tárgya az őt élénken foglalkoztató cigány mitológia. — Több sorozatot is készített, pl.: Arcképek, Odüsszeusz, Jézus, e témák és személyek is erősen foglalkoztatták a művészt.

Főiskolás korában szobrászattal is foglalkozott, egy akkori beton-reliefje az amszterdami kultúrcentrum kápolnájában kapott helyet. Később könyveket is illusztrált, képeit halála után megjelent könyvben is megtalálni. Kedvenc színei is voltak: kék, vörös, barna, zöld.

Jól megfért benne kétféle nemzetisége, a hangoztatott cigánysága mély hazaszeretettel párosult, amit a családi nevelésnek köszönhetett. "Kettős aranypántot viselek a homlokomon, az egyik a cigány kultúra, a másik a magyar kultúra. S ezt senki tőlem el nem veheti." Amikor a nyolcvanas évek elején megbízást kapott egy nagyméretű pannó megfestésére, amelyen a magyar történelem és kultúra jelentős alakjait kellett ábrázolnia, akkor a számára sokat jelentő Julianus barátot, Apáczai Csere Jánost és Kőrösi Csoma Sándort választotta, s föléjük a képre a magyar nemzeti trikolórt és a turulmadarat is odafestette. Az utóbbiakat a megrendelő le akarta töröltetni, de Péli erre nem volt hajlandó, mire a válasz: nem fizették ki a képet. Péli Tamás később így nyilatkozott: „…a voksom letettem az asztalra egy olyan, a magyar identitásomat igazoló képpel, mint amilyen a Szabó Ervin könyvtárbeli pannó”. (Ez a Dagály utcai könyvtár lépcsőházában látható Triptichon.) Terjedelmes életművet hozott létre, képeinek jelentős hányada magántulajdonban van.

Az első szabadon választott parlamenti ciklusban élt az MSZP által felkínált lehetőséggel, elindult a parlamenti választáson, mint listás jelölt, de nem szerzett mandátumot. 1992-ben az elhunyt (szintén MSZP-s országos listáról bejutott) Nagy Attila helyére hívták be. 1994-ben ismét az MSZP országos listáján indult és ezúttal mandátumot is nyert, parlamenti munkáját azonban már nem sokáig folytathatta; még abban az évben elhunyt. Ha néha untatta az üresnek talált szócséplés, rajzolgatott. Arra, ami a keze ügyében volt: napirend, előterjesztés, stb., ezekből meg is jelent egy válogatás még 1993-ban Parlamenti jegyzetek 1992-3. címmel.

1994. november 22-én hunyt el, sírját a Kerepesi / Fiumei úti temetőben egy oroszlán vigyázza, két ifjúkori kedvencének, Munkácsy Mihálynak és Csontváry Kosztka Tivadarnak a nyughelye közelében.























Impresszum  Adatvédelem