140 éve adták át a Fővámpalotát

140 éve adták át a Fővámpalotát
Egy emblematikus épület kalandos története

2014. május 16. | Fővám tér, Ybl Miklós, Fővámpalota, 140 év, Xantus Zoltán

A mai Fővám tér az l870-es években még nem volt tér. Itt ugyanis a sóraktár épülete állott. Később Pest-Buda reprezentatív középületeinek egyike lett a Ybl Miklós által tervezett, kétemeletes, korai eklektikus, neoreneszánsz stílusban épült Fővámház, melyet 140 éve adtak át.

A helyszín története

A mai Fővám tér az l870-es években még nem volt tér. Itt ugyanis a sóraktár épülete állott. Az épületet három utca határolta, amelyekből kettő könyökben hajló volt. Az egyik a Dunapartról indult és az épületet nyugati és - egy rövid szakaszon - a déli oldalát határolta, majd a mai Sóház utca helyén folytatódott. Keleti oldalát a Salzgasse határolta. A fennmaradt rövid déli szakaszon a Fleischer-gasse volt található. A Salzgasse, később Só utca a Lipót utcából a Zöldfa utcába könyökszerűen hajlott be. A XVIII. század utolsó évtizedeiben az itt megnyitott Huhnerlooh után Tyúk utcának nevezték el. A Királyi Szépítő Bizottságtól a Lipót és Molnár utca közötti rész is a Tyúk utca nevet kapta. 1845 körül az utca két részre szakadt, s az alsóból lett a Só utca, a felső egy ideig a Kakas utca, majd ismét Tyúk utca lett. Végül ez is a Só utca nevet kapta.

A Dunaparton futó Untere Donau Zeile is három részre szakadt. A Dunaparti rész lett az Alsó Duna sor, a középső része a Mészáros utca, a dohányraktár és a dohánybeváltó hivatal közötti szakasz a Sótéri utca nevet kapta. A dohányraktár lebontása után tér keletkezett, a Fővám-tér, és megszűnt sok apró utca. A Só tér több leírás szerint is a Fővám tér helyén volt, de ez hibás megállapítás, mert az épület lebontása után rögtön a Fővám tér nevet kapta, továbbá a korabeli térképekből világosan kitűnik, hogy a Só tér, a mai Fővámház (egyetem) egy részének a helyén volt.

A Só tér első neve sóház piac, majd Só tér, később Régi só tér. A Vámház tulajdonképpen a Só tér és a dohányraktár helyére épült. A mostani Vásárcsarnok helyén a sótiszti lakások és a Dohánybeváltó Hivatal volt. A Tabak gasse lett a Pipa utca. A Só téri utcát a II. világháború előtt egy ideig Sóház utcának nevezték. A mai Vámház körút először a Fleischer strasse nevet viselte, majd Mészáros utca lett, de 1875-től már Vámház körút néven szerepelt. A II. világháború alatt egy rövid ideig a Horthy István körút nevet is viselte, a háború után később a Tolbuhin körút néven volt ismeretes.

Az építés története - előzmények, telektörténet

Pest-Buda reprezentatív középületeinek egyike lett a Ybl Miklós által tervezett, kétemeletes, korai eklektikus, neoreneszánsz stílusban épült Fővámház.

Az 185O-es évekig, illetve annak közepéig a vámkezeléssel kapcsolatos ügyeket a pesti Főharmincad hivatalban intézték, ami a József tér (ma Vörösmarty tér) és Nádor tér között emelkedett. Ezt a nevet őrzi a mai napig is a Harmincad utca. 1846-ban a forgalom jelentős emelkedése miatt felmerült egy új vámház építésének gondolata. Ezt a Schoppen platzon, illetve a Tömő téren óhajtották megvalósítani, mivel ez a hely az általános forgalom központja volt és a kereskedőnegyed is a szomszédságban helyezkedett el. A bécsi pénzügyminiszter utasította a pesti Pénzügyi Igazgatóságot, hogy a Főharmincad hivatal épületéért és telkéért írja jóvá a Tömő téri telket. 1856-ban aláírták a szerződést, de csak 1862-ben telekkönyvezték. Pénzügyi nehézségek miatt az építkezés megkezdése a kiegyezésig elhúzódott. Végül sürgőssé vált a költözés a Színház térről, s pénzügyileg is rendeződött a helyzet. Így az építkezést meg kellett kezdeni. A hivatalt egy időre magánházakban helyezték el, de 1870-ben ezek a szerződések is lejártak, és a hivatalt ismét költöztetni kellett. Mivel a meghosszabbításró1 szó sem lehetett, még sürgősebbé vált az épület megva1ósítása. 1869-ben Lónyay Menyhért pénzügyminiszter megbízta Yblt, hogy a Tömő térre építendő vámház részére készítsen terveket. Évekkel ezelőtt már mások részéről is készültek tervek ide ugyanezzel a céllal, de a jóváhagyásig egyik sem jutott el. A Tömő tér nagyjából a mostani Kossuth tér helyén volt, és a vámházat a jelenlegi Vidékfejlesztési Minisztérium helyére tervezték. Tulajdonképpen a minisztérium a megkezdett vámház alapjaira épült. Lónyay elképzelése szerint ebben az épületben a vámhivatal, a pénzügyi igazgatóság és mellékhivatalai, nevezetesen a központi díj- és illetékszabályozási hivatal, a pénzügyi törvényszék, adóhivatal és bélyegraktár, továbbá a központi sóüzlet igazgatósága a raktáraival, a bányatermény áruda, és a tisztviselők lakásai lettek volna. A pénzügyminiszter azt kérte, hogy a Tanács a telek rendezését vállalja át. Ezzel el is kezdődött a huzavona. A bizottság ismerte Ybl terveit, amit megtelelőnek talált, de városrendezési szempontból, különösen a távlati tervek megvalósítása szempontjából az építkezést e helyen kereken elutasította. Ezért javasolták az építendő híd és védgát mellé az objektum felépítését, ahová végül került is.


A Tanács a bizottmány javaslatát támogatta. Lónyay nem engedett az elgondolásából, ezért önhatalmúlag Wechselmann Ignác vállalkozóval megkötötte a szerződést, és az alapozást elkezdték. A Tanács kényszerhelyzetbe került, és városhatósági közgyűlést hívott össze, mivel a pénzügyminiszterrel megegyezni nem tudott. Ezt a panaszt Gampert polgármester személyesen mutatta be a Minisztertanácsnál. Úgy felgyorsultak az események, hogy egyik fél sem várta be a másik válaszát, hanem egymást keresztezve intézkedtek. Lónyay arra hivatkozott, hogy a tereprendezést és az alapozást már elkezdték és sok pénzt emésztett fel az eddigi munka. Azzal érvelt, hogy ezt most megépíti, s ha a város fejlődését a létesítmény akadályozza, építenek egy másikat, ezt pedig átalakítják. Nem látta be, ha most abbahagyják az építkezést, amit különben ő erőszakolt ki, még mindig kevesebb lesz az anyagi kár. Andrássy Gyula miniszterelnök a Tanácsnak küldött leiratában kijelentette, hogy ha a Tanács az Al-Duna Mészáros utca alatti részét - a Só tér környékét - átengedi a Tömő téri telek fejében, akkor ő engedélyezi a létesítmény itteni felépítését, és a Tömő téri azonnali leállítását rendeli el. Egyben figyelmeztette Lónyayt, hogy az építkezéshez meg kellett volna szereznie a Minisztertanács engedélyét, s előbb a Közmunkák Tanácsát is illett volna meghallgatnia. A huzavona vége az lett, hogy a Minisztertanács Andrássy álláspontját fogadta el. Lónyay felfelé bukott, a közös pénzügyminiszteri tárcát vette át, és végül a város akarata is teljesült. A Tanács és a Kormány megbízottja most már az új telek ügyében együttműködött.


Visszatérve az építkezésre, Ybl már a harmadik tervet nyújtotta be elfogadásra, amit a Tanács végre jóváhagyott. A telekviták ismét fellángoltak. mert most a kincstár kétszer akkora területet nyert. mint amit a város használhatott. E vita 1874-ben ért véget, amikor Kammermayer Károly Budapest főpolgármestere és Madarassy Pál államtitkár aláírásával szentesítette a szerződést. Az építkezés már előbb megkezdődött, mint arra az engedély kijött volna. Ybl 1870 júliusában kért rá engedélyt, hogy a kitermelt földet a Dunapart feltöltésére használhassa, míg az építési engedélyt csak 1871 márciusában írták alá. Az új Vámház területe magába foglalta a sótár jelentős részét, a dohányraktári, sótiszti, dohánybeváltói hivatali épületeket és egészben vagy részben négy polgárember házát is. A megnyitandó híd miatt, s azért is, hogy a Vámház előtt a forgalom részére tér képződjön, lebontották a sóraktárat, valamint mellette a sótiszti lakásokat is. Így az épület körül egy nagy tér keletkezett.


Az építkezés

Eltűntek az építkezéssel kapcsolatos pénzügyminisztériumi iratok, és a korabeli híradások sem közölnek sokat. A Vasárnapi Újság Ney Béla tollából hoz le időnként egy-egy cikket, aki különben ez építkezés műszaki felügyelője volt. Sok dátumozott rajz ugyan előkerült, de hogy az meg lett-e valósítva, már eléggé ellenőrizhetetlen. A számlák alapján is sok mindent ki lehetett volna deríteni, de azoknak is nyoma veszett. A már említett újság "Mi újság?" rovata közli, hogy az épületen 4-500 ember dolgozik, s hogy az alap vízmentesen szigetelt beton és hat láb vastag, amit sürgősen az áradás előtt még be kell fejezni. 1871 májusában Ybl engedélyt kért a Molnár tó felé eső részen két deszkaszín felépítésére a kőfaragók részére. Tehát ekkor már a lábazatok készülhettek. A cikk azt is közli, hogy a tervek szerint a Budapestre tartozó vámhivatalok, és az összes külföldről érkező áruk részére megfelelő helyiségek állnak majd rendelkezésre, és a Mészáros utcai fronton még a királyi ügyészség is helyet kap.

Ybl állandó nehézségekkel küzdött az állandó újabb igények miatt, így az épület folyamatos áttervezésére volt szükség, nem meglepő, hogy az építkezés költsége az előirányzott összeget jóval meghaladta.

Az épületbe a Dunáról alagúton át lehetett csónakkal bejutni, ezt a csatornát árvíz idején zsilipelni lehetett. Jelenleg a Dunapart le van falazva. A vasút is bemehetett az épületbe, s a mozdony részére forgózsámoly volt beépítve, s az épület és a Duna között egy sínpárat is kiépítettek. Úgy tervezték, hogy a Tábori kórház táján építendő Duna-híd lehetővé teszi majd a budai és pesti indóházak, valamint a Fővámház vasúti összekötését.

Nehézségekbe ütközött a márvány és gránit beszerzése is, nem beszélve a megfelelő kőfaragókról. Végül kőfaragót is, márványt is Carrarából hozattak. 1872-bó1 egyáltalán semmi adat nincs. 1873. március 2-án Ney Béla arról számol be a már említett rovatában, hogy a hivatalok hamarosan bekö1tözhetnek az épületbe. Kerkápoly Károly pénzügyminiszter 1873. októberét jelölte meg az elkészülés dátumául. Egyik sem vált be, mert Ybl a lakhatási engedélyt csak 1874. áprilisa táján kérte, s csak július 1l-én kapta meg. A terület rendezésére később került sor. l875-ben végre befejeződött a csatornázás is, a vízvezeték és légszesz csövek lefektetése és a kövezés. (A gáz az épület világításához kellett.)

Az épületben kialakított helységek:
Pince. 5 nagy raktár, 2 mosókonyha, 1 kazánház és fáspincék.
Földszint: 3 lakószoba, 1 konyha, 8-nagy raktár, 12 iroda és 17 hivatali helyiség.
1/2 emelet: 8 lakószoba. 1 konyha. 1 éléskamra, 11 hivatali helyiség, 5 nagy raktár.
I. emelet: 88 hivatali helyiség, 53 lakószoba, 14 konyha, 14 éléskamra, 29 hivatali helyiség.
II emelet: 4 szoba. 2 konyha. 2 éléskamra. 68 lakószoba. 18 konyha. 17 éléskamra. 145 hivatali helyiség, 17 nagy raktár

A kivitelezés fővállalkozója Wechselmann Ignác volt, aki a munkákért Ybl szerint 1,5 millió forintot kapott, viszont nem ismert, hogy Ybl mekkora tiszteletdíjat kapott. Valószínűleg itt is úgy járt, mint az Operánál, mert a munkája sokkal több volt, mint anyagi haszna.

Egész hosszú sora van az alvállalkozóknak és beszállítóknak. Többek között mégis meg kell említeni Oetl Antalt, aki a lámpatartókat és a rakparti vasrácsozatot készített, valamint Sommer Ágost német szobrászt, aki Ybl kérésére jött Magyarországra, és itt maradva Ybl több munkájához készített szobrokat. Ohm Co. szállította a távbeszélő berendezést. Ganz és Tsai a felvonókat, fordulókorongot, szállítószekereket. Feketeházy mérnök tervezte a két udvar vasszerkezet üvegtetejét, ami hazai anyagból, Magyarországon készült.

A Fővámházhoz Sommer Ágost
az alábbi szobrokat és díszítőelemeket készítette illetve faragta: a főbejárat fölötti istenszobrok, a Fővám téri kapuzat fölötti Erény és allegóriák, a Vásárcsarnok felé néző kapu fölötti magyar ősfoglalkozások szimbolikus alakjai. A két tér felé néző homlokzatokra 1-1 domborművet faragott a világtájakat szimbolizáló allegorikus alakokkal.

Az 1870-es években a gazdasági válság miatt erősen támadták Yblt az épület túl díszes volta miatt. Ney csak nagy nehezen és részletes összehasonlítások alapján, esztétikai, városszépítészeti érvekkel tudta megvédeni az épületet és a tervező építészt. Rendkívül jelentős helyet foglal el Ybl munkásságában ez az épület, amely egyben Budapest fejlődésének is fontos állomása.

szerkesztette: Xantus Zoltán
forrás: Adalékok a Belső-Ferencváros történetéhez, Bp, Budapesti Városszépítő Egyesület, 1986.; Ferencvárosi Kalendárium 2014.
képek: Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény, Boldizsár László























Impresszum  Adatvédelem