Idősek Adventje

Idősek Adventje
Vonósnégyes a Zeneházban

2012. december 20. | advent, idősek, Concerto Budapest Zeneház, vonósnégyes, dr. Bácskai János, Máté Győző, Magyar Rádió, Mozart, Haydn, Weiner Leó, Johann Sebastian Bach

Az Idősek Adventje kulturális programsorozat zárórendezvényére került sor december 20-án, 16 órától a Concerto Budapest Zeneházban. Ez alkalommal a Magyar Rádió zenekarának vonósnégyese játszott.

A rendezvényt dr. Bácskai János, Ferencváros polgármestere nyitotta meg egy Heine idézettel: "Ahol a szavak elhagynak bennünket, ott kezdődik a zene."

A polgármester örömét fejezte ki, hogy a Ferencvárosi Önkormányzat időskorúak számára meghirdetett 4 részes rendezvénysorozatára szép számban látogattak el a kerület nyugdíjasai, idősei.

Mint kifejtette: a Ferencvárosi Önkormányzat "A teljesség felé" nevű idősügyi koncepciója alapján törekszik rá, hogy hozzájáruljon ahhoz a célhoz, miszerint az élet vége is legyen az élet része. Dr. Bácskai János elmondta, hogy az ő szülei is ehhez a generációhoz tartoznak.

Ezt követően Máté Győző, a zenekar vezetője mutatta be együttesét, s az egyes eljátszott darabok előtt röviden, az érdekességek kiemelésével ismertette a zeneművek történetét.

Az első zenemű Mozart F-dúr divertimento-ja volt, melyről megtudhattuk, hogy a művész az általa nagyra becsült Haydnnal versengve írt.

Ezt követte egy Haydn darab, aki maga volt a "szimfóniák és vonósnégyesek atyja", hisz élete során 83 vonósnégyest és 104 szimfóniát szerzett.

Weiner Leó csűrdöngölője következett; a szerző 5 divertimento-jából a legismertebb, önállóan is játszott darab, ami valójában egy verbunkus székely változata.

A műsor negyedik számaként tangófeldolgozások kerültek sorra. A tangóról megtudhattuk, hogy a közismert argentin eredet helyett Kubából, méghozzá külvárosi bordélyokból származik, s elég ritkán hallható feldolgozásuk vonósnégyesre.

Zárásként egy ismert Bach vonósnégyes hangzott el, s Máté Győző Johann Sebastian Bach nagyságáról szólva Pilinszkyt idézte: "Semmi feleselés: csupán a centrum sodrása, a központ ereje, lüktetése. Mennyország-érv ez a zene, bizonyítéka annak, hogy ellentétek nélkül is van élet."

A felemelő adventi koncert végül dr. Bácskai János kezdeményezésére egy közös karácsonyi énekléssel zárult, melyet a zenészek kísértek hangszereikkel.

Szöveg és fotó: Boldizsár László























Impresszum  Adatvédelem