80 éves a Nagyvásártelep

80 éves a Nagyvásártelep
1932. november 18-án nyitották meg a "Pirost"

2012. november 19. | Nagyvásártelep, 1932. november 18, zöldség, gyümölcs, kereskedés, Piros, Münnich Aladár, Ohmann Béla

80 éve, 1932. november 18-án nyitották meg a nagyközönség előtt a Nagyvásártelepet, Budapest zöldség-gyümölcs elosztó központját. A 247 méter hosszú és 42 méter széles nagycsarnok átadásakor az ország legnagyobb fedett létesítménye volt.

A XIX. század végén - XX. század elején Ferencváros volt Budapest éléstára. Ebben az időben a városrészt még külvárosi hangulat uralta, hiszen a kerület külső határa egyben Budapest határát is jelentette. Ide futottak be a fontosabb vasútvonalak, itt létesült folyami kapcsolat, melyen a fuvarozók az országszerte megtermelt élelmiszereket átadhatták a kereskedőknek.

A Nagyvásárcsarnok a XX. század elejére túlterheltté vált, így a csepeli Duna-ág és Soroksár között, a Lágymányosi hídtól délre található terület lett a kereskedés színhelye, Budapest zöldség-gyümölcs elosztó központja.

Az első világháború után felvetődött az igény, hogy a szabadtéri rendezetlen kereskedést felváltsa egy fedett vásárcsarnok jellegű adás-vétel.

Ennek kiszolgálására épült fel a 6+1 szintes (pince, földszint, négy emelet és tetőterasz) központi irodaépület melyet a vörös klinkertégla-burkolata miatt a népnyelv csak "Piros"-nak nevezett, valamint a vasbeton héjszerkezettel épített csarnoképület, amely átadásakor  az ország legnagyobb fedett létesítménye volt.

A Nagyvásártelepet 1932. november 18-án nyitották meg a nagyközönség előtt, melyen számos miniszter és Horthy Miklós kormányzó is részt vett. Központi része, a nagycsarnok 247 méter hosszú és 42 méter széles volt. A csarnok 17, a pince belmagassága pedig 4 méteres volt. A terveket Münnich Aladár készítette, aki az úgynevezett "másik modern" képviselője volt.

A 10.000 m2-t is meghaladó épületben közel négyszáz kereskedõ dolgozott. Az árut vonaton vagy hajón hozták vidékrõl a fővárosba, így a területen húsz vasúti vágány és két folyami kikötő is található. Több, mint 10 kilométeres vasúti vágányai a MÁV kikötőpálya-udvarától indultak, s egyszerre 210 vasúti kocsiról rakodhatták az árut.

A piac rangját mutatta, hogy villamosjárat is közlekedett ide, mely kezdetben a Kálvin térig, majd a Boráros térig szállította az utasokat. Ezzel közvetlen kapcsolat létesült a Nagyvásárcsarnokkal.

Az épület rendeltetése szerint az élelmiszer fővárosba való felhozatalának és a piaci árusok beszerzési forrásának központja lett. A magyar élelmiszer-export is részben itt zajlott le. A csarnok mellé épített irodaház 5 emeltnyi magasságával komoly hangsúlyt kapott az épülettömb látványában. Itt a csarnokfelügyelet, a Posta, valamint a vasúti- és vámhivatal működött. A második és harmadik emeleten a nagykereskedők és bizományosok irodái, a negyediken bérelhető hotelszobák kaptak helyet, az alagsorban vendéglő, kazánház, transzformátor, továbbá a munkások helyiségei voltak. Az épület pincéjében működött a vendéglő, amelyet a világháború alatt az egyetlen nyitva tartó helyként ismertek a pestiek.

A vörös téglás irodaépület bauhaus és art deco jegyeket viselő homlokzatát Ohmann Béla földművest, halászt, kertészt, illetve kofát ábrázoló, két és fél méter magas, magyar népviseletbe öltöztetett klinkerszobrai díszítették a négy évszak archetípusaként. A bejárat fölött lehetett látni a Székesfőváros címerét, azonban ez elveszett. Korábban az épület előtt állt Borbereki Kovács Zoltánnak a Zsákolók című műve, melynek szintén nyoma veszett.

Az épületen márványtábla emlékezik meg azokról a zöldségkereskedőkről, akik a második világháborús deportálásokban estek áldozatul.

Egyes feljegyzések szerint a Nagyvásártelep volt Európában az első Zeiss-Dywidag rendszerű csarnok, az irodaépület pedig az első, amiben páternoszter személyfelvonó működött.

A második világháborút követően a telepet államosították, a régi épületeket mára szinte teljesen lerombolták.

A Rákosi-korszakban Budapesthez kapcsolták a környező településeket, ezzel kitolva a városhatárt egészen Soroksárig, így Ferencváros is elvesztette külvárosi szerepét. A Nagyvásártelep hanyatlásának ez volt az egyik oka. Másrészt az árufuvarozás közúti jellege felerősödött. A vasútról a szállítás átkerült a közúti forgalomba, gépjárművek behajtása a városba pedig nehézkes, időpocsékoló és környezetszennyező. A szocializmus évei alatt a kereskedés csak ellenőrzött formában, szigorúan szabályozva történhetett. A terület tulajdonosa a Zöldért lett. A 80-as években került a Skálához, majd a Plus-hoz. A főváros vezetése 1991-re építette meg a Nagykőrösi úti Nagybani Piacot, ami teljesen kiváltotta a Nagyvásártelep funkcióját. A Nagyvásártelepet a Plus adta el a Gropius Zrt-nek, amely cég a Duna City projektet fogja megvalósítani a területen.

A Ferencvárosi Önkormányzat a Nagyvásártelepet 2004-ben nyilváníttatta műemlékké.

szöveg: Boldizsár László
forrás: Ferencvárosi Kalendárium 2010, 2012























Impresszum  Adatvédelem