Gyermekekkel a tiszta, virágos telepért Gyermekekkel a tiszta, virágos telepért
Családi nap az Aszódi úti parkban

2012. június 11. | Aszódi út, családi nap, Madaras József, dr. Bácskai János, Formanek Gyula, Sajó Ákos, Görgényi Máté, Nefelejcs Bábszínház

Gazdag programmal fogadta a családokat szombaton az Aszódi telep parkjában a Ferencvárosi Önkormányzat; bábszínház, vetélkedők, bográcsgulyás várta az érdeklődőket. A nap folyamán emlékhelyet avattak a korábban itt élt, 2007-ben elhunyt Madaras József színművésznek.

Az Aszódi telep családi juniálisát immár második alkalommal rendezték meg a tavalyi, szintén jól sikerült gyereknapi rendezvény nyomán.

A környezetvédelem jegyében közös parktakarítással kezdődött a program június 9-én, szombaton, 10 órakor az Aszódi út parkjában.

Az önkormányzat részéről megjelent dr. Bácskai János polgármester, Formanek Gyula alpolgármester, Sajó Ákos és Görgényi Máté önkormányzati képviselők Madaras József jelenleg is itt élő családtagjai részvételével avatták fel a színművész emlékhelyét a parkban.

Az 1937-ben, Erdélyben született Madaras József színész, filmrendező az egyik közeli házban nőtt fel, miután gyermekkorában családjával együtt áttelepültek Magyarországra. A Balázs Béla- és Kossuth-díjas, érdemes művész Csupati őrmesterként, Kántor nyomozókutya rendőr gazdájaként szerzett országos ismertséget a népszerű tévésorozatban.

Az emlékhelyen pad, két tuja, egynyári virágok és egy császárfa várja Madaras József tisztelőit. Sajó Ákos, a körzet önkormányzati képviselője beszédében elmondta, hogy a későbbiekben emlékművet is szeretnének avatni a közelben, s folynak az előkészületek, hogy a színész születésének 75. évfordulójára, idén augusztusra a park felvegye Madaras József nevét.

A délelőtt folyamán került még sor a Nefelejcs Bábszínház előadására, a gyerekeket arcfestés és kézművessátor várta, később pedig aszfaltrajzversenyen, kötélhúzáson és ügyességi vetélkedőkön vehettek részt.

Délben bográcsgulyással vendégelték meg a juniálison résztvevő családokat. A nap folyamán sor került még a ferencvárosi rendőrkapitányság munkatársainak közbiztonsági, valamint a pszichiátriai betegek művészetterápiás bemutatójára is.

Szöveg és fotó: Boldizsár László



















Impresszum  Adatvédelem